A sajkásvidéki indulatok forrása
A muhi pusztára vagy a mohácsi mezőre emlékezni megy az ember, s a zarándokút előtt IV. Béla korabeli okleveleket és krónikákat olvas, de nem mulasztja el újra átlapozni Krúdy Gyula Mohács című regényét sem. Ezzel szemben a bácskai magyar ember közel fél évszázadon át- a kilencvenes évek elejéig- nem ment a Sajkás-vidékre, gyásza így is mindvégig vele volt, sötéten, krónikátlanul és némán. Nem ment, mert a "sajkási iszonyat" úgy élt a lelkében, mint a reá bízott gyónási titok: csak reá és az Örök Istenre tartozott. Ezzel a nyomasztó érzéssel kellene most végre szakítani.
A történelmi Bács-Bodrog vármegyén belül a Sajkás-vidék a hódoltság korát követően mindig is idegen territóriumként létezett, korántsem csak azért, mert többségében szerbek lakták. Nem ez volt a történelmi Magyarország egyetlen, nemzetiségi feszültségektől súlyosan terhelt vidéke, viták, konfliktusok, érdekellentétek másutt is adódtak. Ám ha béke, ha reménység van az együtt élő etnikumok szívében, a táj lakói akár termékeny évszázadokat is tudhatnak maguk mögött, de ha egyebet nem is, hagyományviláguk kincseivel együtt alkothatják meg a régió szellemét. A Duna–Tisza közötti zugba beszorult szerbek azonban délről, eredeti hazájukból magukkal hozták a sorsukba égett örök békétlenséget, ami forrása volt minden későbbi megbántottságuk véres elégtételének. Amíg a magyar királyság déli területeit a török hódítók fenyegették, a szerb fegyverek a háború szolgálatába álltak, a karlócai békét követően azonban új lakóhelyükön egyre kényszeredettebben keresték a közösségi érvényesülés lehetőségét. A radikalizmussal átitatott politikai meggyőződésük szerint a Sajkás-vidék szerb katonai alakulatainak istentől kapott küldetés volt, és mindenki halálos ellenségnek számított, aki e küldetést semmibe vette, vagy akár csak gyanúval illette. A határőrvidék felszámolását követően a Sajkás-vidéki szerbség is földművelésre kényszerült volna, ami kétségtelenül bizonyos kötöttségeket is megkövetelt. A minisztériumi döntés azonban nem juttatta a szerbséget birtokolható földterülethez, a megművelhető földek közös földalapba kerültek, ebből az alapból lehetett bérleményeket igényelni. Ez pedig nem felelt meg a szerb elképzeléseknek.
- szeptember 15-én Jaša Tomić vezetésével a Sajkás kerület tizennégy településének- Csúrog, Nádalja, Boldogasszonyfalva, Zsablya, Sajkásgyörgye, Mozsor, Sajkásszentiván, Tündéres, Dunagárdony, Alsó- és Felsőkobol, Káty, Sajkáslok és Titel- képviselői "a szerb radikálisok kitűnőségeinek jelenlétében" Újvidéken nagygyűlést tartottak "a sajkások tűrhetetlen helyzete ügyében". Az indulatos felszólalók egybehangzóan Tisza Kálmán és a szabadelvű párt számlájára írták, hogy a Sajkás-kerület katonai szolgálathoz szokott szerbjei mérhetetlen nyomorban, a társadalmi felemelkedés leghalványabb reménye nélkül tengették életüket, éhínség gyötörte, betegség tizedelte őket, miközben elburjánzott a korrupció, és gátlástalan ügyvédek forgatták ki őket a maradék vagyonukból. "Ma a sajkás nép- szólt a vészjósló panaszuk- anyagilag és erkölcsileg megingott. Lehet, hogy talán még meg is tizedelik, sőt meg is felezik, de azért elpusztulni nem fog. Ő át fogja élni nagy betegségét. Le fogja rázni magáról mindazt, ami reá nézve terhes, és át fog alakulni. És ismét olyan lesz, mint amilyen azelőtt volt, méltó őseihez és múltjához. Ezeknek az álhazafiaknak kedvéért nem fog kiköltözni, és még kevésbé fogják bevárhatni ezek az álhazafiak, hogy a sajkások a hazának ezt a rögjét, amelyet évszázadokon keresztül saját vérükkel öntöztek meg, otthagyják"- olvasható az újvidéki radikális szerb napilap, a Zastava beszámolójában. "Csak türelem, eljön még az ő idejük is. Meg vagyunk győződve, hogy azok az urak még vissza fognak emlékezni, de nem szívesen, azokra a napokra, midőn a Sajkás területen szórakoztak a rend és a csend fenntartása céljából." A magyar vármegye iránti mérhetetlen gyűlölet ott izzott tehát a lelkek mélyén. Politikai pamfletjét Tapavicza György A sajkás kérdés címmel magyarul is kiadta. És nem akadt mérvadó politikus széles e hazában, aki e sorokat olvasva észrevette volna a nyílt fenyegetést! A csajkásokat csak a délszláv királyság agrárreformja tette "kedvezményezetté", s így fordult az idő az 1940-es évekre. Az 1944-es magyarirtás tehát korántsem csak a magyar hadsereg partizánvadász akcióira és az 1942-es razzia tragikus eseményeire adott válasz volt; a megtorlás a lelkek évszázados mélységeiből szívta mérgező nedveit.
