Illés Sándor 100 éve született

Dormán László fotói

2014.02.13.


Rencsényi Hajnal Elvira könyvének bemutatója a Polgárok Házában

z78P6tam5s8gsq7g7bBT.jpg

Illés Sándor 1977-ben írta meg Sírató című regényét, amiben először olvashattunk a Délvidéket sújtó 1944-45-ös tragédiáról. Az íróról tartott kedves és sok személyes élménnyel tarkított megemlékezést a tanítvány, a Magyar Nemzet fiatal és szintén délvidéki gyökerekkel rendelkező újságírója Farkas Adrienne. Szabó Annamária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója temerini népdal csokorral kápráztatta el az alkalomra összegyűlt nagyszámú közönséget.

Botlik József indító gondolatai után Rencsényi Hajnal Elvira a könyv születésének történetéről mesélt, beszélt arról is, hogy milyen mélyek és elevenek a tragédia okozta sebek. Matuska Márton a nők szerepét hangsúlyozta a máig elhallgatásra ítélt tragédia emlékének megőrzésében.


Galéria

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI