A népirtás csöndje
Rekviem a délvidéki magyarokért

„Egy Siha nevű asszonyról ezt mondja: »Egy ember bement hozzá a lakásba, levágta a fejét, kivitte az utcai bejárathoz, a felső kapuba ültette, a fejét pedig az ölébe tette.”
Ez nem egy amerikai horror, hanem a történelmi valóság. '44 végétől több tízezer magyart mészároltak le a Délvidéken. A népirtásról nem lehetett beszélni, a parancsolt hallgatás megkövesedett sziklaként húzta a nemzetet a mélybe.
A holtaknak és a túlélőknek, az ott maradt magyaroknak is levegőt kell kapniuk. Hogy felemeljék a fejüket. Hogy ne kezelje őket a szerb nép nagy része háborús bűnösök gyermekeiként, unokáiként.
A kötet az Erdélyi Szalon Kiadó gondozásában jelent meg 2023-ban.













