Németh: Nagy napja ez a magyar diplomáciának

(MTI- fidesz.hu)

2011.12.05.


2011. december 5.
A külügyi tárca parlamenti államtitkára szerint nagy nap ez a mai, a magyar diplomáciának, talán a magyar uniós elnökség mellett a legjelentősebb sikerét ünnepelheti.

Németh Zsolt ezt arra reagálva mondta, hogy a szerb parlament hétfő délelőtt elfogadta a rehabilitációs törvényt, amely orvosolja a korábban elfogadott kárpótlási törvény azon hibáját, hogy kollektív bűnösség elvét vette alapul, ami lényegében a magyarokat is érintette.

A külügyi államtitkár elismerését fejezte ki Szerbiának.

Ezzel a lépésével Szerbia letette az alapját annak, hogy Magyarország és Szerbia között olyan megbékélési folyamat bontakozhasson ki, amire évek óta várnak a határ mindkét oldalán a magyarok - hangzott el.

Elismerését fejezte ki Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), elnökének Pásztor Istvánnak és a vajdasági magyar közösségnek. Határozott kiállásuk a magyar érdekek mellett magáért beszél és egyértelművé teszi, hogy a nemzeti, etnikai alapon szerveződő pártoknak, politikai vonalvezetésüknek van létjogosultságuk - fogalmazott.

Remélem, hogy nagyon szégyellni fogják magukat azok a magyarok, akik a kárpótlási törvényre igennel szavaztak néhány hónappal ezelőtt - jegyezte meg, és reményét fejezte ki, hogy a határon túli magyarok körébe is el fog jutni, hogy a határozott nemzeti érdekérvényesítés meghozza eredményét.

Elismerését fejezte ki - mint mondta - a magyar politika egészének nemzeti együttműködés rendszerének, amelybe beleértette a magyarországi ellenzéket és a határon túli magyar pártokat is. Utóbbiak a Magyar Állandó Értekezleten egyértelművé tették, hogy támogatják a vajdasági magyarokat. Ez nagyon jó példa arra, hogy nem feltétlenül kell a mindenkori magyar kormánynak a nemzeti önfeladás politikáját választania - fűzte hozzá.

Lehet egyszerre támogatni egy szomszédos ország integrációs erőfeszítéseit, és lehet érvényesíteni a nemzeti érdekeket is. Ennek december 5-én különösen nagy jelentősége van, hiszen hét éve volt a kettős állampolgárságról szóló gyászos népszavazás.

Talán december 5. nem csak a nemzeti önfeladásnak lesz a dátuma, hanem a nemzeti érdekérvényesítés naptárába is bekerül ez a nap - emelte ki.

Pásztor István, VMSZ elnöke kiemelte, hogy az ügyben teljes nemzeti konszenzus alakult ki és bejelentette, hogy egy olyan jogsegély szolgálatot indítanak el, amely lehetővé teszi: akik a negyvenes években a II.világháború kárvallottjai voltak, ügyeiket zökkenőmentesen és hatékonyan intézhessék.

December 5-e számára, mától sokak számára egy másfajta olvasatot is kap, az együttes nemzeti erőfeszítés olvasatát - vélte.

Köszönetet mondott Orbán Viktornak, Semjén Zsoltnak, Németh Zsoltnak azért az erőfeszítésekért, amit az elmúlt 1-1,5 hónapban kifejtettek. Szintén köszönetét fejezte ki a parlamenti pártoknak, és a kárpát-medencei magyar szervezeteknek. Kitért arra is, hogy a parlament elfogadta a rendőrségi törvény módosítását is, amely lehetővé teszi, hogy a kettős állampolgárokat is alkalmazhasson a szerb rendőrség. Ezt példaértékű döntésnek minősítette.

A vajdasági magyarok behívására vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy nem kell behívóktól tartani, a meglévő adatokat egyeztetik. Arra kért minden érintettet, hogy tegyenek eleget neki, nem katonai behívókról van szó.

Németh Zsolt Szerbia tagjelölti esélyeiről azt mondta, hogy az külügyi tanács hétfőn foglalkozik a kérdéssel, az Európai Tanács pedig a hét második felében. A bővítési csomag egészéről nagyon komoly viták várhatóak - jelezte, hozzátéve: Magyarország támogatja az egész bővítési csomagot.

A felvidéki magyarok állampolgárságának elvételére vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy a leghatározottabban elítélik a szlovák állampolgárságtól való megfosztásukat. Ugyanakkor konkrét számokkal nem rendelkeznek arról, hogy hány ilyen eset van.

Kiemelte: támogatnak minden felvidéki magyart abban, hogy minden belső jogorvoslati utat kihasználjanak. Van reális esélye a belső jogorvoslati utak kihasználásának - vélte, hozzátéve: egyértelmű diszkriminációról van szó Szlovákia jogrendszerén belül.

Kitért arra is, hogy az európai parlamenti magyar képviselők az Európai Bizottsághoz fordultak, az EBESZ és az Európai Tanács fórumait is igénybe kívánják venni. Azt tartják sajnálatosnak, hogy a választási kampánynak újból a felvidéki magyarokat kívánja koncként odadobni a szlovák nacionalista politika - fogalmazott.

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI