Sikeresen lezárult
PÁLYÁZAT KU2013/02

Barkóczi Csaba

Beszámoló a két napos tanulmányi kirándulásról

 2013. július 19-20-án a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány által kiírt és általunk elnyert pályázati támogatásból valósítottunk meg azt a két napos bácskai körutazást, melynek során a Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak egy csoportja, szám szerint huszonnégy diák, látogathatott el olyan, a mai Szerbia területén található, magyar településekre, ahol 1944-ben magyar ellenes genocídiumot hajtottak végre jugoszláv kommunista erők. A diákok megtekinthették az ott történt borzalmas események helyszíneit. A második világháborút követően a Bácskát ismételten elfoglaló szerb (kommunista) félkatonai egységek/partizán brigádok a jugoszláv vezetés tudtával és egyetértésével mintegy 40 000 – 80.000 rendszer- és osztályellenesnek minősített polgári személyt, elsősorban magyarokat és németeket, valamint kis számban horvát, rutén személyeket likvidáltak. A cselekmény valós motivációja etnikai tisztogatás megvalósítása volt.

Utazásunk célja az akkori események helyszíneinek végigjárása és a történelmi ismeretterjesztés mellett, a magyar kulturális értékek megtekintése és a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése volt.

A pályázatot a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának lapja, a Fészek szerkesztősége nyerte el, mely a Karon diákszervezeti státuszban működik. A csoportot javarészt újságírással foglalkozó fiatalok alkották, ugyanakkor képviseltette magát a közgazdasági mellett az egyetem jogi, mérnöki, bölcsész és természettudományi kara egyaránt, valamint a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium néhány diákja.

A csoport 2013. július 19-én, pénteken, reggel 7:30-kor indult a Közgazdaságtudományi Kar Vasvári Pál úti bejárata elől, s hozzávetőleg 8:30-kor keltünk át Udvarnál Horvátországba, majd fél órával később a kiskőszegi (Cr: Batina) határátkelőnél Szerbiába. Az első megálló Zombor volt, ahol a csoport találkozott Cseresnyés Magdolnával, valamint a honismereti vezetővel, Faragó Zoltánnal. A zombori városházán egy helyi idegenvezető kísérte végig a csoportot és mesélte el a város történetét, részletesen kitérve a település nevezetességének számító - a tanácsteremben álló – millenniumi óriásfestmény történetére, mely a zentai csatát ábrázolja. Ezt követően az utasoknak lehetősége nyílt körbejárni a város sétálóutcáját, melyet szépsége miatt bármely európai város megirigyelhetne.

Zombor után Bajmokra utaztunk, ahol az 1944-es áldozatok emlékhelyéül szolgáló „Bajmoki Akácfa” tövében tartottunk pihenőt. Ezen a helyszínen a partizánok mintegy 400 környékbeli magyart, elsősorban fiúkat és férfiakat, végeztek ki, bírósági ítélet és jogi eljárás nélkül. A hallgatók mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékhelyénél, óvatosan letörölgették az emléktáblákat és visszaállították a szél által feldöntött koszorúkat.

Bajmokot követően a csoport Szabadkára utazott. Itt először szintén az 1944-es terror áldozatainak emlékhelyét tekintettük meg. Szabadkán közel 7000 Magyarországhoz lojális polgárt, elsősorban magyar anyanyelvűeket, végeztek ki szerb partizánok. Az emlékműnél a Fészek főszerkesztője Harsányi Ákos, és jómagam helyeztük el az emlékezés koszorúját, a Pécsi Tudományegyetem nevében. A rövid megemlékezés a himnusz éneklésével végződött, majd az utasok gyertyát gyújtottak az áldozatok tiszteletére. Ezt követően a belvárosba látogattunk, ahol a városháza megtekintését követően, a honismereti vezető – rövid szabadidőt hagyva a csoportnak – körbevezetett bennünket Szabadka belvárosában, ahol a magyar emlékeket szemlélhettük meg.

Az estét Tóthfaluban töltöttük, ahol helyi családoknál éjszakáztunk falusi turizmus keretében. A vacsorát megelőzően rövid sétát tettünk a faluban, megcsodáltuk a Délvidék legnagyobb Turul-emlékművét, majd egy előadáson vettünk részt, ahol honismereti vezetőnk a jugoszláviai magyarság történetét mutatta be a csoportnak. Az előadás végén lehetőség volt a témával kapcsolatos könyvek megvásárlására is, illetve az alapítványtól ajándékba kaptunk fejenként egy-egy példányt Gutai István Földönfutók, hontalanok című munkájából és a Keskenyúton Alapítvány által kiadott ismeretterjesztő füzetből, amit Szabó Dénes, tóthfalusi mártír plébános emlékére adtak ki. A helyszínen ezeken kívül fogyott még Délvidéki S. Attila történelmi- és Bácskay Zoltán helyrajzi könyveiből is, valamint másnap Matuska Márton A megtorlás napjai című könyvének legújabb kiadásából több példány talált vevőre az utazáson résztvevők körében.

