Dačić a tűzzel játszik
avagy: az Európába vezető út (nem) Ranković rehabilitálásán át vezet
A szerb kormányfő és belügyminiszter újfent populistára veszi a “figurát". Mintha nem lenne semmi értelmesebb dolga, Ivica Dačić az elmúlt napokban azzal volt elfoglalva, hogy lerója kegyeletét és megpróbálja rehabilitálni Tito egykori harcostársát, Aleksandar Leka Rankovićot, a hírhedt OZNA titkosrendőrség főnökét, rendőrminisztert, a JSZSZK alelnökét, akinek politikailag akkor fellegzett be, amikor 1966-ban a JKSZ KB brioni plénumán leváltották, mert Titót is lehallgatta. És egy ilyen ember rehabilitálásával akar most Dačić Európába menni.
Halálának 30. évfordulóján a szerb kormányfő és belügyminiszter megkoszorúzta Ranković sírját, s ezzel együtt Dačić azt állítja, Aleksandar Rankovićot nem azért tették félre, mert lehallgatta Titót, sőt, szerinte ez szemenszedett hazugság, hanem azért, mert megítélése szerint Ranković leváltása mögött a szerbellenes erők megerősödése állt, amely az 1974-es alkotmány meghozatalához és Szerbia megtépázásához vezetett.
“Az állam azóta nem szentelt elég figyelmet Aleksandar Rankovićnak. Hogy igaza volt vagy sem, s a szerb nép akkoriban mit gondolt róla, azt a temetése mutatja a legjobban, amelyen több mint 100 ezren jelentek meg. Ez addig soha nem látott politikai esemény volt és a szerbek, különösen Koszovóban, ma is nagy tisztelettel emlegetik. Mindenesetre, lehet, hogy én vagyok egyike azon keveseknek, akik egy partizán rehabilitálásáért síkraszállnak", mondta Dačić.
Lévén, hogy Aleksandar Rankovićot nem ítélték el, börtönben sem volt, most az a kérdés, milyen eszmét is akarnak rehabilitálásával feltámasztani. Latinka Perović történész, a Kommunista Párt egykori rangos tisztségviselője, akit 1972-ben liberalizmus vádjával tettek félre, azt mondja:
“Ez nem lehet más, mint amit a kormányfő nagyon precízen megfogalmazott, a nacionalista nagyszerb projektum újjáélesztése, amelyet akkoriban nem így definiáltak, de ezt fedte, ennek felelt meg. Ranković volt az, aki Szerbiát képviselte a föderációban, de egy Jugoszláviáról alkotott koncepciót is képviselt, különösen 1962-től kezdődően, amikor a politikai, párt- és államvezetésben megkezdődnek a viták arról, hogyan tovább Jugoszlávia diadalmenete után, miután gazdasági csodaként emlegették, nemzetközi tekintélyre tett szert és nyitott volt a világ iránt. Ranković egy centralizált Jugoszlávia és az egypártrendszer szószólója volt. Ő, akárcsak Tito, nem tudta elképzelni Jugoszláviát másként, mint egypártrendszerű, centralizált államot, amely csak korlátolt jogokkal ruházza fel a tagköztársaságokat. Persze, ehhez az elképzeléshez megvolt a kellő hatalma is. A párt szervezőtitkára volt, ez pedig kulcsszerepet jelentett a pártban, káderpolitika és minden egyéb vonatkozásban, ráadásul hosszú évek óta a titkosszolgálat vezetője is volt. Ez ugyanaz a titkosrendőrség volt, amely a második világháborút követően rengeteg embert likvidált és éppen ezért nem volt túl népszerű ember Szerbiában."
Dačić azon állítására, miszerint Ranković leváltását követően megkezdődött a szerbellenes politika, ami az 1974-es alkotmányban és Szerbia szétzilálásában csúcsosodott ki, Nikola Samardžić történész a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva azt mondta, Ranković leváltásának semmi köze a szerbellenes politikához, de az említett alkotmányhoz sem. Ellenkezőleg, Ranković félreállítását követően egy nagyon is jólétinek nevezhető időszak kezdődött.
