Békében, háborúban összefont életek
2011. november 27.
Az 1944-es megtorlások áldozatairól emlékeztek meg a vasárnap délelőtti engesztelő szentmisén az újvidéki Szent Rókus-templomban

Először mutattak be Újvidéken engesztelő szent misét az 1944-es megtorlások ártatlan áldozatainak emlékére az elmúlt vasárnap (november 27-én) a Szent-Rókus templomban. Az adventi idő lehetőségeiről, a kiengesztelődéshez, a bocsánatkéréshez vezető útról is beszélt Hornyák András plébános. Dr. Ózer Ágnes történész a megemlékezésében kiemelte: "attól a tragikus ősztől majdnem 7 évtized választ el bennünket, s ebből kettő múlt el azóta, amióta vajdasági magyarság először félénken majd mind bátrabban kinyilvánította gyászát, és ma is jogot formál arra, hogy a ma még meg nem állapított számú áldozatról megemlékezzen. Emlékezni kell, de most már úgy, hogy az ne a bosszúvágytól, sem pedig a túlzott érzelmektől legyen fűtött. Ma már eljött a hitelesség ideje, amikor már nem csak az emlékezetre, hanem biztos írásos források adataira támaszkodva állíthatjuk, hogy 1944 októberében és novemberében ártatlan áldozatokkal fizettük meg a ''''szabadság'''' árát. Ez a megfizetett ár pedig arra jogosít fel bennünket, hogy ott emlékezzünk, ahol elődeink, hozzátartozóink eltűntek, ahol nyomuk veszett. A hiteles helyen való emlékezés az nem csak jog, hanem az utódok kötelessége is.
Assisi Szent Ferenc imáját Mészáros Ilonka, a Prijateljstvo–Barátság Kultúrtársaság civil szervezet elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja mondta el. Az Ave Mariát Vitkayné Kovács Vera és Vitkay Kucsera Ágota operaénekesek adták elő.
Galéria
Hivatkozás: https://www.magyarszo.com/fex.page:2011-11-27_Bekeben_haboruban_osszefont_eletek.xhtml