Másnap reggel továbbutaztunk Zentára, ahol a Tisza partján álló emlékművet, a zentai csata emlékművét tekintettük meg, majd onnan még távolabbi célpont felé vettük az irányt Csurogra, ahol a délvidéki vérengzések az egyik legnagyobb számú magyar áldozatot követelték. A háborút követően az ott élő szerbek a település magyarságának egy részét  kiirtották, a holttesteket a falu melletti dögtemetőben ásták el, majd néhány évvel a vérengzés után a bűncselekmény nyomainak eltűntetése végett a csontokat kihantolták és a kulai bőrgyárba szállították feldolgozásra. A falu maradék lakosságát a járeki táborba hurcolták, a tábort túlélőket pedig háború s bűnössé nyilvánították és nem térhettek vissza otthonaikba.   A dögtemetőben 1994 óta áll emlékkereszt az áldozatok emlékére, ám ezt az ottani szerbek minden évben megrongálták. Idén készült el az az emlékmű, melyet Áder János magyar köztársasági elnök és Tomiszláv Nikolics szerb államfő közösen avattak fel, bízva abban, hogy a közös emlékmű a két nemzet megbékéléséhez vezethet. 1944-ben Csurogon 3000 magyart öltek meg szerb soviniszták és 1945-ben további több ezer embert a járeki (tiszaistvánfalvi) koncentrációs táborba szállítottak, ahol jelentős részük életét vesztette.

A csurogi kegyhely meglátogatása után a csoport Temerinbe utazott, ahol Matuska Márton, délvidéki újságíró tartott előadást az akkori eseményekről. Itt is felkerestük az áldozatok emlékhelyét.

Temerin után Újvidék (Sr: Novi Sad) festői városába érkeztünk, ahol rövid ebédet követően megtekintettük a pazarul felújított belvárost. Riasztólag hatott mindenkire, hogy a 21. század közepén a város főterén a szerb nemzeti hős, Szvetozár Miletics, szobor alakjában átkot szór a magyarok templomára (főtéren álló gigászi termetű római katolikus templomra). A nemzetgyűlölet és az ellenségeskedés ilyetén fajta kulturális megnyilvánulása mindannyiunk szerint ellentmond az európai értékeknek.

Újvidéken egy óra szabadidőt kaphattak az utasok, akik a jó időben kellemes és maradandó élményeket szereztek a Vajdaság fővárosában. Újvidék szépségét bármely magyar város őszintén megirigyelhetné.

Ezt követően az erődtelepülés Péterváradot tekintettük meg, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a Duna túlsó partján elterülő Újvidék városára. Pétervárad már a Szerémséghez tartozik. A város több tízezer császári katona állomáshelye volt a déli határmentén, mely a törökök esetleges előretörésének megakadályozását szolgálta a 18-19. századokban. Pétervárad egész Európa legnagyobb méretű erődítménye.

Péterváradon elbúcsúztunk honismereti vezetőnktől, Faragó Zoltántól, aki a csoporttól ajándékként egy paksi hungaricumot, egy díjnyertes Schiller bort vehetett át, a Meztger Pince jóvoltából.

A Duna északi partjára visszatérve haladtunk egészen a határig, amin Palánkánál keltünk át. A Horvátországba való visszatérést követően rögtön Újlakon álltunk meg, ahol a csoport elzarándokolt Kapisztrán János ferences rendi szerzetes, a Nándorfehérvárt védő keresztes hadak parancsnokának szarkofágjához. A templom és a kegyhely megtekintése után indultunk haza.

 

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az utazás mindenképpen sikeres volt. A hallgatókkal sikerült megismertetni a az 1944-es délvidéki vérengzések eseményeit, s ők a szerzett tapasztalatot tovább tudják majd adni más egyetemistáknak is, bíztatva őket a téma iránti aktívabb érdeklődésre. Legalább ilyen fontos, hogy lehetőségünk volt Szerbiában élő magyarokkal – köztük a vérengzések túlélőivel személyesen is találkozni – aminek következtében megítélésem szerint a fiatalok nem csak a médián keresztül, másodkézből, hanem személyesen is megtapasztalhatták az ott élő magyarokra nehezedő feladatokat. Nagyon fontos tapasztalat továbbá az is, hogy a Szerbiában élő magyar közösségnek mekkora támaszt és segítséget jelent az egyház működése, az ottani római katolikus, református és evangélikus felekezetek missziója, amit a magyar anyanyelvű közösség fennmaradásáért folytatnak. Sajnos a magyarországi médiában ezekről meglehetősen keveset lehetett hallani korábban.

Fontos még megemlítenünk, hogy az utazás alatt javarészben hasonló gondolkodású, a téma iránt érdeklődő fiatalok találkozhattak egymással, barátságok, kapcsolatok épülhettek, melyekre támaszkodva a jövőben akár közösen is fel lehet lépni a szerbiai magyarok érdekeinek képviseletében, kiállni érdekeik mellett.

Az útról természetesen még szeptember elején egy terjedelmes beszámoló fog megjelenni a Fészekben, a közgazdaságtudományi kar lapjában, ahol nem csak az utazás fantasztikusságára, de az 1944-es eseményekre és az ott élő magyarság helyzetére is felhívjuk majd a hallgatók figyelmét.

Végül ezen beszámoló keretében is szeretnék a Fészek szerkesztőségének nevében köszönetet mondani a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak, amiért támogatta utunkat Bácska településeire. Természetesen a Fészek a jövőben is támogatni fog minden olyan kezdeményezést, mely a határon túl élő magyarság történetének megismertetésére, sorsának jobbra fordítására irányul.

Paks-Pécs, 2013. 08. 09.

Útibeszámoló

Galéria

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.