“Ranković leváltása voltaképpen az akkori államvezetés egyik reformpróbálkozása volt- az 1963-as alkotmány- és az 1965-ös gazdasági reformról van szó. Ennek a nagyon rossz hírű titkosszolgálatnak a felszámolása és több ezer bérgyilkosnak a nyugdíjazása 1966-ban voltaképpen bevezetés abba az 1965 és 1972 közötti időszakba, ami a prosperitás kora volt. Nem igaz, hogy Ranković leváltásának bármiféle köze volt az 1974-es alkotmányhoz, mert Tito a politikáját a horvát, szerb és szlovén vezetés 1971-es és 1972-es “lefejezésével" változtatta meg. Tito akkoriban ismét közelebb került Rankovićhoz, de a mai Dačićhoz is", véli Samardžić, aki Dačić meséjét Rankovićról a kormányfő erősen hézagos történelmi ismereteinek tulajdonítja.
**Veszélyes a régióban uralkodó viszonyokra nézve**
Noha amikor hatalmon volt, nem volt népszerű, Aleksandar Ranković azt követően vált Szerbiában kedvelt személyiséggé, hogy az 1966-os brioni plénumon minden állami tisztségétől megfosztották, miután kirobbant a lehallgatási botrány, amelyben ő volt az első számú bűnös.
Ranković voltaképpen a centralizált Jugoszlávia szószólója volt, aki a decentralizáció minden formája ellen tiltakozott. Koszovóban szinte rendőrállamot hozott létre, erőskezű politikát folytatott a koszovói albánokkal szemben és előnyben részesítette az ott élő szerbeket. A rendőri elnyomás volt az, amiben Aleksandar Ranković igazán hitt, emlékeztet Nikola Samardžić, aki szerint ennek a rendőri elnyomásnak volt az eredménye a koszovói albánok első, 1968-as lázadása, amely után Tito a keleti blokk, Brezsnyev felé fordult. A másik lázadás Tito halála után volt 1981-ben, ez viszont már Jugoszlávia széthullásának kezdete volt. Az albánokat nem lehetett integrálni a jugoszláv társadalomba, márpedig az integrációra tett kísérlet létező legrosszabb formája a rendőri elnyomás volt. Ranković egy hadseregnyi élősködő és pszichopata vezetője volt, akiket 1966-ban nyugdíjaztak ugyan, ám akik ebbe soha nem nyugodtak bele és alig várták, hogy jöjjön egy kínálkozó alkalom, ami 1987-ben, a Szerb Kommunista Párt Központi Bizottságának nyolcadik ülése után el is jött.
Nem vitás, hogy Dačić azon igyekezete, amivel most megpróbálja “feltámasztani" Aleksandar Rankovićot, nem öncélú próbálkozás. Ennek a “manővernek" kellene meggyőznie a koszovói szerbeket, akik körében, ahogyan maga a kormányfő is mondja, Ranković a mai napig nagy népszerűségnek örvend, hogy álljanak ki az államuk mellett és vegyenek részt a koszovói választásokon.
Latinka Perović szerint Dačić próbálkozása Ranković rehabilitálásával meglehetősen veszélyes játék, különösen a régió államainak viszonyát tekintve, mert “ha mi most, mindenek után kiállunk Aleksandar Ranković és Szerbia-koncepciója mellett, akkor aligha találunk magunknak partnereket".
A történész szerint az, hogy Dačić éppen most kezdeményezi Ranković rehabilitációját, cseppet sem véletlen. “Az erős Szerbia koncepciója továbbra is él, noha az esélyei jelentősen csökkentek. Nem vitás, hogy Dačić ezt a koszovói szerbek miatt csinálja, hogy megmutassa, ez az új realitás voltaképpen a többi egykori jugoszláv tagköztársaság Szerbiával való összetűzésének eredménye. Azt hiszem, ez a lehető legveszélyesebb álláspont egy olyan magas rangú tisztégviselő és pártelnök részéről, aki nem ártatlan abban a katasztrófában, amit a szerb nép is elszenvedett a huszadik század végén", figyelmeztet Latinka Perović. (SZER)
Galéria
