Emlékezzünk! De ne csak az elmúlt dolgokat idézzük fel, hanem keressük az igazságosságot, a kárpótlással is beteljesülő teljes rehabilitációt.

Csurog 2013. november 3.

Korsós Tamás, Magyarország szabadkai Főkonzuljának csurogon elmondott ünnepi beszéde

Tisztelt gyászoló gyülekezet, tisztelt emlékező közösség!

Fájdalommal gondolunk halottainkra, a vajdasági magyarság ellen 1944-45-ben levezényelt jugoszláv partizán vérengzés legalább 3000 környékbeli áldozatára, a délvidéki magyar közösség további több tízezres ártatlanul megölt tagjára: férfiakra, asszonyokra, aggastyánokra, gyermekekre...

Két évvel ezelőtt, ugyanezen a helyen tartott beszédemben elmondtam, hogy míg a 41- 42-es magyar katonai és csendőri tömeges megtorlások főbűnösei elnyerték méltó büntetésüket, addig a megtorlás magyar áldozatainak tömegsírja felett a hozzátartozók által emelt emlékműveket, kereszteket rendszeresen lerombolják, bemocskolják, megszentségtelenítik.

Hiányoltam akkor, 2011-ben, hogy a szerb Parlament még nem hozta meg azt a történelmi jogszabályt, amelyben hatálytalanította volna a vajdasági magyarságot kollektív bűnösséggel megbélyegző háború végi közigazgatási határozatokat, megtagadva az ártatlanul kivégzettektől és utódjaiktól a jogos rehabilitáció és kárpótlás lehetőségét is.

 

Tisztelt Emlékező Gyülekezet!

Az elmúlt két évben nagyon sok minden történt a magyar szerb megbékélés jegyében. Két éve még szinte elképzelhetetlen volt, hogy a megbékélési folyamat lendületet vegyen: akárhogyan is, még ha a méltó körülmények kialakítása befejezetlenül maradt is, de elkészült ez az emlékmű, s nem a gazzal, szeméttel és állati ürülékkel borított terület közepén állunk.

Európai jelentőségűnek nevezhető, hogy a szerb törvényhozás a VMSZ kezdeményezésére és a Szerbiai Haladó Párt indítványára politikai nyilatkozatban ítélte el a kollektív bűnösség elvét, s rendkívüli pillanat volt, amikor fejet hajtott itt a magyar és a szerb államfő: akkor azt hittük, ez az első lépés meghatározó lesz a két nép megbékéléséhez, s hamarosan számtalan további követi.

Ehelyett azt láttuk, hogy egyre-másra tett gesztusaink válasz nélkül maradnak, a szerbiai társadalom tudatában és a szerb médiában az önvizsgálat, a gaztettek beismerése helyett a hős partizán romantika és a magyar fasiszta gonosztevők hamis sztereotípiája nemigen oldódik.

Most itt állunk értetlenül: Szerbia Magyarország erőteljes támogatásának is köszönhetően hatalmas lépést tett az EU-integráció felé, de ez nem csak gazdasági integráció, hanem a jog és igazságosság térsége is. Ugyanakkor Szerbia legfőbb méltóságai által a nyilvánosság előtt tett ígéretek, s az azóta tartó folyamatos hitegetés ellenére, nyoma sincs a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatok hatályon kívül helyezésének.

Azt mondják csak technikai okok miatt késik; a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkotmányossági és jogtechnikai vizsgálat alatt áll; akadozik a rehabilitációs és a restitúciós folyamat is, bizonyára szintén technikai okok miatt. Több, mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő fiatalok ügye sem halad előre, a nyilvános adatok szerint szintén technikainak, eljárásjoginak nevezhető okok miatt, ami a terhükre rótt cselekményekkel nem tűnik arányosnak. Egyházaink szolgái továbbra sem rendelkeznek társadalombiztosítással, habár még az előző elnök, illetve kormányzat hozott erről jogszabályt a választásokat megelőzően, talán e mögött is technikai okok húzódnak meg, és még hosszan sorolhatnánk a hasonló jellegű ügyeket. Bízom benne, hogy mindezen technikai okok nem állnak össze egésszé, netán politikaivá...

 

Így hát bármennyire érthetetlen és abszurd, de a köztársasági elnökökhöz hasonlóan, most mi is olyan ártatlan áldozatok előtt hajtunk fejet, akikre a szerbiai jogrend kollektív bűnösként tekint mind a mai napig.

Ugyanígy értetlenül állunk emlékműveink meggyalázása előtt, és az akörüli hallgatás előtt is. Részvét, együttérzés és politikai-ideológiai elhatárolódás nem hallatszik, a központi, vagy központi irányítású hatóságok határozott fellépését, a bűnüldöző hatóságok eredményességét nem érzékeljük.

Krisztus nemrég még fej nélküli teste előtt állunk – amit szorgos baráti kezek most helyreállítottak, ezért köszönet nekik -, s nem tudjuk, hogy kik és miért gyalázták meg. Megdöbbenéssel láttuk, hogy néhány nappal a délvidéki magyar Golgotáról való megemlékezés-sorozatunk előtt, a szabadkai Zentai úti temetőben lévő emlékművünket is meggyalázták: „észrevétlenül” ellopták a több ezer Szabadkán legyilkolt ártatlan áldozat szenvedését szimbolizáló több száz kilógrammos Vergődő madarat. A részvét, az együttérzés és az elhatárolódás kérdése valójában csak Pásztor Bálint parlamenti felszólalása miatt került napirendre, hosszúnak tűnő, kínos hallgatás után…

Emlékezzünk! De ne csak az elmúlt dolgokat idézzük fel, hanem keressük az igazságosságot, a kárpótlással is beteljesülő teljes rehabilitációt. Ne hagyjuk, hogy a megbékélés folyamata megtorpanjon. Emlékezetünk erejével és számtalan szerb jóakaratú barátunkkal együtt, kölcsönösen tegyünk meg mindent közös jövőnk sikerességéért. A magyar kormány elkötelezett a megbékélési folyamat következetes végig vitele mellett, de szerb oldalról is elvárja ugyanezt. Úgy véljük, hogy gyászunk közös: mi nem csak a partizán vérbosszú ártatlan magyar áldozataira emlékezünk ma, hanem a háborús bűnösök által az újvidéki razzia alatt legyilkolt ártatlan szerb és zsidó áldozatok emlékét is felidézzük, s részvéttel és megbánással gondolunk a csurogi, mozsori és zsablyai áldozatokra, a Topalov-raktárban elkövetett gaztettre is.

Nyugodjatok békében!

Galéria

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.