Délvidéki Magyar Golgota
Az 1944–45-ös délvidéki tragédia a magyar–szerb történelmi kapcsolatok tükrében

2011. november 25.
Tudományos konferencia Magyar Tudományos Akadémián

Az Akadémián tartott tudományos konferencia Az 1944–45-ös délvidéki tragédia a magyar–szerb történelmi kapcsolatok tükrében címet viselte. A rendezvényt, amelyen a magyar tudományos élet jeles képviselői, a téma számos vajdasági kutatója, valamint jelentős számú fiatal tudós vett részt, Pálinkás József, az MTA elnöke nyitotta meg.

– Az igazság nem viszonylagos. Ami viszonylagos, az a véleményünk az igazságról. Az igazság gyakran tragikus, fájdalmas, és nehéz szembenézni vele. Az igazság azonban erős; annyira erős, hogy elgyengül mellette az értelmezés, a magyarázat. Egyedül a tények állnak meg előtte – kezdte előadását Pálinkás József. Az MTA elnöke felhívta a figyelmet: ahol a történelem életet olt, ott megszűnik az igazság. „A délvidéki tragédia a rend nélküli világ igazságtalansága, az eszét vesztett század bosszúmatematikája” – mondta az akadémikus, aki arra is felhívta a figyelmet: a valódi kérdés az, hogy az iszonyatról hogyan lehet beszélni. „Ma is ezerszeres a fájdalom és több tízezerszeres a szenvedés, amiről szólni kell” – emlékeztetett a feladatra Pálinkás József. Felidézte 1942 januárját, a hideg napokat, hangsúlyozva: a feloldódás nélküli fájdalom saját magát képes csak megsokszorozni és szétszórni. „A megfagyott emlékezet bosszúban éledt újra. Többségükben magyarok szenvedték el. Tömegek. Ártatlanok. Civilek. Gyerekek, nők, férfiak elképzelhetetlen mértékben, elképzelhetetlen számban. Mert nincs szám, soha nincs pontos szám. A nagy fájdalmakat nem lehet számba venni” – emelte ki az MTA elnöke.

A konferencia plenáris ülésén Hajdú Zoltán történész Impériumváltások és etnopolitika a Kárpát-medencében 1938–1945 címmel tartott előadást, amelynek során arról is szólt: előbb-utóbb számba kell venni a Vörös Hadsereg bevonulását követő atrocitásokat is, amelyek áldozatainak száma a délvidéki veszteségek többszörösét teszik ki.

Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára előadásában számba vette, hogy a magyarellenes atrocitások a Kárpát-medencében már a 14. században tapasztalhatóak voltak, s azok zömét két nemzet tagjai, a vlachok/oláhok, illetve a rácok/szerbek követték el. Meglátása szerint kutatni kellene történelmünk ezen szegletét is, de nem elhallgatásokkal, hanem magyar nemzeti szempontú megközelítéssel.

Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem tanára előadásában arra hívta fel a figyelmet: a szerb és magyar történetírásnak három kulcsfontosságú vitás pontja van: az egyik, hogy mi történt a Délvidéken 1941–1945 között, és a történteket hogyan értelmezhetjük. A másik, hogy mi a 20. századi magyar–szerb történelem „gyökérproblémája”, a harmadik pedig az, hogy hogyan és mit kellene megírni a szerb–magyar közös történelemből: a békés együttélést vagy a véres összeütközések sorozatát?

Juhász György hungarológus előadásának alaptétele, hogy minden népirtást megterveznek, s mindegyik mögött megtalálható az ideológia, illetve az azt kidolgozó személy. Meglátása szerint 1944 őszén a Délvidéken Vasa Čubrilović ideológiája alapján hajtották végre a partizánok a magyarellenes népirtást.

Matuska Márton újságíró előadásában arról beszélt: ugyan már több tényfeltáró kötet foglalkozik az 1944–45-ös történésekkel, de nagyobb városaink (Szabadka, Újvidék, Nagybecskerek stb.) magyarellenes atrocitásainak történetével még adós a vajdasági magyarság.

A konferencia második részében a résztvevők több szekcióban a magyar–szerb közös múlt különböző aspektusait dolgozták fel.

Galéria

---

Letölthető állományok:

mta_elnki_beszd__2_.pdf (39 kb)