Februártól lehet átadni a kárpótlási igényeket

2012.01.19.


2012. január 18.
Beta/VajdaságMa

A kárpótlási igények benyújtására való nyilvános felhívás február elején jelenik meg, az első kárpótlások rendezése és lezárása pedig az év végére várható, jelentette ki Goran Radosavljević, a szerbiai pénzügyminisztérium államtitkára.

“A polgárok a postákon adhatják át kárpótlási kérelmüket, amelyekről az újonnan alakult restitúciós ügynökség fog dönteni", mondta az államtitkár. A pénzügyminisztérium már megjelentette a kárpótlási igénylés űrlapját, hamarosan pedig pontosítani fogják a benyújtás módját is Szerbia azon 150 postáján, ahol megnyílik az ügynökség kirendeltsége.

Kárpótlási igényüket átadhatják mindazok, akiktől elkobozták vagyonukat, illetve törvényes örököseik és jogutódaik. A kárpótlási igény átadásának határideje a felhívás megjelenésétől számított két év. A becslések szerint az ügynökségnek mintegy 150 ezer igénylést fognak benyújtani.


Galéria

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI