Budapesten, szerb nyelven megjelenő Srpske nedeljne novine című hetilapban megjelent beszélgetés Glatz Ferenccel
1. rész 2012. március 15.
Glatz Ferenc, a történészekből álló vegyesbizottság társelnöke
„A Vajdaságban nem történt etnikai tisztogatás”
Az interjúban Glatz úr azt mondja, hogy a Vajdaságban az 1944-45-ben végrehajtott gyilkosságokban a legtöbb szerb halt meg, és hogy a partizánegységek többnemzetiségűek voltak, és hogy nem igaz, hogy akkor etnikai tisztogatás történt
A második világháború alatt és után történt vajdasági eseményekkel foglalkozó vegyes történészbizottság által végzett aktivitások első eredményeinek közvetlen a közzététele előtt adott interjút e bizottság társelnöke és a Magyar Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, Glatz Ferenc. A vele készült beszélgetést ebben és a következő néhány számban közöljük.
– Szerbiában jelenleg olyan a helyzet, hogy mindenkinek el kell döntenie, hogy valójában mit akar, amikor az Európai Unióról van szó. Közelednek a választások, Tadic elnököt támadják azok, akik a radikális, nacionalista politikát támogatják. Én nagyon szeretném, ha az Európa-párti pártok győznének, és gondolom, hogy ez mindenkinek jó lenne.
Szeretném, ha itt nálunk azokkal az emberekkel is kommunikálnánk, akik a szerbek ellen vannak. Én egyszer megkérdeztem tőlük, milyen nagy hadsereggel rendelkeznek. Ezek főleg a Jobbik és hasonló politikai ideológia hívei voltak. Ők azt mondják, hogy hadsereggel be kellene vonulni a Vajdaságba, ami valóban érthetetlen. A mi általános elvünk itt mindenképpen az, hogy az ilyen radikális nacionalista opciókat valahogy meg kell fékezni. Én az az ember vagyok, aki szereti a világos magyarázatokat, és szeretnék segíteni azoknak, akik megállapodást szeretnének. Szeretnék Magyarországon segíteni mindazoknak, akik a megállapodás és a megbékélés irányába szeretnének tartani.
Az excellenciás úrral, a magyarországi szerb nagykövettel nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és szeretném, ha ebbe az irányba haladnánk, és arra törekednénk, hogy csökkentsük a radikális nacionalista politikát környezetünkben. Nálunk novemberben ez az irányzat győzött, amikor a Parlament Felsőházában a megbékélés opciója győzött. Most elcsendesedtek azok is, akik állandóan a magyarok panaszairól beszéltek.
Mikor kezdett el Magyarország intenzívebben foglalkozni a szomszédos országokban élő saját kisebbségeinek kérdésével?
– A magyar állam érdeklődése a szomszédos országok iránt természetesen mindazokra az országokra vonatkozik, amelyekben magyarok kisebbségként élnek nagyobb számban. Éppen ebből az okból állandóan emlegetik Romániát és Szlovákiát. A Magyar Népköztársaságnak Jugoszláviával sajátos viszonya volt a 70-es és 80-as években, a magyar politika a Vajdaságban élő magyarok iránt ezért nem volt nagyon fontos.
– Érdekes, hogy Tito kisebbségi politikája a Vajdaságban élő magyarok iránt nagyon toleráns volt. A Szerb Tudományos Akadémiának 18 magyar nemzetiségű tagja volt. Még emlékszünk arra, milyen fejlett volt az újságírás, és hány folyóirat volt Szerbiában. Jugoszlávia nemzetközi helyzetét kihasználva abban az időben, Magyarország szerb nyelvről fordította Djilas műveit, mint sok más művet is, amelyek Nyugatról jöttek. Számunkra itt Magyarországon a múlt század 70-es és 80-as éveiben Jugoszlávia sok területen fejlett állam volt. Emlékszünk még a bevásárlásokra, amelyekre gyakran mentünk a szomszédos országba.
– Magában Magyarországon nem volt túl nagy az érdeklődés a Vajdaságban élő magyarok iránt. Ha összehasonlítjuk a Vajdaságban élő magyarok helyzetét az Erdélyben vagy a Felvidéken élő magyarok helyzetével, a vajdasági magyaroknak rendkívül fejlett intellektuális életük volt, és ezt kihasználták. Jugoszlávia felbomlása után megnőtt az érdeklődés a Magyarországon élő szerbek iránt. Észrevehető a különbség, ami az itt élő szerbek életének ismeretét jelenti.
– Azt mondja, hogy bizonyos hasonlóságot lát a magyar és a szerb történelem egyes korszakai között. Melyik korszakokra gondol?
– A szerbek az 1990-es évektől a továbbiakban, hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben mi itt voltunk Trianon után. Magyarország volt „minden rossznak az okozója”, ami a Kárpát medencében történt 1920-tól egészen napjainkig. Most a szerbek „felelősek mindenért”.
– Éppen ez ad nekem alapot arra, hogy reménykedjem abban, hogy eljön a szerbek és a magyarok közötti megbékélés. Két olyan nemzetről van szó, amelyeknek nagyon hasonló a sorsuk. Az 1944-45-ben végrehajtott gyilkosságokban több szerb halt meg, mint bármely más nemzetiségű, és ezt sokan elfelejtették. A meggyilkoltak listája, amellyel a kutatás eredményeként rendelkezünk, azt mutatják, hogy a kivégzettek több mint 50 %-a szerb volt. Nem igaz, hogy az etnikai tisztogatás volt. A partizánok soraiban nem nézték, hogy valaki szerb nemzetiségű-e, ott voltak horvátok is, magyarok is, mint a Petőfi brigád tagjai.
Úgy gondolom, hogy ehhez a szerb–magyar megbékéléshez kezdeti indítást adhatna a tény, hogy ez a két nemzet, mindegyik a maga idejében mindenért bűnösnek lett nyilvánítva; korábban a magyarok voltak, jelenleg a szerbek azok. Sajnos, az emberek ezt nehezen fogadják el.
(Folytatás a következő számban)
A beszélgetést vezette Predrag Aleksov Hivatkozás: www.snnovine.com/2012/11/index.php
