A VMDP elnökének nyilatkozata az Újvidékre tervezett emlékmű bejelentése kapcsán


Nincs összhangban a közös program célkitűzéseivel A sajtóból értesültem, hogy a VMSZ városi bizottságának indítványára Újvidék város kultúráért felelős bizottsága (elnöke Kiss Gyula, VMSZ) , úgy döntött, emlékművet állít a Liman 4 városrészben „az 1944-45-ös ártatlan áldozatoknak”, amit szerb, magyar, német és még valamely, egyelőre nem pontosított, a Vajdaságban hivatalos használatban levő nyelven emléktábla jelölne meg.

     Ezzel kapcsolatban megerősítem korábbi álláspontomat: a VMDP nem vitatja a VMSZ újvidéki városi bizottságának azon jogát, hogy az 1944-45-ös ártatlan áldozatok ügyében önálló indítványa legyen: minden, ami a háború végi és a világháborút követő megtorlások ártatlanul megölt magyarjaira emlékeztet, fontos és jó. Sajnos az emléktábla javasolt szövege a városban élő nemzettársaink számára legfontosabbat hagyja kihangsúlyozatlanul: a magyar áldozatokat.

    Ugyanakkor ismételten meg kell állapítanom azt is, hogy a VMSZ indítványa nincs összhangban a hárompárti (VMSZ-VMDP-MEP) választási programnak az újvidéki magyar áldozatok emlékművére vonatkozó kitételével, ezért nagy a veszélye annak, hogy a későbbiekben akadályává válik a közös cél megvalósításának. 

   Pártunk, más fontos kérdésekkel együtt ebben a kérdésben is e heti válaszmányi ülésén foglal állást, döntéseinkről, javaslatainkról értesíteni fogjuk a közvéleményt.

 

Temerin, 2016. augusztus 30.                                     Csorba Béla, a VMDP elnöke

 

Felhívások, események
Tüntetést szerveztek Újvidéken, az ártatlan áldozatok épülő emlékhelyénél 2022. július 11.
„Megkérdőjelezhetetlen az emlékhely létjogosultsága” 2022. július 12.
Tiltakozás a műemlék ellen 2022. július 11.
Minden ártatlan áldozat emlékhelye 2022. JÚLIUS 6.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.