A Keskenyúton Alapítvány közleménye

2013.06.21.


A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány üdvözli a VMSZ és a Szerb Haladó Párt által jegyzett, az 1944/45-ös délvidéki magyarokat ért atrocitások elítélését szolgáló nyilatkozat tervezetet, és a téma napirendre kerülését a szerbiai parlamentben. Reméljük, hogy a nyilatkozat elfogadása új fejezetet nyit a történelmi kutatások terén. Elgördíti az akadályokat az ártatlan áldozatok rehabilitációja és a leszármazottak kárpótlási folyamata útjából, lehetőséget biztosít a Szerbia területén lévő tömegsírok méltó megjelölésére.

Alapítványunk ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy 1944/45-ben a Délvidéken több tízezer ártatlan magyart öltek tömegsírba, üldöztek el otthonaikból, csak azért, mert magyarnak születtek. A kollektív háborús bűnössé nyilvánított Sajkás-vidéki (Csurog, Zsablya, Mozsor) magyarok mellett, Bácska, Bánát, Szerémség és Drávaszög területén a brutális kegyetlenséggel kivégzett több tízezer ártatlan magyart is utólag háborús bűnnel vádolták és mindenüktől megfosztották. A kutatások szerint legalább harminc egyházi személyt is a halálba kínoztak.

Alapítványunk Kuratóriuma és Szakértői testülete reméli, hogy a több mint hat évtizede várt bocsánatkérés és az államelnöki főhajtás alkalmából hivatalosan is kimondják végre, hogy 1944/45-ben az őshonos magyarság ellen tudatos népírtás zajlott a Délvidéken. Az 1945. január 22-i, majd a március 26-i hírhedt határozatokat, és a kollektív bűnösséget újra kimondó 2011. október 6-i Vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény, vonatkozó diszkriminatív cikkelyeit eltörlik.

Vajdaságban, Magyarországon és szerte a nagyvilágban élő hozzátartozók, leszármazottak elvárják, hogy a régen várt bocsánatkérésre méltó körülmények között kerüljön sor.

Dr. Botlik József

tiszteletbeli kuratóriumi elnök

Matuska Márton

szakértői testület elnöke

Cseresnyésné Kiss Magdolna

kuratóriumi elnök

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI