Történelmi jelentőségű rehabilitálás
Partizánok által kivégzett 113 hódsági németet rehabilitált a zombori bíróság
Történelmi jelentőségű bírósági döntés született a Vajdaságban, ahol a zombori Felső Bíróság rehabilitált 113 olyan hódsági németet, akiket a kommunista partizánok 1944 őszén ártatlanul kivégeztek.
Ez az első olyan rehabilitációról szóló bírósági határozat, amely nem egyénekre, hanem kivégzettek egy csoportjára vonatkozik. "Ez egy fontos lépés a jó irányba, várjuk a továbbiakat is, hiszen 1944-től 1948-ig a kommunista hatalom 67 ezer német civilt gyilkoltatott le Jugoszláviában"- mondta a Kossuth Rádiónak Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke.
"A történtek jó példával szolgálhatnak az 1944-45-ös délvidéki magyar áldozatok ügyében is"- nyilatkozta a Krónikának az atrocitásokat kutató Matuska Márton, hozzátéve: egy német civil szervezet kezdeményezte a rehabilitációt a bíróságon, és Magyarországon is létezik ilyen szervezet, ezért mindenképpen lépni kell. "Ehhez azonban arra van szükség, hogy a pártok vezetői közösen segítsenek egy ilyen szervezetnek"- hangsúlyozta a kutató. (Kossuth Rádió)
https://www.novosti.rs/vesti/naslovna/drustvo/aktuelno.290.html:454155-Odzaci-Streljani-Nemci-rehabilitovani












