Budapesten, szerb nyelven megjelenő Srpske nedeljne novine című hetilapban megjelent beszélgetés Glatz Ferenccel
2. rész 2012. március 22.
Interjú: Glatz Ferenc, a történészekből álló vegyesbizottság társelnöke (2)
Feltárni az újvidéki razzia esetét is
„Magyarországon létezik egy áramlat, amely arra törekszik, hogy elsősorban azokkal a bűntettekkel foglalkozzunk, amelyeket a magyarok ellen követtek el az 1944–1945-es időszakban. Mi mindig hangsúlyozzuk, hogy a razzia feltárása nélkül nincs szerb–magyar megbékélés. Nekünk ennek az eseménynek a feltárásával kell foglalkoznunk, az 1942-es razziával.”
Meddig jutott munkájában a második világháborúban és utána történt vajdasági eseményekkel foglalkozó szerb–magyar vegyes történészbizottság magyar része?
Még mielőtt megalakult volna a történészekből álló akadémiai vegyesbizottság, egy vezetésem alatt álló csapat a szerb–magyar megbékéléssel kezdett foglalkozni. Végül, ebből 2009–2010-ben állami szinten és a Tadic elnök úr és Sólyom elnök úr közötti állami megállapodás szerint létrejött egy akadémiai vegyesbizottság. E bizottság feladata a történelmi kérdések megvitatása.
Magyarországon létezik egy áramlat, amely arra törekszik, hogy elsősorban azokkal a bűntettekkel foglalkozzunk, amelyeket a magyarok ellen követtek el az 1944–1945-es időszakban. Mi mindig hangsúlyozzuk, hogy a razzia feltárása nélkül nincs szerb–magyar megbékélés. Nekünk ennek az eseménynek a feltárásával kell foglalkoznunk, az 1942-es razziával. Ki kell kutatnunk, mit tett a magyar hadsereg, ez után pedig majd mondják meg a szerbek, mi történt 1944-45-ben. Mindazt a rosszat, amit a magyarok elkövettek, fel kell tárnunk. A múlt évi nemzetközi konferencián, valamint a História folyóiratban is a razziával foglalkoztak magyar történészek, Sipos Péter, Sajti Enikő és mások. Az 1944-45. évi időszak eseményeivel szerb történészek is foglalkoztak. Megmondom önnek őszintén, hogy az ilyen munka kiválóan működött. A szerbek beszélnek a szerb és a jugoszláv partizánok bűntetteiről, a magyarok a magyar hadsereg bűntetteiről, stb. Úgy gondolom, hogy a történészek és az értelmiség között a megbékélés szintje megvan, és éppen ezen alapszik az akadémiai vegyesbizottság munkája.Milyen módon választották ki a bizottság magyar részének tagjait, és hányan vannak?
A két akadémia megállapodást kötött arról, hogy milyen összetételű lesz a bizottság. Ez a vegyesbizottság történészekből áll. Először azokat a kollegákat választottuk ki, akik a környező népek történelmével foglalkoznak mind Szerbiában, mind Magyarországon
Kiderült, hogy a bizottságba olyan embereket is be kell vonni, akik a levéltári anyag feldolgozása mellett, hasonló dolgokkal foglalkoznak helyi szinten. Ezért mi a magyar bizottságba olyan magyarokat is bevettünk Szerbiából, akik nem hivatásos történészek, hanem újságírók vagy helytörténészek. Meg kell mondani, hogy minden új tagról és a program minden pontjáról a bizottság mindkét része előre megállapodik.
Itt mindenképpen érdemes megemlítni egy tényt. Véleményem szerint Szerbia nagyon jól kihasználta azt, hogy Tito idejében a szerb értelmiségiek nagy része Nyugaton képezte magát. Igaz, itt Tito pozitív képét emelem ki, de ez a történelem. Akkor könnyű volt Nyugatra utazni. Az én kollegám, Stanovcic akadémikus például, nagyon jól ismeri az amerikai és az angolszász viszonyokat. Montengróból származik, mint az én őseim egy része is. Ő Nyugaton, például Bécsben, Németországban, Angliában vagy Amerikában úgy érzi magát mint otthon. Nekem is hasonló tapasztalataim vannak, és mi kiválóan együttműködünk. Stanovcicot még a 90-es évekből ismerem Bécsből.
Nekünk nagy szerencsénk van, hogy egy nagyon jó szerb csapattal találkoztunk. Mindazt, amit én írok, és itt beleértem a Históriát is, azonnal elküldöm angol nyelven Stanovcicnak. Azt gondolom, hogy ezen a szinten, a mi együttműködésünk elég jó. A politikai konfliktusokat mi itt nem tudjuk megoldani.
Mi az ön véleménye az ún. kompenzációról?
A politikai vezetés Szerbiában is és nálunk is megértette, hogy szükséges egy kompenzációs rendszer létrehozása, amilyen még sehol sem volt. Hogy őszinte legyek, a németeknek sem sikerült kompenzációt kapniuk, sem Sziléziában, sem nálunk. A Felvidékről elüldözött magyarok sem kaptak soha kompenzációt. Szerbia az első ország Európában, amelyik legalább megpróbál valamit tenni. Remélem, hogy ezt a közös bocsánatkérést, amelyet Tadic a horvátokhoz intézett, a magyarok felé is megteszi, mert ezt meg kell tenni. De a megbékélés mellé szükséges lesz egy jó kompenzációs politika is.
(Folytatás a következő számban)
A beszélgetést vezette Predrag Aleksov
Hivatkozás: www.snnovine.com/2012/12/index.php
