Nyilatkozat az október 2-i népszavazásról
Alapítványunk, hazánk elhallgatott történelmével foglalkozó felelős civil szervezetként erkölcsi kötelességének tartja, hogy a magyar nemzet sorsát meghatározó ügyekben megnyilatkozzon, és a kérdésekre egyenes válaszokat adjon. Az elmúlt időszakban hazánk kultúrájától idegen muszlim tömegek lepték el a keresztény gyökereit elfelejtő Európa útvonalait. Gyermekek, asszonyok váltak a fékezhetetlen, kiéhezett tömeg áldozatává.
A háborús övezetekből elüldözöttek és hontalanná váltak sorsa iránt érzett őszinte aggodalmunk mellett, ma már egyértelműen látjuk, hogy a mesterségesen gerjesztett népáradat eszmei és pénzügyi támogatóinak célja az európai szuverén nemzetállamok szétzúzása.
A nemzetünket ért sorstragédiáinkból megtanultuk, hogy alapvető nemzeti érdekeink sem érvényesülhetnek, ha nemzetközi intézmények hozzák meg a jövőnket alakító döntéseket.
A kötelező betelepítés téves eszméjét, az európai döntéshozók önsorsrontó politikáját meggyőző határozottsággal kell elutasítanunk.
Keskenyúton Alapítványunk szakértői testületi- és kuratóriumi tagjai nemzeti ügynek tekintik az október 2-i népszavazást, ezért nemzetünk jövője, gyermekeink, unokáink sorsa iránt érzett felelősséggel kérjük határon túl és innen élő magyar állampolgárságú honfitársainkat a népszavazáson való részvételre és a NEM szavazatra.
Budapest, 2016. szeptember 22.
Cseresnyésné Kiss Magdolna
kuratóriumi elnök












