Történelmi előzmények

1942. januárjában a Magyar Királyi Honvédség és a Csendőrség alakulatai a délvidéki Sajkás-kerület falvaiban, Újvidéken és néhány más településen partizánvadász razziát hajtottak végre. A razzia során elkövetett törvényellenes gyilkosságoknak körülbelül 3-4000 polgári lakos esett áldozatul, akik főleg szerbek, vagy zsidó származásúak voltak. A razziára azt követően került sor, hogy 1941 és 1942 fordulójára a Sajkás-kerület településein megerősödött a jugoszláv kommunista partizánmozgalom tevékenysége. A partizánok támadásai néhány főnyi áldozatot követeltek a magyar erők kötelékéből. A támadások megtorlására és az egyre nyíltabban szervezkedő partizánmozgalom felszámolására 1942. január 12. és 15 között a Feketehalmy Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérkari ezredes, Deák László csendőrezredes és Zöldi Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok felkutatására.A vérengzés során január 20. és 22. között több ezer bűnözőt, partizánt de főleg ártatlan polgári, többségében szerb illetve zsidó személyt lőttek agyon a nyílt utcán vagy géppuskáztak a jeges Dunába. Egyúttal a magyar kommunisták szervezkedéseit is felszámolták. Ezek a kivégzések a korabeli hadijog értelmében rögtönítélő bíróságok ítéletén alapultak, amelyek azonban szélsőséges módon jártak el. Január 22-én Szombathelyi Ferenc magyar vezérkari főnök táviratban utasította Feketehalmy-Czeydnert a razzia azonnali befejezésére.

A szovjet hadsereg 1944. október elsején érte el a jugoszláv határt és fokozatosan vette birtokba a bánsági, bácskai, drávaszögi, szerémségi részeket. Malinovszkij marsall csapatai hamar áttörték a 3. Magyar Hadsereg arcvonalát és a 2. Ukrán Front balszárnya október 8.-ra már Szegedet fenyegette. Nyomában vonultak a titói kommunista partizán alakulatok. Tito rendeletére október 17.-től a bánsági, bácskai és a drávaszögi részeken katonai közigazgatást vezettek be, amely 1945. februárjáig tartott.A helybéli délszláv lakosság és a gyorsan visszatérő kitelepítettek mindenért meg akartak fizetni, bosszúvágyuk sok helyütt válogatás nélküli öldöklésbe csapott át, ami sok ártatlan magyar életét követelte a Délvidéken.1944. október 2.-án a Jugoszláv Kommunista Párt Tartományi Bizottsága szerint a hatalmat a Vajdaságban is a Népfelszabadító Bizottságoknak kellett gyakorolnia. Ezek legfontosabb feladatai közé tartozott, hogy saját kezelésbe vegyék az állami tulajdonban lévő gyárakat, kobozzák el a megszállókkal együttműködők vagyonát és a leghatározottabban lépjenek fel az ötödik hadoszlop ellen – itt különösen a svábokat és a magyarokat értették–, akik "megsemmisítették, kirabolták és durván bántalmazták népünket." Azok a személyek, akik valamiféle bűnvádi eljárásban vádlottak lehettek volna, gyakorlatilag elmenekültek. Már egy hónappal a megszállás előtt megérkeztek Magyarországra az első sváb menekültek Bánátból. Voltak közöttük magyarok is. A délvidéki magyarság legnagyobb része azonban- polgári lakosság lévén- semmilyen háborús bűnnel nem volt terhelve, azért is maradt otthonában. A helyben maradó bácskai magyaroknak súlyos árat kellett fizetniük főleg az 1944. október-decemberi időszakban. Egyes vélemények szerint ötezer, más helytörténeti kutatások, források alapján több tízezres, összességében akár negyvenezres számot is meghaladó ártatlan magyar- köztük sok nő és gyerek- vált a partizánok áldozatává. Szinte valamennyiüknek azon kívül, hogy magyarnak születettek és magyarnak vallották magukat, más bűnük nem volt. Halálos ítéletnek számított, ha valakiről ezekben a napokban kiderült, hogy tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak (függetlenül attól, hogy az illető bűnös volt, vagy sem), esetleg magyar katonaként, vagy más egyenruhás testületben szolgált és nem menekült el idejekorán. Sokan estek áldozatul szerb polgártársaik személyes bosszújának is. Ezeknek a vádaskodásoknak legtöbbször semmiféle alapja nem volt. A hátteret általában a megvádolt magyar anyagi javainak megszerzése jelentette. A helytörténeti kutatások rávilágítanak arra, hogy legtöbb helységben heteken át kínozták, csonkították az embereket a kivégzés előtt. A megkínzott