Szobor a mártír plébánosnak
Magyar Szó 2012. április 29
Szabó Dénes lelkipásztort 1944-ben iszonyatos kínzások után végezték ki- Közadakozásból emeltek neki emléket Tóthfaluban
Szombaton Tóthfaluban engesztelő szentmisét tartottak emlékére, amelyet Huzsvár László nyugalmazott megyéspüspök celebrált és részt vette rajta a község minden plébánosa. A plébánia kertjében Tóth József, a falu alapítójának szobra mellé került a mártír plébános szobra. Utasi Jenő tóthfalusi atya elmondta, szinte fillérenként adták össze az emberek a 3000 eurót, a szoborállítás költségét. ünnepi beszédében arra is kitért, hogy a tóthfalusi közösség a nehéz helyzetekben mindig az élet kultúrája mellett döntött. A mártír plébános szobra kapaszkodót jelent a helybeliek számára, mint ahogyan a falu alapítójáé is. A tóthfalusiak eddig is ápolták emléküket a közösségért cselekvésben. Matuska Márton publicista, a 44-es események szakavatott kutatója ünnepi beszédében a mártír plébános életét és halálának körülményeit elevenítette fel.
A Keskenyúton Alapítvány és a budapesti Trianon Múzeum képviselői is jelen voltak a szoboravatáson és a helybelieken kívül sokan érkeztek Magyarországról is, egy zarándokcsoport is eljött a szoboravatásra. Dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az általa vezetett intézmény feladata, hogy az új nemzetstratégia értelmében megjelöljék azokat a helyeket, ahol azok az emberek élnek, akik több mint ezer évig életben tartották a lelki országot. A 44-es áldozatok emlékére további szoborállításokat terveznek.
A tóthfalusi szoborállítás védnökei Schmittné Makray Katalin és Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő voltak.
Hivatkozás: https://www.magyarszo.com/fex.page:90316c86-1ae1-490e-c317-570b2c951b24.xhtml












