Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért közhasznú, civil szervezet elnökének levele

Alapszabályunk értelmében, civil szervezetünk védnökséget vállalt a határainkon kívül élő nemzeti közösségeink jogainak védelme felett. Nos, ennek szellemében, átnéztem a „Keskenyút” portálon már olvasható, magyar nyelvű, tárgyi törvénytervezetet, amelyről a Szerb Köztársaság Parlamentje a közeli napokban, december 1-én, vagy 2-án szavaz. Nem tudom, hogy a fordítás az eredeti változatról készült-e (amiről Varga László VMSZ képviselő úgy beszélt, hogy csak az elfogadható!), vagy már egy módosított változat. Akárhogy is legyen, a magyarra fordított törvénytervezet, ebben a formában, a Szerb Köztársaságban élő magyar közösségünk és a Nemzet egésze számára életveszélyes, elfogadhatatlan lenne.

A törvény tárgyát tárgyaló 1., 2. és 5. szakaszok tartalmát – minden ellenkező véleménnyel szemben - egyáltalán nem látom megnyugtatónak.

Idézem:

1. szakasz: „Rehabilitációra nincs joguk azon személyeknek, akik a II. Világháború idején a megszálló fegyveres erők és a quisling (értsd: megszállókkal együttműködő hazaáruló) formációk tagjaként Szerbiai Köztársaság területén fegyveres összetűzésekben vesztették életüket.”
2. szakasz, 1. bek.: „Nem rehabilitálhatók és nincs joguk az elkobzott vagyon visszaszármaztatására az erről hozott törvény 2. szakasza értelmében („Službeni glasnik RS”, 72/11-es szám) a megszálló erők tagjainak, akik a II. Világháború alatt megszállták Szerbiai Köztársaság területének részeit, továbbá a quisling formációk tagjainak, ha háborús bűnöket követtek el, illetve részt vettek azok végrehajtásában.

Ennek a szakasznak az 1. bek. leírt személynek, illetve az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kártalanításról szóló törvény 5. szakasz, 3. bek. 3) pontjában („Službeni glasnik RS”, 72/11-es szám) leírt személynek tekintendő:

1) minden olyan személy, akit a katonai bíróság, vagy a Jugoszláv Népfelszabadító Bizottság ellenőrzése alatt lévő más szerv döntésével a meghatározott település felszabadításának napjától számítva háborús bűnösnek, illetve háborús bűncselekmény résztvevőjének nyilvánítottak”.

Kérdezem:

1. A SAS behívókkal kötelezően behívott magyar fiatalok ügyében ki fogja eldönteni, hogy a partizánok elleni hadiparancs keretében, katonaként, vagy hazaárulóként vesztette életét?
2. 1941-44 között Magyarország nemzetközi egyezmény keretében kapta vissza a délvidéki területeit, ezért tisztázandó, kit tekint a törvény megszállónak és az azokkal együttműködő hazaárulóknak.
3. A 2. szakasz 1) bek. szerint a népírtás bűnét elkövető Jugoszláv Népfelszabadító Bizottság, illetve az ellenőrzése alatt lévő más szervek és a rögtön-ítélő Katonai Bírósági ítélete már alkalmas lehetne bármely magyar személy háborús bűnössé nyilvánítására?
4. A törvényes rehabilitációról szóló 5. szakasz 1. bekezdése ellentmond a 2. szakasz 1. bekezdésének, amikor törvényes rehabilitációt ígér az 1. bek. 1. és 2. pontjában megjelölt azon személyeknek, „akiknek a jogait és szabadságát e törvény életbe léptetésének napjáig bírósági vagy adminisztratív határozat nélkül sértették meg”.  

A fentiek – álláspontom szerint - olyan tetszőlegesen értelmezhető, gumi-jogszabályok, amelyek továbbra is alkalmasak a kisebbségben élő magyar közösség kollektív bűnösség alapján történő elmarasztalására, az 1944-45 folyamán, a magyar közösség ellen elkövetett bűnök elfedésére, soha meg nem történtté maszatolására. Ezért, mind a már megszavazott, vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény, mind a rehabilitációs törvény-tervezet a szerbiai magyar nemzeti közösség végleges jogfosztását, vagyonvesztését eredményezné, ezért elfogadhatatlan.

Ragaszkodni kell ahhoz, hogy bizonyítási kényszer, amit kizárólag pártatlan nyomozati cselekményen alapuló, polgári bírósági ítélettel zárható le, a Szerb Államot terhelje, ennek hiányában minden más, a 2. szakasz 1. bekezdésében említett ítélet törvénytelennek és semmisnek tekintendő!  Ha ezen törvények visszavonása nem történik meg, a Magyar Köztársaság Kormányának le kell vonnia a megfelelő következtetéseket.

A f .év november 11-én, szervezetünk által kiadott Memorandum és a délvidéki, civil szervezetek és négy politikai párt aláírásával november 15-én kiadott Közlemény szellemében kérem, hogy, ha a fenti megállapításaim jogilag nem állnának helyt, vezessenek rá a tévedésemre. Ez számunkra is megnyugvást eredményezne. Azokat az aláíró szervezeteket, amelyek elérhetőségével nem rendelkezem, sajnálatomra, nem tudtam a fentiekről tájékoztatni.

Szíves észrevételeiket várom, hogy közös, sürgős álláspontunkat mielőbb kialakíthassuk!  Nincs idő a további várakozásra!

Tisztelettel,

Éhn József

Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért

közhasznú, civil szervezet elnöke,

Budapest