áldozatokkal megásatták sírjaikat és s a legtöbb helyen jelöletlen tömegsírba lőtték őket. A katolikus egyház iránt táplált érzelmeiket a papokon torolták meg. A papokat válogatott kínzásokban részesítették. Csurog egész magyar lakosságát-a csecsemőtől az aggastyánig– 1945. január 23-án indították el a járeki haláltáborba. A csurogi magyarok soha nem térhettek vissza házaikba, elvették földjeiket, templomukat lerombolták, temetőjüket feldúlták, máig viselik a háborús bűnös megbélyegzést. Az 1942-es szerb áldozatok emlékét a Tiszaparton emlékhely őrzi, a hős partizánok tablója a helyi iskola falán hirdeti dicsőségüket. Az 1944-45-ös csurogi és Csurog környéki helységek áldozatinak csontjait rejtő tömegsír kálváriája csak 1994-ben kezdődött, hiszen a kilencvenes évekig beszélni sem lehetett az ártatlan magyar áldozatokról A szerb és a magyar történelemkönyvek a mai napi hallgatnak arról, hogy mi történt a Délvidéken 1944-45-ben.A csurogi tömegsír helyén felállított keresztek, és a megemlékezések története"Számomra és azok számára, akik minden évben ott vannak a megemlékezésen Csurogon, nem a számok a fontosak, hanem az, hogy azon a helyen ahova valamikor a dögöket dobálták, oda dobálták az ártatlanul kivégzett magyarokat is, ezzel is megalázva őket. Bár a csontjaikat már eltüntették, de a szeretteinknek nem csak csontjuk volt, hanem szívük is, és a szívük mégis csak ott porladt el. Ezért emlékezünk meg minden évben 1994 óta ezen a helyen. Ezek az ártatlanul kivégzett emberek mindannyiunk áldozata kell, hogy legyen, nem csak a hozzátartozóké." (Részlet Teleki Júlia könyvéből)1994-ben a szomorú esemény ötvenedik évfordulója alkalmából, Teleki Júlia, mint tartományi képviselő engedélyt kért, hogy megemlékezhessen Csurogon a sintérgödörnél az ártatlanul kivégzett magyarok tömegsírjánál.. Engedélyt nem kapott, de 1994-ben felállították az első keresztet. 2002 októberében, mint tartományi képviselő a saját felelősségére, kőből készült emléktáblát tett a helyszínre engedély nélkül. Az AKIKÉRT NEM SZÓLT A HARANG 1944/45 feliratú hatalmas kőtömböt egy héten belül ledöntötték. November elsejére, halottak napjára újra felállították és megemlékeztek ártatlan áldozataikról.A megemlékezésen először volt jelen a Vajdasági Képviselőház szerb ajkú alelnöke, aki fejet hajtott az ártatlanul kivégzett magyarok előtt. Harmadnapra a vandálok újra ledöntötték, és ezúttal kalapáccsal szétverték, hogy ne lehessen újra felállítani.A következő években ismét elhelyezték a Légvári Sándor bácsföldvári asztalos mester által készített kereszteket.2005. halottak napján felállított kereszt 2006. április19-ig állt. 2006. április 17-én meghozták a rehabilitációról a törvényt 2006. április l9-én már nem állt a kereszt. "Hatvan év után végre meghozták a rehabilitációról a törvényt, amit már nagyon régen vártunk. Azonban ez a törvény csak azokra érvényes, aki egyénileg kérik a rehabilitációt a hozzátartozójukért vagy önmagáért. A háborús bűnösséget az összes csurogi, zsablyai magyarra hozták meg, kollektív bűnösnek kiáltottak bennünket, most mégis egyénileg kell kérni és majd a bíró "jó akaratától" függően veszik le rólunk ezt a terhet." Teleki Júlia2006. október 29-én egy újabb kőtáblát állítottak fel a következő felirattal:KŐBE VÉSETT FÁJDALOM Ezen a megemlékezésen részt vett Dr. Becsey Zsolt EU parlamenti képviselő és Egeresi Sándor, Vajdasági Képviselőház alelnöke."2009-ben az első autóbuszos zarándoklat szerveződött helyszínre, koszorúzott minden délvidéki párt delegáltja, jelen volt dr Becsey Zsolt és Egeresi Sándor a vajdasági parlament elnöke. 2010. október 30. Ékes Ilona parlamenti képviselő a FIDESZ frakció nevében koszorúzott, Korsós Tamás szabadkai főkonzul is beszédet mondott. A délvidéki pártok képviselői és Egeresi Sándor a vajdasági parlament elnöke is elhelyezte az emlékezés koszorúját. 2011. januárjában döntötték le a 2009. óta sértetlen keresztet.2011. május 15-én újra (engedély nélkül) felállították a fakeresztet, hogy -a magyar-szerb közös akarattal a csurogi dögtemető emberi vérrel áztatott területére tervezett maradandó és méltó végleges emlékkereszt megépültéig is- őrizze a magyar áldozatok emlékét.