Ismeretlen vandálok megrongálták a gádori Német Emlékművet
Vandali ostetili masovnu grobnicu u Gakovu !
Grabschändung des donauschwäbischen Denkmals im Gakowa!
Minap ismeretlen vandálok megrongálták a gádori Német Emlékművet. Az emlékmű helyén állt az a II. világháború utáni német gyűjtőtábor, amelyben 1945 márciusától 1948 januárjáig nyolcezren haltak meg az embertelen bánásmód következtében.
Beck Antal, a Szent Gellért Német Egyesület elnöke, a Német Nemzeti Tanács alelnöke akkor szembesült a történtekkel, amikor munkatársaival az emlékműnél járt felmérni, milyen tavaszi teendőket kell elvégezni. Jelentette a rendőrségnek az esetet. A rendőröktől azt a választ kapta, hogy tudnak róla, a gádori helyi közösség jelezte a történteket, és a nyomozás folyamatban van.
Hétfőn, március 5-én Beck Antallal Mandler László, a Német Nemzeti Tanács elnöke is a helyszínen járt, és ekkor derült ki, hogy a rombolás nem korlátozódott az emlékműre. A néhai német temető kálváriaépületének faláról lefeszítették az első emlékjelként állított keresztet és az emléktáblát.
Az NNT elöljáróit fogadta Saša Dmitrašinović, a rendőrség főparancsnoka, és azt ígérte, munkatársai mindent elkövetnek a tettesek kézre kerítéséért és méltó megbüntetéséért.
Az NNT sajtóközleményben ítélte el a történteket, hangot adva a reménynek, hogy a gaztett elkövetőjét nem politikai, illetve nemzetgyűlöleti érzelmek sarkallták, ahogyan annak is, hogy a rendőrség beváltja a tettes leleplezésének és megbüntetésének ígéretét, mert ez a legkevesebb, amivel enyhíthető a tömegsírban elhantoltak hozzátartozóinak megbántódottsága.