Vastaps a József Attila Színházban a nemzeti összetartozás jegyében
”Akikért nem szólt a harang” megemlékezés Budapesten

Három busszal indultak el vasárnap hajnalban Bezdán, Temerin és Topolya környékiek, hogy idén is részt vegyenek a hagyományos "Akikért nem szólt a harang" emlékmisén a budapesti Szent István-bazilikában, november utolsó vasárnapján.
A Kövér László házelnök fővédnökségével tartott egész napos rendezvény résztvevői az Országház meglátogatással kezdték programjukat. A szakadó eső miatt elmaradt séta helyett kötetlen beszélgetéssel telt az idő a közös ebédig.
A zsúfolásig megtelt bazilikában, Latorcai János az országgyűlés alelnökének, Schmittné Makray Katalin asszonynak és számos országgyűlési képviselő jelenlétében a Kálmán Peregrin ferences atya celebrálta misén felhangzott az 1944-es isterbáci áldozatok emlékére írt dal, Szalay Mihály bezdáni kántor szerzeménye
A József Attila Színházban Nemcsák Károly színházigazgató és Schmittné Makray Katalin asszony köszöntötték a vendégeket, majd a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette és méltatta a 2013-ban alapított Keskenyúton emlékérem díjazottjait. Az emlékérem ünnepélyes átadása december 5-én, Temerinben lesz.
1944-45-ös áldozatok emlékre tartott szentmisére érkezett zarándokok az egész napos program végén állva ünnepelték a József Attila Színház színészeit, akik a Kerényi Imre rendezte Feketeszárú cseresznye című Hunyadi Sándor darabot adták elő tiszteletükre.
Híradó 2013. november 24. 18 óra
Határok nélkül 2013. november 26.



























