„Akikért nem szólt a harang”
Szentmise az 1944-45-ös délvidéki áldozatok emlékére

"AKIKÉRT NEM SZÓLT A HARANG" megemlékezés
AZ 1944-45-ös DÉLVIDÉKI VÉRES ESEMÉNYEK 72. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
SZENTMISE
Időpont: 2016. november 27. 13 óra 15 perc
Helyszín: Szent István-bazilika (Budapest, V. Szent István tér)
celebrál Zélity Mihály bezdáni, concelebrál dr. Juhász Gábor vizafogói plébános
üNNEPÉLYES SZÍNHÁZI ELŐADÁS a délvidéki zarándokok tiszteletére a Turay Ida Színházban
A zarándokokat fogadja Darvasi Ilona a színház igazgatója
Köszöntőt mond Schmittné Makray Katalin
"A délvidéki magyarok tízezrei ellen elkövetett kommunista népirtás bűn volt.
Ennek megállapításához és kimondásához nem szükséges semmi más, csak józanész és keresztény erkölcs. Nem szükséges, hogy a magyar és a szerb utókor, politikusok és történészek számháborút folytassanak egymással, nem szükséges áldozati véralgebrát folytatni, nem szükséges kölcsönös szenvedéstörténeti versengésbe fogni, és nem szükséges bármikor visszájára fordítható történelmi ok-okozati összefüggésekbe bonyolódni. Mindez nem szükséges ahhoz, hogy józan eszünk és keresztény erkölcsünk alapján megállapíthassuk: ami 1944–45 fordulóján a délvidéki magyarsággal történt, az Isten és ember előtt is bűn volt."
Kövér László fővédnök
Mondjátok el gyerekeiteknek! Ez is a magyar történelem része!A szentmisét és a Délvidékről érkező ~300 zarándok programját a Keskenyúton Alapítvány szervezi, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával.
További információ: keskenyut@magecon.hu; tel.: 36 30 358 0901.



























































