2011. november 1. Temerin

Tisztelt Emlékező Gyülekezet!

Utánaszámoltam. 1944. október 27-e óta, amikor a faluban megkezdődött a temerini magyaroknak és részben németeknek a kommunista titkosrendőrség, az OZNA által irányított tömeges gyilkolása, 27 nap híján 25 ezer nap múlt el. Nem kis idő. Ötven éven át csak suttogva lehetett beszélni a történtekről. Miközben a Dél-Bácskában 1942-ben történt razzia körülményeit feltárták, a Magyarország által kiszolgáltatott főbűnösöket rég kivégezték, addig a magyarok és a németek kálváriájáról hallgatni voltunk kénytelenek. A nyolcvanas években a férjük, édesapjuk tömegsírját lebetonoztatni merészelő temerini asszonyokat a rendőrség arra próbálta meg rávenni, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, miszerint "likvidált fasiszták" sírját öntették le betonnal. Jó kis pert akaszthattak volna a nyakukba, ha kötélnek állnak. A rendőrség módszerén nem kell csodálkozni, hiszen akkoriban, még a nyolcvanas években is, ilyen idők járták, pedig Titó már halott volt. Nem engedték az ártatlanul kivégzett emlékét ápolni. Féltek az igazságtól. Ezek voltak azok az idők, amikor a szép emlékű, mindkét szemére vak Varga József harmonikást - ahogy mindannyian ismertük Vak Jóskát - azért vitték be a temerini rendőrállomásra és verték meg, mert egy zártkörű mulatságon el mert muzsikálni egy magyar érzelmet ébresztő dalt. Az elmondottak fényében talán érthető, milyen élmény volt a történelmi VMDK néhány helybéli aktivistájának az életében az a pillanat, amikor először a Vajdaságban, 1990. október 27-én, az 1944-es temerini tömegmészárlás kezdetének a 46-ik évfordulóján ide jöttek és megkoszorúztak egy magyar tömegsírt. Ezt a tömegsírt, amely mellett most állunk. Részben ugyanezek az emberek, néhány évvel később, ekkor már a Vajdasági Magyar Demokrata Párt politikai háttértámogatásával, nyakukba vették a falut. Házról házra járva gyűjtötték az áldozatok adatait. Ennek eredményeként született meg 2001-ben a Temerini Razzia c., közel 300 oldalas monográfia, melyhez hasonló alapossággal megírt helytörténeti munka a témakörben máig nem készült a Vajdaságban.

És most itt állunk a temerini magyar városvezetők által kezdeményezett és a magyar többségű I. Helyi közösségi vezetés által anyagilag támogatott, Kalmár János kőfaragó munkáját dicsérő hat márványtábla előtt. Rajta a nevekkel.

A hat márványtábla tanúsága szerint az 1944-45-ben a bevonuló partizánok 273 temerini magyart és németet vertek agyon, lőttek tömegsírba vagy pusztítottak el más módon, például kiéheztetéssel a járeki haláltáborban, melyet csak 1946 áprilisában számoltak fel. A járeki áldozatok neve a hatodik kőtáblán olvasható. Az első ötre 237 helybéli áldozat neve került fel, három nőé és 234 férfié, akiket az 1944. október 27-ét követő napoktól kezdődően öltek meg. Ez a lista azonban nem végleges. Nem is lehet, hiszen 21 évvel az egypártrendszer bukása, és 11 évvel a Milosevics menesztésével fémjelzett politikai félfordulat után, még mindig akadályokba ütközik a tényfeltárás. Ha jobban megnézik, láthatják, van még hely a táblákon a jövőben ismerté váló nevek számára.

Miről tanúskodnak a kőtáblák? Utánaszámoltam. A feltüntetett születési adatok alapján- ha nem számítjuk a Járekon elhunytakat - a válogatás alapján és a vaktában lemészároltak átlagéletkora 32 év volt. Gondoljanak csak bele. A családalapítás és nemzetgyarapítás szempontjából legvitálisabb generációt tizedelték meg. Az összes áldozat között a legfiatalabb egy, a legidősebb 90 éves volt.

És most itt állunk 67 évvel a történtek után. Miközben főhajtással emlékezünk, eszünkbe jut, hogy alig két éve mennyire örültünk annak, hogy a magyar és a szerb államfő megállapodtak abban, hogy a két ország által létrehozandó akadémiai tényfeltáró bizottság majd hamarosan munkához lát. A bizottság megalakult, de a munka áll. Sokan már most a két nemzet közötti megbékélést sürgetik, mi azonban először a bocsánatkérést szeretnénk hallani. De nem csak azt! Akadálymentes tényfeltárást és az ártatlan áldozatok feltétel nélküli erkölcsi, politikai és anyagi rehabilitálását! Az áldozatok teljes névsorát, de nem csak az övékét! A bűnösökét is! Az ártatlanok terhére elkövetett tömeggyilkosság bűne sosem évül el.

Van tehát még pótolni valónk. Szerencsére jó most a csillagok állása. Ha több évszázados ádáz ellentét után a német és a francia nemzet kezet tudott nyújtani egymásnak, kölcsönösen megbocsátva a múltbéli vétkeket, akkor ez miért ne történhetne meg a Duna mentén élő népek, a mi esetünkben a magyarok és a szerbek között, hiszen ezzel nem csak önmagunkat, de az egész térség stabilitását is erősíthetnénk. Jó, hogy ebben a folyamatban a magyar állam kormánya mellettünk van.

Térdepelve nem kívánjuk a megbékélést. Erre csak egyenes gerinccel vagyunk hajlandók. Ezzel tartozunk halottainknak, magunknak és az utókornak is. Ehhez legyen meg a közösség támogatása a jövőben is! Isten minket úgy segéljen!