2013 szeptemberi helyzet(kép)
Mgr. Bozóki Antal elemzése

A MAGYAR KÖZÖSSÉG SZERBIÁBAN

2013 szeptemberi helyzet(kép)[1]

A Szerb Köztársaság átmeneti- felgyülemlett gazdasági problémáktól és politikai viszályoktól sem mentes- szakaszban van. A 2012. május 6-i választások utáni hatalomcsere eredményeként- a 12 éve hatalmat gyakorló, a választásokat elvesztett Demokrata Párt (DS) helyett- a Szerb Haladó Párt (SNP)[2] és a köré tömörülő pártok koalíciója alakított kormányt. A köztársasági elnök is ennek a pártnak az elnöke lett.

Számos szerbiai és a vajdasági községben is visszarendeződött vagy visszarendeződőben van a "fekete-vörös" hatalom, amit most "átkomponálásnak" és az új koalícióból kialakult szerb kormány összetételével való "összehangolásnak" neveznek.[3]

A szerb kormány folyamatosan (a 2008. február 7-én parlamenti köztársasággá vált) Koszovó egykori autonóm tartomány helyzetének rendezésével és a saját "rekonstruálásával" volt elfoglalva. A minisztériumokról szóló új törvény 2013. augusztus 29-i elfogadásakor mellőzték a civil szervezetek hálózatának[4] az Emberi Jogi Minisztérium visszaállítására tett követelését.[5] Mindez jól illusztrálja, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik. A nemzeti kisebbségek védelmét Szerbia 2006. november 8-i alkotmánya biztosítja (amelyet Vajdaságban nem támogattak).[6] Mivel Szerbia nem fogadott el külön kisebbségvédelmi törvényt, továbbra is a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló 2002. február 27-i törvény van alkalmazásban.[7] A kisebbségi jogok egyes területeit több mint 150 emberi jogi és nemzeti kisebbségi vonatkozású belföldi jogszabály[8] és mintegy 100 kötelező nemzetközi egyezmény is rendezi.[9] Ezekhez számos alacsonyabb rendű vajdasági jogszabály is tartozik

Szerbia részese a legfontosabb általános és regionális egyezményeknek is, amelyek közvetlenül vagy közvetve biztosítják a nemzeti kisebbségek jogait és szabadságait, mint például a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája[10] és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény.[11]

Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj. Egyes törvények nemcsak hiányosak,[12] de jelentős eltérés mutatkozik a jogszabályok és a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása között is. A meglévő törvényeket ugyanis nem következetesen, hanem inkább szelektíven alkalmazzák, amikor azt a személyes, illetve csoportérdekek vagy a hatalmon lévő elit szűk pártérdekei kívánják. A törvények ellentétes megoldásokat is tartalmaznak, mert azt, amit az egyik törvény lehetővé tesz, a másik törvény megvonja.[13]

Az új törvények nem mindegyike sem "kisebbségbarát". A szerb képviselőház, például, 2008. december 22-én fogadta el a bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt.[14] Ez megszüntette, pontosabban "bírósági egységekké" degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.

A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (SZEJHB/HO)[15] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy "Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget".[16] A dokumentum szerint az országot "a zárt társadalom jellemzi", a kilencvenes évek radikális nacionalizmusa pedig "mély nyomot hagyott a polgárok értékrendjében, amelyet csak nagyon lassan lehet megváltoztatni".[17] - Szerbiában burjánzik az extrémizmus és a gyűlöletbeszéd, az emberi jogok állapota pedig rosszabb, minta korábbi években- értékelte Sonja Biserko, a Bizottság elnöke.[18]

Hogyan valósulnak meg az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok a gazdasági, társadalmi-politikai élet egyes területein?

**1. ****Demográfiai mutatók **

Vajdaság Autonóm Tartomány (VAT) területe 21 500[19] négyzetkilométer, ami Szerbia területének csaknem egynegyede.

A 2011. október 1-je és 15-e között tartott szerbiai népszámlás 2012. november 29-én közzétett adatai szerint Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 volt magyar, vagyis nemzettársaink a tartomány lakosságának pedig 13,%-át képezik.[20] A magyarok száma a tartományban az előző (2002. évi) népszámláláshoz viszonyítva 39 071-el csökkent.

A magyarok számának és arányának változása a Vajdaságban (1910–2002)[21]

1910 425 672 28,1%

1930 376 176 23,2%

1941 473 241 28,5%

1948 428 932 25,8%

1961 442 561 23,9%

1971 423 866 21,7%

1981 385 356 18,9%

1991 339 491 16,9%

2002 290 207 14,28% (Szerbiában + 3 092 = 293 299 = 3,91%)

A magyarok számának csökkenését a természetes népességfogyás és az elvándorlás mellett befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező, melyet a legnehezebb mérni az eddig ismert módszerekkel.[22] Amíg a többségi (szerb) populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlag­ban négyszer több, és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[23] Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-cel csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-kal vesznek részt. Ez háromszorosa a lakosságban való részvételi arányunknak (13%).

