Vezető nélkül maradtunk

 A hivatalos szerb vélemény szerint 1941-ben a háborús bűnös fasiszta Horthy fasiszta hadserege megszállta az 1918-ban elcsatolt Délvidék egy részét. A második Jugoszlávia létrehozásának folyamatában a Vajdaságban működött a – szerb nevén – Pokrajinska komisija za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini (A megszállók és segítőik bűncselekményei megállapításának bizottsága), amely 1946-ban kiadta a Zločini okupatora u Vojvodini 1941–1944 (A megszállók bűncselekményei a Vajdaságban 1941-1944) című könyvet, benne a háborús bűnösökké nyilvánítottak névsorával is. Az összesen 344 nevet tartalmazó listát Horthy Miklós vezeti, hatodikként követi Szombathelyi Ferenc. Ötvenedik az a Hegyi József nevű nyomozó, aki az 1942-es újvidéki razzia idején annyi szerbet és zsidót rejtett el a lakásában, ahányan bele fértek. 207-ik a sorban Dr. Deák Leó ügyvéd, a két világháború közötti időszak vajdasági magyar nemzeti hőse, aki jogásztársaival, Várady Imrével és Strelitzky Dénessel a jugoszláviai magyarság jogait védte a Népszövetség intézményei előtt. A 226-ik Krámer Gyula, a Délvidéki Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a Magyar Országgyűlés Felsőházának tagja. A névsor igen felületes. Némely személyről csak ilyen adat található: „Devenyi N.”, „Bikszádi, detektív”, stb.

A lista összeállítói tehát azt a Horthy Miklóst tették a „háborús bűnösök” névsorának élére, akinek a kormánya 1943-ban kártérítést szavaztatott meg a Parlamentben a negyvenkettes januári razzia szerb áldozatainak hozzátartozói számára, s azt a Szombathelyit is az elejére, aki – a háborúk történetében példa nélküli módon – bíróság elé állíttatta a főtisztjeit, akik a negyvenkettes délvidéki razzia túlkapásaiért feleltek. Szombathelyit a Legfelsőbb Bíróság az 1994. március 16-án hozott ítéletével felmentette a háborús bűn elkövetésének vádja alól. Horthyt nem kellett, mert őt soha, semmilyen bíráság nem vádolta háborús bűntett elkövetésével. A háborús bűnösök listáján egyébként igen sok olyan személy is szerepel, akik amiatt kerültek rá, mert tagjai voltak a tízek tanácsa néven ismert, sok délvidéki helységben létrehozott testületnek. A razzia idején rájuk bízták a magyar hatóságok annak eldöntését, ki nem megbízható, s a megbízhatatlanok közül sokan meglakoltak. A titói hatáság szintén létrehozott hasonló testületeket, elsősorban a kisebbségek által lakott helységekben. Általában népbíráságnak nevezték, és élet és halál uraiként működtették őket 1944 utolsó, majd 1945 első hónapjaiban. Sokan váltak közülük „hősökké”, helyi és központi vezetőkké, pedig egyszerű gyilkosok voltak, hiszen ezreket likvidáltattak. Ha az ő cselekményeiket úgy bírálnánk el, ahogyan a magyar tízek bizottságával tették, akkor a titói hatalom vezetőinek nagyobbik része odavesz.

A délvidéki magyarság szinte teljesen le lett fejezve a vérengzés során. Tömegesen irtották az egyszerű embereket, de különösen vadásztak a politikai, szellemi és lelki vezetőkre. Alább nem az elveszejtett magyar vezetők teljes névsora következik, hanem csupán néhány példa.

 Likvidált vezetők

 Politikusok

Számukat soha senki még csak nem is becsülte fel, tudjuk azonban, hogy a két háború közötti periódusban tevékenykedők közül senki sem maradhatott a helyén, s örülhetett, ha élve megúszta. Háborús bűnösként perbe fogták, halálra ítélték és kivégezték 1945 novemberében a már említetteket: Deák Leó volt megyei főispánt, Krámer Gyula felsőházi tagot. Felelőssé tették őket az 1942-es razziáért. Sablonná vált akkoriban, hogy akit likvidáltak, azt az első délvidéki razziáért tették felelőssé, általában utólag. S ez a cselekménysor lényegében a második délvidéki razziaként nevezhető meg, amely bő fél éven át tartott magyar szemszögből. Ellenben ha a németek sorsát is mérlegeljük, akkor évekről kell beszélnünk.

