Naptár
2015.02.10. 1944.11.17.
Az újvidéki katonai bíróság mintegy 150 halálos ítéletet hozott a legvagyonosabb és legtekintélyesebb újvidéki polgárok, magyarok, szerbek, németek, férfiak és nők felett egyaránt. Az ítéletet nyomban végrehajtotta a vajdasági főparancsnokság kísérő zászlóaljának egyik szakasza. A kivégzés helye az újvidéki vámövezet helyén elterülő erdő volt.
2015.02.10. 1944.11.18.
Elrendelték a németek internálását és vagyonuk elkobzását. A rendelet a ”csángó magyarokra”, azaz a telepesekre is vonatkozott. A Vajdaságban 40 internálótábort állítottak fel, ahol mintegy 140 000 németet zsúfoltak össze. Ugyanaznap elrendelték a 16 és 50 év közötti magyar férfiak munkaszolgálatra történő behívását.
2015.02.10. 1944.11.19.
Péterrévén a napokon keresztül kínzott dr. Takács Ferenc plébánost az egész falu jelenlétében a templom falához kísérték és agyonlőtték. Ezt követően a magyarokat csoportosan, általában háromnapi kínzás után végezték ki, a becslések szerint, mintegy 600 személyt.
2015.02.10. 1944.11.20.
Horgoson a szerb vezetők több helybeli magyar lakossal együtt kivégezték a 84 éves Virágh István plébánost, mert 1941-ben tábori misét celebrált a Horgoson állomásozó magyar katonáknak.
2015.02.10. 1944.11.21.
Az AVNOJ Elnöksége határozatot hozott az ellenséges vagyon állami tulajdonba vételéről, a nem az országban tartózkodó személyek vagyona feletti állami igazgatásról, valamint a megszállók által erőszakkal elidegenített vagyonok zár alá vételéről.
2015.02.10. 1944.11.22.
1944. november 21-22-én Magyarkanizsán a helyi szerb vezetők kitereltek a Tisza partjára és meggyilkoltak 21 ártatlan magyart.
2015.02.10. 1944.11.23.
A Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság vajdasági főparancsnoksága leiratban közölte a Katonai Közigazgatás mozgósítási részlegével, hogy ”engedélyezve van egy Petőfi zászlóalj, amelybe a magyar nemzetiségű önkéntesek lépnek be.
2015.02.10. 1944.11.25.
Tito nyilatkozata az államberendezésről: ”Az új Jugoszlávia hat föderális egységből áll majd, ezek: Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Bosznia és Hercegovina, Crna Gora. Egyes vidékek, mint Vajdaság, valószínűleg autonómiát kapnak a föderális egységek egyikében.”
2015.02.09. 1944.10.09.
Az Óbecsén garázdálkodó Milka Bočković partizánlány és barátnője elhurcolta Petrányi Ferenc apátplébánost, aki 1944. október 12-én belehalt a napokon át tartó kínzásokba.
2015.02.09. 1944.10.10.
Аz Egységes Népfelszabadító Front I. tartományi értekezletén felolvasott politikai beszámoló hosszan foglalkozott a magyarság helyzetével.













