Tiltakozás a műemlék ellen

Forrás: RTV

2022.09.07.


2022. július 11.

Újvidéken, a Limán IV. városrészben a múlt héten kezdték meg az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt emlékhely kialakítását.

Az emlékmű felállítását 2016-ban kezdeményezte a Vajdasági Magyar Szövetség. A munkálatok megkezdésére vonatkozó építési engedélyt június 27-én adták ki. A közvélemény egy része, köztük több ellenzéki párt azonban ellenzi az emlékmű felállítását. Szerintük az áldozatok között elítélt háborús bűnösök is szerepelnek. Az Október 23-a Antifasiszta Front 18 órától szervezte meg a tiltakozást az emlékhelyen.

Az Október 23-a Antifasiszta Front azt közölte, hogy az emlékmű felállítása ellentmond a térségünkön folytatott antifasiszta harcoknak. Azt követelik az illetékesektől, hogy semmisítsék meg az emlékmű állításáról szóló döntést. Szerintük az áldozatokat név szerint kell felsorolni, és a listát a nyilvánosság elé kell tárni. Az aktivisták az általuk megszerzett névsort az emlékmű talapzatára ragasztották.

Daško Milinović, Október 23-a Antifasiszta Front:

Azt a szégyent akarjuk elkerülni a tiltakozásunkkal, amely a mindannyiunk által jól ismert Újvidék történelmét írná át. A megmozdulásunkkal le akarjuk állítani azt a politikai kereskedelmet, amelyet bizonyos üzletemberek, illetve konkrétan Vučić és Orbán végez. Az emlékmű átírná a székváros történelmét, és olyanoknak is emléket állítana, akik a legnagyobb bűncselekményeket követték el a városunkban.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke korábban médiaházunknak azt nyilatkozta, hogy az emlékművel kapcsolatos döntést az újvidéki városi képviselő-testület hozta meg, majd a minisztériumi jóváhagyása is megtörtént. Az emlékhely közterületen, költségvetési forrásokból épül fel. Név nélkül állít majd emléket az atrocitásokban elhunytak előtt, és a Minden ártatlan áldozat emlékére 1944–45 felirat szerepel majd rajta magyar, szerb és német nyelven.

Pásztor István elnök, Vajdasági Magyar Szövetség:

Innentől kezdve ugyanolyan jellege, ugyanolyan védelme kell, hogy legyen, mint az összes többi köztéri szobornak. Ezért mindazok a fenyegetőzések, amik elhangzanak, hogy most akkor majd nagykalapáccsal, meg ezzel, meg azzal fogunk nekimenni, ami engem illet én ettől nem félek, mert az az igazság, hogy az elmúlt 30 évet számtalan ilyen esettel tudnám ecsetelni. Másrészt pedig ennek a köztéren, közpénzből fölépített emlékműnek a védelme az nem a párt politikájának a feladata, hanem az államé.

A több mint 2 tonnás emlékmű vasbeton talapzatát már elhelyezte a munkálatok egy részét kivitelező Ekonomistelektro cégcsoport, a szobrot pedig Szilágyi László szobrászművész készíti el márványból. A munkálatok kivitelezésének összértéke 1 és fél millió dinár.


Hivatkozás: https://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/tiltakoz%C3%A1s-a-m%C5%B1eml%C3%A9k-ellen_1356827.html

Gulág Emlékbizottság
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködési Alap
Polgári Magyarországért Alapítvány
NKA
MTI