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13%-ra zsugorodott), és továbbra is folyamatosan csökken, önmagáért beszél. Jelzésértékű ez a vajdasági magyarok helyzetét és a szerb állam magyarságpolitikáját illetően.[24]

Ezt a politikát tükrözi a szerb kormány 1992. évi rendelete is "a minisztériumok és a különálló szervezetek feladatainak a székhelyükön kívüli ellátásáról", amellyel Ada, Zenta és Magyarkanizsa magyar többségű községet- kiragadva azokat az addigi természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetből és nem utolsósorban ökológiai egységből- az Észak-bánáti körzethez csatolták, amelynek a közigazgatási központja Nagykikinda.[25]

Ennek oka pedig bizonyára az volt, hogy megosszák az akkor még erős tömböt alkotó magyarságot, amelyhez még Kishegyes, Szabadka és Topolya is tartozott. Nemcsak a választások miatt, ahogyan egyesek állítják (vagyis hogy minél kevesebb magyar kerüljön be a parlamentbe, mivel akkor nem listás, hanem egyéni választókerületi rendszerben lehetett szavazni), hanem a magyar közösség politikai, gazdasági, művelődési és egyéb megosztása és leépítése miatt is.

Az elmúlt években "a szerb kormány hallani sem akart arról, hogy a közigazgatási körzethatárokról szóló rendelet vonatkozó részét módosítsa".[26]

**2. *Gazdasági helyzet

Szerbia súlyos gazdasági helyzete meghatározza nem csak a lakosság státusát, de hatással van az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok állására is.

Szerbiában 2011-ben az ipari termelés alig érte el az 1989. évi 40%-át. Az ország külföldi adóssága 2013. június végén elérte a 26,1 milliárd eurót, ami a GDB 83,1 százaléka, a közadósság pedig 18,9 milliárd euró (60,6%) volt.[27] A 2013. júliusi átlagkereset 44.182 dinárt (középárfolyamon 387,73 eurót) tett ki.[28]

A hivatalosan jegyzett munkanélküliek száma 755 422, vagyis a munkaképes polgárok egyharmada. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy ez a szám nem tekinthető véglegesnek, hiszen nem mindenki jelenti be, ha elveszíti a munkahelyét.[29] A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nacionalna služba za zapošljavanje) adatai szerint a Vajdaságban a népesség 10 százaléka, mintegy 200 000 ember munkanélküli. Számuk a nyilvántartásban az elmúlt öt évben nagyjából állandó volt.[30]

A vajdasági magyarok gazdasági helyzetéről nincsenek megbízható adatok.[31] Értékelések szerint ez a helyzet az elmúlt két évtizedben folyamatosan rosszabbodott. A magyarok nagy többsége kimaradt a privatizációs folyamatokból. Ez mellett, a többi nemzeti közösséghez viszonyítva aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkül, vagy éppen a nemzeti hovatartozásuk miatt nem kaptak munkát. Másrészt, akik sohasem éltek itt, állami segédlettel előnyösen föld- és háztulajdonhoz jutottak, mások aránytalanul meggazdagodtak.[32] Az is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatok nem rendelkeznek még a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal sem.

Bár a szerb alkotmány szavatolja, "a gyakorlatban mégsem valósul meg a lakosság nemzeti összetételének megfelelő foglalkoztatás".[33] Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozók a foglalkoztatottak között jóval a lakosságban való részvételi arányuk alatt vannak jelen. Vonatkozik ez egyaránt a közigazgatási és igazságügyi szervekre,[34] az állami, illetve köztulajdonban lévő vállalatokra és a köztulajdonban lévő bankokra,[35] kommunális stb. vállalatokra is, amelyben állami intézkedésekkel befolyásolni lehetne a munkavállalók összetételét.

A magyarok leginkább a nem jövedelmező mezőgazdaságból igyekeznek megélni. A főállásban levők közül igen sokan minimálbérért dolgoznak, amelynek kifizetése számos helyen hónapokat késik. Az utóbbi években válságos helyzetbe jutott számos más magyar többségű község, illetve helység (Topolya,[36] Magyarcsernye,[37] Torontálvásárhely,[38] stb.) egykor virágzó gazdasága.

