Budapesten, szerb nyelven megjelenő Srpske nedeljne novine című hetilapban megjelent beszélgetés Glatz Ferenccel

Srpske nedeljne novine (2012. ápr. 5. Budapest)

         Interjú: Glatz Ferenc, a történészekből álló vegyesbizottság társelnöke (4)

  Nem avatkozunk be a politikusok munkájába

„A bizottság vezeti a kutatást és értékeli, de nem ad történeti értékelést. A mi feladatunk, hogy kutassunk, és a feladatunk elvégzése után döntsenek a jogászok és a politikusok. Ebbe mi nem szeretnénk beleavatkozni.”

Mióta létezik magyar–szerb vegyes történészbizottság?

– Most kezdődik a munka második éve. Ez nehezebb lesz az elsőnél, mivel a kutatást most a mindennapi élet keretei között kell megszervezni. Félek, hogy a kezdeti lendület csökken. Nézzék, megtalálni az első 8000 nevet aránylag egyszerű és könnyű volt, de ha tőlünk 40.000 áldozat nevét várják vagy 30.000-et, akkor ez számháború lesz, viktimológia.

Furcsa az engem megelőző nemzedék. Én büszke vagyok arra, amit én tettem. Ha van valamim, akkor azt megmutatom. Az előző nemzedék, nekem úgy tűnik, csak szenvedéssel büszkélkedett. Minden nemzetnél ez az idősebb nemzedék mondja a többieknek, hogy ő szenvedett legtöbbet, és hogy állandóan üldözték. Fennáll valamilyen „rivalitás” kinek volt több áldozata.

A magyar állam anyagilag milyen mértékben támogatja ezeket a kutatásokat?

A magyar állam eddig 16 millió forintot adott a vajdasági magyar áldozatok neveinek feltárására. Ezt a csoportot Fodor István, a Zentai Levéltár igazgatója és Mezei Zsuzsanna az újvidéki levéltár munkatársa vezeti. Az első jelentések rövidesen elkészülnek, a kollégák most fejezik be.

Az Önök bizottságának egyes tagjai ellenezték, hogy e testület feladata legyen a Vajdaságban a második világháború elején elkövetett bűntettek felderítése is, miért?

– Az erről folyó vita nemcsak a mi bizottságunktól függ, hanem a közvéleménytől is. A magyarországi közvélemény azt akarta, hogy a magyar áldozatokat kutassuk fel. Az én véleményem, hogy ezt nem tehetjük meg a másik oldal nélkül. Nézzék, a mi munkánknak és erőfeszítéseinknek volt eredménye. Ezen eredmények egyike a História folyóirat legújabb száma, amelyet 15.000 példányban adtunk ki a mi olvasóinknak és közönségünknek. Nézzék, Újvidéken most a razzia évfordulójáról való megemlékezésen nem volt tüntetés a magyarok ellen. Volt vita a szerbek között, vagy a szerbek és a zsidók között, de a szerbek és a magyarok között nem volt. Az emberek egyetértettek, és mondhatjuk azt, hogy győztünk.

Szerintem, óriási dolog, hogy a magyar kormány az 1942-es szerb áldozatok emlékére emléktáblát helyezett el Budapesten, a Holocaust Múzeumnál. Véleményem szerint ezért jobb a viszony a Vajdaságban a szerbek és a magyarok között. Ha mi magyarok elismerjük bűntetteinket, akkor feltehetőleg a szerbek is be akarják ismerni az övéiket. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy kiegyenlítsük ezeket a kérdéseket.

Hogyan tekint arra a tényre, hogy a magyar médiában a szerbeket „a bírósági ítélet nélküli ítélkezés” súlyos vádjával illetik, amivel előre befolyásolják a bizottság értékelését? Tudomásunk szerint a bizottság az egyedül illetékes arra, hogy megállapítsa annak az időszaknak a tényeit és motívumait.

A bizottság vezeti a kutatást és értékeli, de nem ad történeti értékelést. A razzia is bírósági ítélet nélküli ítélkezés volt, amelyben sok embert megöltek. Amikor a zsidókat és a szerbeket kihajtották a jégre és megölték őket, nem volt semmilyen ítélet. A mi feladatunk, hogy ezt kikutassuk, és a feladatunk elvégzése után döntsenek a jogászok és a politikusok. Ebbe mi nem szeretnénk beleavatkozni.

Részt vettek-e a vegyesbizottság tagjai a razzia évfordulójáról való megemlékezéseken Újvidéken és más helyeken?

– Számomra ez rendkívül fontos. A bizottság és én személyesen is leróttuk kegyeletünket a magyar áldozatok sírjánál Futakon, valamint a szerb és zsidó áldozatok emlékére a Duna partján. Véleményünk szerint a megbékélés nagyon fontos. …

A beszélgetést vezette Predrag Aleksov.