Dolgozik a magyar-szerb bizottság
2012. január 28.
Zakar Péter, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke szerint A tavalyi megemlékezés óta bizottságok működnek, történészek hivatalosan dolgozzák fel a Délvidéken történt magyar népirtás eseményeit – mondta el Zakar Péter, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke. Zakar az Újszegedi Rendezvényházban tartott ünnepségen emlékeztetett: a tavalyi megemlékezésen határozták el egy közös kutatóintézet felállítását, amely azóta megkezdte működését. A kutatásban olyan történészek vesznek részt, akik korábban is a Délvidék történelmét kutatták. A két ország tudományos akadémiájának részvételével alakult egy közös akadémiai bizottság is, amely Zakar szerint termékenyen működik: több kétnyelvű tanulmányt is kiadtak már. Ezek a kutatási részeredmények egy, az akadémiai bizottság által létrehozott honlapon (http://www.magyarszerbmult.hu/) olvashatóak is, bárki számára hozzáférhetőek. Az internetes oldalon nemcsak konkrétan az 1944-45-ös esztendők tragikus eseményeinek dokumentálása olvasható, hanem aktuális belpolitikai események, azok kommentárjai is fellelhetők.
Az alelnök szerint nagyon fontos volna, hogy a határon túli iskolák történelmi oktatási anyagaiban is megjelenjenek ezek a kutatási eredmények, de természetesen a szerb oktatás ügyébe nem lehet, nem is szabad beavatkozni. Arra azonban már történtek lépések, hogy a magyar történelemkönyvekben helyet kapjon a Délvidék hiteles, valós, részletes története, de a megjelenés még várat magára. – Itthon is van még tehát teendő, sőt tartozás ezen a téren – véli Zakar Péter. (szlavkovits) Hivatkozás: szegedem.hu/hirek/2012/01/28/dolgozik-a-magyar-szerb-bizottsag/