Mindez növelte a vajdasági magyarok elvándorlását: "Szinte nincs olyan család, amelyben a közelebbi vagy távolabbi hozzátartozók közül egy vagy egynéhány ne lenne már külföldön, vagy ne készülne kivándorolni. Szépen csendesen folyik a falvaink, városaink kiürítése."[39] 3. Az anyanyelv- és íráshasználat

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveit *a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[40] tartalmazza.

A törvény felrúgta az egyenrangú nyelv- és íráshasználatnak a Vajdaságban addig kialakult gyakorlatát tartományi és községi szinten is. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában megkezdődött a latin betűs írásmód kiszorítása a hivatalos használatból és a közéletből, amit a 2006. évi szerb alkotmány még jobban megerősített.

A nyelv- és íráshasználat alapelvei szerint "mindenkinek jogában áll, hogy az eljáró szerv, illetve közhivatal előtt, mikor az a jogairól és kötelezettségeiről dönt, használja az anyanyelvét, és hogy ebben az eljárásban a tényekkel a saját nyelvén ismerkedjen meg". A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az eljárások résztvevői annak ellenére, hogy más etnikai közösségekhez tartoznak, beleegyeznek, hogy szerbül beszéljenek.

A közigazgatási és bírósági eljárásjogi törvények sem rendezik egységesen a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. Már csak azért sem, mert különböző időszakokban kerültek elfogadásra. Így a változó politikai hangulat kihatott az egyes rendelkezések megfogalmazására. Ezért egy teljesen új nyelvhasználati törvényre lenne szükség.

A Vajdaság Autonóm Tartományban a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód hivatalos használatban van mind a 45 községben, illetve városban, 22 községben pedig hivatalos használatban van a latin betűs írásmód is. A tartományi közigazgatásban "hivatalos használatban van a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód, a magyar, a szlovák, a horvát, a román és a ruszin nyelv- és írás, a törvénnyel és a Tartományi Képviselőház határozatával összhangban. A latin betűs írásmód használatát a tartományi szervekben és szervezetekben külön képviselőházi rendelet rendezi, a törvénnyel összhangban", (amelynek meghozatalára mindeddig nem került sor).

A tartomány 39 helyi önkormányzatában (45 községben illetve városban) egy vagy több nemzeti kisebbségi nyelv- és írás is hivatalos használatban van. Ezek közül 31-ben egy vagy több kisebbség nyelve- és írása az önkormányzat egész területen, nyolc önkormányzatban pedig az egyes helységekben.

A magyar nyelv- és írás 31, a szlovák 13-ban, a román tíz, a ruszin hat, a horvát négy, a cseh pedig Fehértemplom (Bela Crkva) helyi önkormányzatban van hivatalos használatban. A Pancsova városhoz tartozó Sándoregyházán (Ivanovo) hivatalos használatban van a bolgár, Almáson (Jabuka) pedig a macedón nyelv- és írásmód.[41]

A vajdasági gyakorlatban a nemzeti kisebbségi nyelvek és írásmódok használata számos akadályba ütközik. Az állami szervek a munkájukban egyre inkább favorizálják a cirill betűs írásmódot, ami miatt a latin betűs írás mindjobban kiszorul a hivatalos használatból. Ez mellett a közigazgatási és igazságügyi szervek nem rendelkeznek megfelelő szakkáderekkel sem műszaki felszereléssel a nemzeti kisebbség nyelvek gyakorlati alkalmazására.

A szerbiai Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatala csak 2013 nyarán kezdte meg az adatok feldolgozását, "amelyek alapján betekintést lehetne szerezni a nemzeti kisebbségek részvételéről a helyi önkormányzati szervekben és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról a munkájukban".[42] Most is csupán azért, mivel időszerűvé vált a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájából eredő kötelezettségek teljesítéséről szóló országos jelentés elkészítése az Európa Tanácsnak. Ebből azt lehet megállapítani, hogy a Hivatalnak eddig nem volt betekintése, milyen a közigazgatásban foglalkoztatottak nemzeti összetétele, mely nemzeti kisebbségi nyelvek és melyik önkormányzati egységekben vannak használatban.

**4. **Anyanyelvű oktatás és nevelés

Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek- a közösség megmaradásának szempontjából is- végzetes következményei lehetnek. A magyar tagozatok megszűnése növeli a pedagógusok munkanélküliségét, a szerb államnak pedig nincs megfelelő szociális programja ennek megoldására.

