Szentmise az áldozatok emlékére

a 80. évforduló alkalmából

2024.11.21.


Szentmise az áldozatok emlékére

„AKIKÉRT NEM SZÓLT A HARANG”
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a Keskenyúton Alapítvány és a Pásztortűz Egyesület
tisztelettel hívja és várja Önöket
az 1944-45-ös délvidéki véres események 80. évfordulója alkalmából tartandó
SZENTMISÉRE
Időpont: 2024. november 24. 10 óra
Helyszín: Szent Péter és Pál Katolikus Főplébánia Templom
(Kiskunhalas, Szent Imre út 14.)
A szentmisét Seffer Attila plébános celebrálja.
A Délvidékről szervezetten érkező zarándokokat és a résztvevőket
Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere köszönti.
A misét követően a zarándokokat agapén látjuk vendégül.
A Csipkeház és Csipkemúzeumban
megtekinthető lesz a Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 vándorkiállítás.
Védnökök:
Kövér László az Országgyűlés elnöke
és Schmittné Makray Katalin asszony, a volt köztársasági elnök felesége
Mondjátok el gyerekeiteknek! Ez is a magyar történelem része!
„A délvidéki magyarok tízezrei ellen elkövetett kommunista népirtás bűn volt.
Ennek megállapításához és kimondásához nem szükséges semmi más, csak józan ész és keresztény erkölcs. Nem szükséges, hogy a magyar és a szerb utókor, politikusok és történészek számháborút folytassanak egymással, nem szükséges áldozati véralgebrát folytatni, nem szükséges kölcsönös szenvedéstörténeti versengésbe fogni, és nem szükséges bármikor visszájára fordítható történelmi ok-okozati összefüggésekbe bonyolódni. Mindez nem szükséges ahhoz, hogy józan eszünk
és keresztény erkölcsünk alapján megállapíthassuk: ami 1944–45 fordulóján
a délvidéki magyarsággal történt, az Isten és ember előtt is bűn volt.”
Kövér László
2024. november 24-én Kiskunhalason és szerte a világon, ahol magyarok élnek,
imádkozzunk együtt az ártatlanul elpusztítottakért, emlékezzünk
meg a második világháború minden délvidéki áldozatáról és gondoljunk hálás szívvel azokra,
akik a kisebbségi lét nehézségeit vállalva őrzik halottaink emlékét.


Galéria

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI