A járeki haláltábor helyén kitépték a földből a magyar áldozatoknak állított keresztet

-a-a

2012.01.29.


2012. január 27.

IsuIi5mm8GSoyEjqfPP3.jpg

Kitépték a földből a magyarok keresztjét

Január 26-án, csütörtökön a temerini önkormányzatban járt Gliša Mihajlov, a Bački forum (Bácskai Fórum) nevű civilszervezet elnöke, majd innen Járekra ment, hogy megtekintse az ottani emlékhelyet, amelyre tavaly szeptemberben -- szorosan egymás mellé -- helyeztük el a korábbi német és magyar keresztet a haláltáborban elhunyt hat és félezer német és magyar áldozat emlékére. A keresztek ünnepélyes áthelyezésére két autóbusznyi egykori táborlakó érkezett Németországból, s jelen voltak a temerini önkormányzat és a VMDP vezetői, valamint több csúrogi és zsablyai származású túlélő és hozzátartozója is. A novemberi halottak napi megemlékezésen Szungyi László esperesplébános magyar és német nyelven mondott megható beszédet itteni magyarok, valamint a németek szervezetének jelenlétében. Az akkor még háborítatlanul helyükön álló keresztek egyikét a közeli napokban azonban ismeretlen tettesek eltávolították a helyéről és a földre dobták. A felirat alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy ez a "magyar" kereszt. Gliša Mihajlov azonnal értesítette Csorba Bélát, aki a helyszínre érkezve konstatálta a történteket, majd visszaállította eredeti helyére a keresztet. A nagyobb, a Duna Menti Svábok Világszervezete által készíttetett fejfát az elkövetők nem bántották.

A nyomok alapján feltételezhető, hogy a kegyeletsértésre 2-3 nappal ezelőtt kerülhetett sor. Emlékeztetőül: 1945 január 23-án a csurogi, 24-én pedig a zsablyai magyarokat internálták a járeki haláltáborba, ahol többek között nyolcvan magyar csecsemő és gyermek halt meg az embertelen bánásmód következtében.

A szelektív keresztgyalázás nyilvánvalóan erre a dátumra kívánta emlékeztetni a magyarokat, s egyfajta jelképes nyomeltüntetésnek is tekinthető. A gyalázatot azonban becstelen módon feledtetni még senkinek sem sikerült. Nem fog sikerülni az ismeretlen (de nagyon is jól ismert) tetteseknek sem.


Galéria

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI