Vértanú Sorsú Papok Napja
2014. március 8.
A Budai Szent Imre Gimnáziumban (Villányi út 27.) került megrendezésre a Vértanú Sorsú Papok Napja, amelynek során Brenner János ciszterci és a hét ferences szerzetespap boldoggá avatásáért imádkozhattunk.
A 10.45-kor kezdődő katekézist Veres András püspök úr betegsége miatt Kálmán Peregrin tartotta., 15.00-kor pedig Erdő Péter bíboros mutatott be a zárószentmisét a Szent Imre templomban. A nap programjában szerepelt filmvetítés, tanúkkal való beszélgetés, szentségimádás. Megtekinthetők voltak Brenner Jánosnak az a karingje, amelyben kivégezték és a ferences atyáktól fennmaradt emléktárgyak is. A Vértanú sorsú papok napjának résztvevői megtekinthették a Keskenyúton Alapítvány Vándorkiállításának két, a délvidéki mártír papok sorsát bemutató tablóját is.
Rendező a Szombathelyi Egyházmegye, a ciszterciek és a ferencesek vezetésével a vértanúk példájára tekintve kezdték meg a húsvéti előkészületet a részt vevők! MNO