A 2011/12-es tanévben a 152 290 tanulóból 15 077-en tanultak magyar nyelven (3,2 százalékkal kevesebben, mit az előző tanévben, 74 iskolában, 27 helyi önkormányzat területén (a 45-ből). Ebből 51 iskolában teljes mértékben magyar nyelven tanulhattak a diákok, 23-ban pedig egyes tantárgyakat szerbül (pld. testnevelés és képzőművészet) hallgattak. A 933 osztály közül 37-ben összevont oktatás zajlott.[43]

A magyar anyanyelvű általános iskolások 15-20 százaléka szerb tagozatra jár,[44] a magyar általános iskolák kádergondokkal küzdenek, a tanárok jelentős része- különösen a szórványvidékeken- nem tud magyarul, vagy ha tud is, nem ismeri megfelelő szinten a magyar szaknyelvet. Ezért az eddigieknél is erőteljesebb támogatásra szorulnak a magyar nyelvű továbbképzési programok.[45]

Számos helyen- a tanulók csökkenő számának függvényében- bizonytanná vált a magyar nyelvű tagozatok megmaradása, a szórványterületeken pedig fokozatosan megszűnik a magyar tannyelvű oktatás az óvodától a középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben).

Az állam már évek óta képtelen megoldani a magyar nyelvű tankönyvkiadás helyzetét. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik, ebből 23 egyáltalán nincs is raktáron, 11-ből pedig a kelleténél kevesebb van.[46] Gondot jelent az is, hogy a szerb nyelven kiadott, szerbről fordított tankönyveknek stilárisan és helyesírást tekintve nem kielégítő a fordítása. A gimnáziumokban esetében többnyire régi kiadású, elavult tankönyvek vannak forgalomban, a szakiskolák részére pedig nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv.[47] A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Hiányoznak a tanári kézikönyvek is.

Alapvető volna, hogy a magyar diákok is ugyanolyan minőségű és tartalmú tankönyvekből tanuljanak, mint a szerb diákok, mert csak így vehetnek egyenrangúan részt a különböző versenyeken és a középiskolai, valamint az egyetemi felvételi vizsgákon. Mindezt úgy kellene megvalósítani, hogy a mindegyik kisebbség nyelvén megjelent (irodalomkönyv, történelemkönyv stb.) tankönyv az adott kisebbség sajátos szükségleteinek is megfeleljen.

A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől- derült ki az elemzésekből. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[48] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához. Sok vajdasági magyar fiatal érvényesülését gátolja az államnyelv hiányos ismerete is.[49]

Aggodalomra ad okot az is, hogy- a Tartományi Képviselőház oktatási, tudományos, művelődési, ifjúsági és sportbizottságának kimutatása szerint- "a vajdasági általános iskolákban a legkevésbé képzettek a magyar nyelven előadó tanárok". A kimutatás szerint a magyar nyelven előadó tanítók, tanárok végzettsége "75,50 százalékban felel meg az előírásoknak".[50]

Gondot okoz az is, hogy nincsenek magyar tannyelvű felügyelők, iskolapedagógusok és pszichológusok. Nincsenek kielégítő válaszok az iskolák önállósulási követeléseivel (Torda, Magyarittabé), a kétszakos tanárképzéssel[51] és a diplomahonosítások[52] felgyorsításával kapcsolatban sem. Az iskoláknak sok esetben nincsen annyi pénzük sem, hogy továbbképzésre küldjék a pedagógusokat.[53]

Vajdaságban a 2011–12-es tanévben 2063 nyolcadikos került ki az általános iskolából, akik közül 1945-en (94,28%) folytatták középiskolai tanulmányaikat anyanyelvükön. A tartományban 38 kétnyelvű középiskola működött, ezek közül 33 szerb és magyar nyelvű, 2-2 szerb–szlovák és szerb–román nyelvű, egy pedig szerb–ruszin nyelvű. Három iskolában három nyelven tanítottak, nyolcvanban pedig egy nyelven. Ez utóbbiak esetében 78 szerb, kettő pedig magyar nyelvű középiskola.[54]

A szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság kutatásai szerint Vajdaságban az egyetemi hallgatók mindössze 6 százaléka magyar anyanyelvű, míg a főiskolások számát figyelembe véve ez az arány 11 százalék. A hallgatók száma tehát jóval a demográfiailag elvárt 13 százalék alatt van, és mindössze az egyharmaduk tanul anyanyelvén.[55]

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2010. október 18-án oktatásfejlesztési stratégiáját fogadott el a 2010–2016-os időszakra vonatkozóan.[56]

5. Kultúra és hagyományápolás

Vajdaságban a következő művészeti szervezetek/intézmények léteztek: 7 színház, 7 színjátszó műhely, 32 zeneművészeti csoport, 11 irodalmi kör, 20 képző-, ipar-, fotó- és népművészeti műhely, 5 filmművészeti alkotóműhely/intézmény. A nem hivatalos adatok szerint a tartományban mintegy 130 magyar művelődési egyesület is működött.[57]

A nemzeti kisebbségi közösségek kisebb-nagyobb támogatásban részesülnek a kultúra terület&eacut