Temerin 2011. november 1. 15.30
Temerini nagytemető
A temerini köztestületek, a magyar pártok és civil szervezetek megemlékezésére hagyományosan november 1-jén, kedden, mindenszentek napján kerül sor délután fél négykor a nagytemetőben. Az emlékbeszéd megtartására Ternovácz István újságírót kértük fel. Akik az elmúlt hetekben jártak a sírkertben, azok már láthatták a nagy közös sír előtt elhelyezett hat fekete márványtáblát, rajtuk több mint 270 temerini, és Temerinben kivégzett vagy más módon megölt áldozat nevével. Az egyik táblára a Járekra internált és ott elhunyt temerini származású áldozatok neve került fel. A legfiatalabb mindössze egy éves volt.
Az elmúlt napokban, amióta a márványtáblák közszemlére kerültek, ketten is jelentkeztek azon kivégzett hozzátartozóik adataival, akikről ez idáig nem tudtunk. Minden új, ellenőrzött adatot utólag rá fogunk vésetni a táblára, ezért ismételten arra kérünk mindenkit, hogy jelezze, ha eddig ismeretlen, de megbízható információval rendelkezik.
A márványtáblák elkészítésének ötletét a VMDP tanácsnokainak kezdeményezésére az Első Helyi Közösség tanácsa egyhangúlag támogatta, annak anyagi vonzatát is vállalva. A kivitelező Kalmár János kőfaragó.