Megnyitották Vajdaság brüsszeli képviseleti irodáját 2011. október 10.
Schöpflin György (Fidesz) és Tabajdi Csaba (MSZP) Szerbia az uniós tagságáról és a kárpótlási törvényyről
Schöpflin magyar újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az Európai Bizottság készíti a jelentését arról, mennyire alkalmas Szerbia az uniós tagjelölti státusra, Belgrádban olyan kárpótlási törvényt fogadtak el, amely ütközik az Európai Unió alapelveivel. Ezt a törvényt Schöpflin szerint Szerbiának át kell írnia. Az EP-képviselő - megjegyezve azt, hogy az elmúlt években számos példa volt a vétójog alkalmazására különböző ügyekben az EU-n belül - lehetségesnek mondta, hogy Szerbia tagjelöltségének kérdésében "más ország is élni fog ezzel a jogával".
Az MTI megkeresésére Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője telefonon elmondta: ő maga is távol maradt a megnyitó ünnepségtől, mégpedig két okból. Egyfelől a szerbiai politika alakulása miatt, másfelől pedig azért, mert Egeresi nem kapott volna szót a rendezvényen.
"Ha Szerbia így folytatja, nem fogjuk megszavazni uniós tagjelölti jogállását" - mondta Tabajdi a szerb kárpótlási törvény kapcsán, és leszögezte: ebben nemzeti egyetértés van a magyar politikai pártok között
Hivatkozás: https://www.vajma.info/cikk/tukor/4452/Megnyitottak-Vajdasag-brusszeli-kepviseleti-irodajat.html












