Glatz Ferenc Újvidéken


A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság A délvidéki magyarság múltja, jelene és jövője címmel szervezett tudományos tanácskozást Újvidéken, a Tartományi Kormány tanácstermében. A nyitó előadást Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke, az 1997 óta hagyománnyá vált rendezvénysorozat kezdeményezője tartotta Magyar tudományosság a Kárpát-medencében és Európában címmel. Előadásában hangsúlyozta: „a Kárpát-medence népeinek – beleértve a szerbeket, románokat, horvátokat, magyarokat – kétszáz év után először több a közös érdeke, mint az érdekellentéte. Nem meglepő, hogy az emberek ezt nehezen ismerik fel, hiszen a kölcsönös történelmi megbántódások benne élnek a családokban. Ha ezt a sértettséget nem tudjuk a felszínre hozni, nem tudjuk az embereket a kölcsönös megbékélésre ösztönözni, akkor nem fogjuk felismerni a közös érdekeinket a jövőben.”

Újvidéki tartózkodása alkalmával Glatz akadémikus, mint a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának elnöke, lerótta kegyeletét a második világháború áldozatainak emlékművei előtt. Koszorút helyezett el a két emlékhelyen: mind a Duna-parton mind a Futaki úti katolikus temetőben.

Hivatkozás: www.glatzferenc.hu/events.php

 

Felhívások, események
Tüntetést szerveztek Újvidéken, az ártatlan áldozatok épülő emlékhelyénél 2022. július 11.
„Megkérdőjelezhetetlen az emlékhely létjogosultsága” 2022. július 12.
Tiltakozás a műemlék ellen 2022. július 11.
Minden ártatlan áldozat emlékhelye 2022. JÚLIUS 6.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.