 Papok

Mintegy harminc név szerint ismert papi személy esett áldozatul. Köztük volt a Torontálvásárhelyen (Debelyacsa) szolgáló Gachal János református püspök, valamint a drávaszögi Hercegszőllősön lelkészkedő Faragó Ferenc református esperes esperes. A háború idején mindketten tömegesen mentettek meg szerbeket, horvátokat és zsidókat. A katolikus papi áldozatok névsora sokkal hosszabb. Hadd említsünk csupán néhányat közülük. Mindenekelőtt az újvidéki rendházalapító Körösztös Krizosztóm ferencrendi szerzetest és rendtársát, Kovács Kristófot, akiknek boldoggá avatási eljárásának elindítását 2011. november 27-én rendelte el Erdő Péter érsek. Említsük meg a Szivácon plébánoskodó irodalombarát Plank Ferencet, akiről Herceg János író közölt méltánylandó adatokat. Horgoson a nagy tudású hittanárt, a 84 éves Virág István apátplébánost lökték a vele együtt kivégzettekkel tömegsírba. Idén jelölték nyughelyüket a helybeliek egy szerény kereszttel. Péterrévén Dr. Takács Ferenc apátplébánost, országgyűlési képviselőt lőtték le nyilvánosan, a templomból kiterelt hívei szeme láttára, tetemét a temető sarkában rejtették el jeltelen gödörben. A szomszédos Óbecsén Petrányi Ferenc belvárosi plébános halála sokkal gyötrelmesebb volt, mert szó szerint széttaposták. Az áldozatul esett papok többségével az volt a baja a titói rendszernek és a csőcseléknek, hogy a magyar honvédség 1941-es bevonulásakor hálaadó istentiszteletet mondtak a felszabadulásunk örömére.

 Írók, újságírók

Kristály István. Padén tanítóskodó író. Több helybélivel együtt likvidálták 1944 végén. Némely irodalomtörténészünk szerint a két világháború közötti időben az egyik legtehetségesebb délvidéki írónkként tartották számon. Történetére jellemző, hogy Bori Imre, legismertebb irodalombúvárunk rábukkant alkotásainak sokaságára és értékelést írt róla. Tragikus sorsáról szinte említést sem tett, Borit mégis megzsarolták, meghurcolták tanulmánya miatt, rákényszerítették, hogy támadja meg az akkor már halálórája felé közelgő Illyés Gyulát, mert az éppen akkoriban bírálóan, mert nyilatkozni egy németországi folyóiratnak a jugoszláviai magyarok helyzetéről

Tiller Tímár Ferenc. Gomboson született, Szabadkán élt és írt. Majtényi Mihály megírta róla, hogy a kellő pillanatban nem ült vonatra, a partizánok otthon találták, elvitték és eltűnt. Majtényinak jó oka volt, hogy megemlékezzen róla, hiszen – ezt is ő maga közölte – őt ugyanúgy elvihették volna, mint Tímárt. Egyazon ház udvari lakásaiban albérlősködtek, s az áldozatkeresők nem név szerint jöttek érte, hanem csak egy magyar író után érdeklődtek, s éppen Majtényinénál. Ő pedig Tímár ajtajára mutatva közölte, hogy ott lakik egy.

Andrée Dezső. Újvidéken élt, a Délbácska, a később Reggeli Újság néven megjelenő napilap vezető újságírója, hosszú időn át felelős szerkesztője volt. Korabeli tanúk közlése szerint a városban talicskán szemetet hordattak vele, kínozták, majd eltüntették. Noha 1942-ben az első razzia idején jelentős szerepet játszott sokaknak – a Tesla utca lakóinak például – megmentésében 1944 decemberében háborús bűnösként halálra ítélte a hadbíróság és kivégezték.

Az újságírók közül néhányan, akik a magyar időben szint vallottak, cikkeztek a felszabadulásról, életben maradtak. Ilyen szerencséje volt a nagybecskereki születésű Kollin Józsefnek és az adai születésű Muhi Jánosnak. A háború után mindketten a Magyar Szó tekintélyes újságírói lettek, nevük azonban alig-alig jelenhetett meg a lapban. Életük végéig zsarolták őket korábbi, antibolsevista, polgári beállítottságú, magyar nemzeti elkötelezettségű cikkeik miatt.

Jó lenne feltárni valamennyiüknek, valamint a nem említetteknek az életrajzát, megindítani rehabilitálásukat, törődni emlékük ápolásával.