Emléktábla a sajkáslaki áldozatok emlékére

2014.09.29.


2014. október 5.

DEDPmN00dFnMoPBbc6ov.jpg

MTVA Híradó; Muci Attila tudosítása a megemlékezésről

Hét nap; Rencsényi Hajnal Elvira írása

Ternovácz István és Szabó Gabriella dokumentum riportja

  1. október 5-én a 11 órakor kezdődő szentmisét követően emléktáblát avatnak az 1944-es áldozatoknak Sajkáslakon római katolikus plébánián.

A szentmisét ft. Franjó Lulić titeli plébámos celebrálja.

A megjelenteket Milan Nastasić, Titel község elnöke köszönti,majd levetítik Tóth László dokumentumfilmjét.

Molnár Zoltán előadóművészt Fehér Ferenc: Számonkérés című versét szavalja.

ünnepei beszédet mond és a táblát leleplezi** Pozsgay Imre politikus, egyetemi tanár**

A tábla elhelyezése és az avatóünnepség ötlete Tóth Lászlótól ered, Jakubec György és Matuska Márton segítségével valósulhatott meg.

Az áldozatokról való megemlékezésre és azt követő szerény fogadásra mindenkit szívesen látnak a szervezők.

A táblaállítás és a fogadás költségeit Pásztor Antal helybeli nyugdíja nagylelkű adományából és közadakozásból fedezik.


Galéria

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI