A vajdasági magyar közösség felkiáltott, s mi oda álltunk mögéjük

2011.10.25.


Németh Zsolt: Ha a probléma nem oldódik meg december 9-éig, nem szavazunk Szerbia csatlakozása mellett- Nem tartotta be ígéretét a szerb diplomácia, ezért határozottabban reagáltunk

Természetesen a megoldásnak vannak kritériumai, egyik ilyen sarkalatos része az, hogy a bűn az nem kollektív, hanem egyéni. A másik fontos dolog, hogy **nem az egyénnek kell mosakodnia, hogy ő nem bűnös, hanem az államnak kell bizonyítania, hogy az egyén bűnös. **Magunk részéről, ha olyan megoldás születik, hogy minden vitán felül álló módon az állam bebizonyítja, hogy az illető bűnös, háborús bűnös, akkor el tudjuk fogadni azt, hogy nem részesült a kárpótlásból. Gondolom, hogy ez egészen világos álláspont a részünkről. Hogy jogtechnikailag a kárpótlási vagy a rehabilitációs törvényben fogalmazódik-e meg mindez, azt mi részletkérdésnek tartjuk. Ugyanakkor ígéretesnek látom, hogy megkezdődött egy tárgyalási folyamat a szerb kormány és a VMSZ-képviselők között, és azt gondolom, hogy az eddig rendelkezésemre álló információ alapján, derűlátóak lehetünk a megoldás tekintetében. De ennek a megoldásnak december 9-éig meg kell születnie, mert ha nem, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy igennel szavazzunk a tagjelölti státusra.


Hivatkozás: https://www.magyarszo.com/fex.page:2011-10-25_A_vajdasagi_magyar_kozosseg_felkialtott_s_mi_oda.xhtml

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI