Molnár Tünde írásai és dokumentumai
Gombos
1990-ben Matuska Márton felkereste édesanyámat, aki elbeszélte neki a gombosi elhurcolásokat, valamint a nála levő dokumentumokat is felmutatta. Ezeket az okmányokat Matuska megjelentette a "Megtorlás napjai" című könyvében, melyet 1991-ben adott ki, és amelyben a délvidéki atrocitásokkat dolgozza fel.
Neki köszönhetve ebben a könyvben vannak megörökítve az említett dokumentumok, valamint azoknak a magyarra fordítását is ő végezte el.
Ezeket a forditásokat használtam föl a könyvemben.
Először is tudnunk kell, hogy akkor, a felszabadulás után, minden magyar keresztnevet átírtak szerbre, így nem kell meglepődni, hogy a dokumentációban szereplő nevek nem az eredeti, hanem azoknak sokszor hibás változatai.
Magam is mikor 1945 márciusában megszülettem, Erzsébet helyett Jeliszavetára lettem anyakönyvezve, és sajnos azóta is az a hivatalos nevem. Édesanyám is hivatalosan végig Jeliszaveta maradt.
Katica és édesanyám az idősebbik lány sokat kilincseltek, kérvényeket írtak, érdeklődvén férjeik sorsa felől.
KOVÁCS MÁRIA VERONIKA, keresztanyám:
"1947-ben, vagy 1948-ban Katica, Bözsike, Bacskó Rozika és én vettük a bátorságot, elmentünk az újvidéki Tiszti Parancsnokságra amely a Báni palotával szemben valamilyen nagy épületben volt. Gépfegyverek kíséretében jutottunk be a főparancsnokság épületébe és felmentünk az emeletre a felelős személyt keresve. Mikor megtaláltuk annak irodáját és bekopogtunk, csodálkozva kérdezett meg bennünket, hogy egyáltalán hogy jutottunk be. Ezt magunk sem tudtuk, talán akkor már az én apáca ruhám tette meg a hatást. történt a szeretteinkkel.
Feltettük neki a kérdést, hogy mi és merre vannak.
Emlékszem, hogy az illető tiszt, elővett egy füzetet, melyben nevek voltak beírva. Mindent eltakart a tenyerével, csak családtagjaink nevét mutatta meg kizárólag Katicának. Szórol szóra ez volt beírva: "Ratni zločinac- streljan u Somboru 22. januara 1945 godine." -* ***("Háborús bűnös, kivégezve - Zomborban 1945 január 22-én").**
Ezek után ránk ripakodott, hogy most rögtön tünjünk el, mert mi is úgy járunk mint szeretteink. Szuronyok meredtek ránk, mikor fejvesztetten rohantunk ki az épületből.
Akkor minden világos lett. Most már elszállt minden reményünk, és tudtuk, hogy ezentúl magunknak kell irányítani, és biztosítani a további* **megélhetést. Tudtuk, hogy végleg magunkra maradtunk."***
*** *****KATICA kérelme: **"Hadsereg Katonai Bíróságának" Újvidéken kérvényezve, 1951 július 30-án.
Tárgy: MENRAT KATICA férjéről keres adatokat.
(1.melléklet- Katica kérvénye)
*"1937-ben férjhez mentem Menráth Ljudevit (Lajos- a szerző megjegyzése) gombosi hivatalnokhoz, s vele együtt éltem Gomboson 1944 november 4-ig, amikor Lyudevitot, a Biztonsági szervek elvitték állítólag Zomborba.
Érdeklődtem, hogy mi okok álltak fenn, és mi késztette a néphatóságot arra, hogy férjemet letartóztassák, de erről semmiféle értesítést nem kaptam.* **Utólag, kérdezősködés útján tudomásomra jutott, hogy 1945 január végén törvényes férjemet, Menráth Lyudevitot Zomborban lelőtték.***
Ezt az értesülést a címzett Bíróság hivatalnokától szereztem 1946 január 4-én, egyben pedig azt is tudomásomra hozták, hogy erről hivatalos értesítést fogok kapni, tekintve, hogy ezt én követeltem is.
(Ez egy fontos látogatás az illetékes szervnél, amelyet a négy magára maradt asszony tett a Bíróságon, Újvidéken, és ahol meg is kapták a szemmel látható választ a felelős személytől- .
Én semmilyen adatot, hivatalosat, nem kaptam férjemről Lyudevitról, tekintve azonban, hogy erre szükségem van házzassági ügyem rendezéséhez, kérem Önöket, küldjenek írásbeli értesítést arról, vajon a férjem él-e még, vagy csakugyan le lett lőve, s ez az Önök írásbeli értesítése azért kell nekem, hogy bejelenthessem halálát, ellenkező esetben kénytelen leszek hivatalos eljárást indítani holtá nyilvánítása érdekében, tekintettel arra, hogy férjem a letartóztatása, vagyis 1944 november 4-ke óta egyáltalán nem jelentkezett, és semminemű adatom nincsen arról, hogy él-e még.
Ezeket az adatokat, én, Menráth Katica, szül. Komáromi, gombosi Petőfi Sándor utcabeli lakos keresem, aki állami hivatalnokként vagyok alkalmazva Újvidéken, a "Kender- és lenipari főigazgatóságon" (.....).
Kérem, hogy ezen keresetemmel meghallgattatásra találjak, és a keresett adatokat rendelkezésemre bocsássák. (.....).
"Halál a fasizmusra- Szabadság a Népnek".
Újvidéken, 1951 július 30-án
Bizonyos, hogy Katica ügye nem intéződött el, mert csupán több mint nyolc év múlva, 1959 szeptember 11-én kapott választ kérésére, ami így szólt:
***"Hódsági Bíróság" R. 94/59 sz. ***(2. melléklet- az eredeti végzés ).
A Hódsági Bíróság perenkívüli eljárásban Menrad Katarina újvidéki lakos kezdeményezésére férje, Menrad Ljudevit (apja neve Matija) holttá nyilvánítására meghozza az alábbi:
VÉGZÉST
Menrad Ljudevit, Menrad Matija és anyja Mesaros Julijana fia, aki 1914 április 14-én született, utolsó címe Bacski Bresztovac, halottá nyilváníttatik 1944 szeptember 11-étől** ****
Indoklás
A folyamodványozó előterjesztette, hogy a fentebbiek szerinti döntést meghozzuk. A bíróság lefolytatta az eljárást és megállapitotta:
Az eltűnt Ljudevit, született, mint fentebb jeleztük, amit az anyakönyvi kivonatból állapítottunk meg, illetve a gombosi Népbizottság által kiadott házasságlevélből. A gombosi Népbizottság által kiadott 02-2244/2-59 számú 1959 április 6-i keltezésű bizonylatból megállapíthattuk, hogy az elhunyt 1944 őszén eltűnt, és mind a mai napig senkinek sem jelentkezett (....). Senki nem terjesztett be semmilyen adatot a JSZNK Hivatalos Lapjában az 1959 június 17-én megjelent hirdetmény értelmében.
A fentebbi ténymegállapítás alapján a Bíróság úgy találja, hogy helyénvaló a fentebbi végzés meghozatala.
Odzsaci, 1959 szeptember 11-én.
Galac Viktor, biró".
ÉDESANYÁM kérelme:
Családunknak a szemtanúk elmondták, hogy az após és két vő együtt volt a gombosi községháza pincéjében, onnan vitték el őket a partizánok akkor, amikor a többieket is, ennek ellenére a hódsági járásbiróság az alábbi dokumentumot adta ki abban az időben,** “amikor a Szovjetunióra nemcsak szabad volt, hanem kötelező is minden lehetséges rosszat mondani" - Matuska Márton** megjegyzése.
Édesanyámnak Komáromi Bözsikének a kérvénye nincs meg a privát dokumentációban, de a végzés amit kapott magáért beszél.
Ugyanis 1956 június 9-én kapta meg a végzést, amely igy hangzik:
"Hódsági Járásbíróság, ügyszám- R.578/1952-13* **(3. melléklet- az eredeti végzés.).*
Perenkívüli eljárásban a kezdeményező Maros Jelisaveta (nem Erzsébet- a szerző megjegyzése), szül. Komaromi, zombori lakos, kinek jogi képviselője dr. Pal Aleksandar, zombori ügyvéd, férjének, Maros Ivan gombosi lakos eltűntnek holttá nyilvánítása ügyében a Hódsági Járásbíróság 1953 június 9-én az alábbi:
VÉGZÉST
hozta. Az eltünt Maros Ivan gombosi lakost, aki 1914 október 26-án született Vinkovcin, apja neve Ivan, anyja Ana szül. Pasti (Pásthy- a szerző megjegyzése), holttá nyilváníttatik 1944 december 31-étől.(....).
Indoklás
(....)
"Az eltűnt Maros Ivan 1944 végén el lett hurcolva mint közlekedési hivatalnok a gombosi vasútállomásról a Vörös Hadsereg által** ********, s azóta nem jelentkezett, és nincsen semmi hír afelől, hogy élne.***
(....).
Odzsaci, 1953 június 9-én. M. Pinter, biró s.k."
*** ****A személyneveket úgy írtam le ahogy a dokumentumokban szerepelnek. Gondolom, az olvasó tudja kikről van szó.
**Ez a bíróság, a Katicának kiadott végzésében, férjét Lajost, 1944 szeptember 11-vel nyilvánítja halottá, ami abszurdum, hisz akkor még nem is történt meg a partizánok bejövetele.
*** Édesapám jelen volt a vasút békés átadásánál, tanúja volt annak is, hogy a nép békésen fogadta a hatalomváltást, és végül is bizonyítékok vannak, hogy 1944 november 4-én ő is a többiekkel el lett hurcolva.