A számháború a vajdasági magyar áldozatokról folytatódik


Fodor István, a zentai levéltár igazgatója
2013. április 30. 

Amikor Fodor István, a zentai levéltár igazgatója megkapta a felkérést, hogy koordinálja a munkát a vajdasági levéltárakban, s vegyen részt a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság munkájában, gondolkodás nélkül elvállalta, de tudta – ahogyan fogalmaz –, ebből szűzen nem lehet kijönni. Erről is beszélgettünk egy frissen megjelent könyv kapcsán.

Forró Lajos és Molnár Tibor Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizán iratok tükrében című könyve az 1944-45-ös magyarkanizsai község civil áldozataival foglalkozik, akik a partizán terror áldozataiként vesztek oda. A kötetet a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára és Zentai Történelmi Levéltár adta ki, szaklektora A. Sajti Enikő szegedi történész volt.

Kik fékezik a munkát?

Fodor Istvántól, a zentai levéltár igazgatójától megtudtuk, a kötet kapcsolódik a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság munkájához. Glatz Ferenccel, a bizottság elnökével nagy csatát vívtak, ki adja ki a könyvet. Fodor szerint ugyanis Glatz nem pártolta az általa életre hívott sorozatot, egyszerűen más elképzelései voltak a kiadvánnyal kapcsolatban. A sorozat negyedik kötetéről van szó, s az igazgatónak szándékában áll folytatni, legalább a zentai levéltár területét dolgozzák fel, amíg ő az intézmény vezetője.

A vegyes bizottság munkájáról szólva Fodor megerősítette, van eredmény, noha azt is el kell mondani, hogy a Vajdaságban egyesek ellenzik a projektet. Többnyire olyanokról van szó, akik bátrak voltak, és mertek szólni, amikor a hivatalnokok lapítottak. „Most viszont ezek az emberek valahogy nem tudják feldolgozni azt, hogy eljött az ideje a levéltári anyagok használatának. Minden elismerésem az övék, de ők most már fékezik a munkát, mert nem akarnak bekapcsolódni a levéltári kutatásokba” – állítja Fodor.

Ez az egyik probléma, a másik az, hogy mivel az ő családját nem érte közvetlen sérelem a vizsgált időszakban – saját bevallása szerint –, így talán kevésbé elfogultan, józanabb fejjel tudja kezelni ezeket a dolgokat. Másként ezt nem lehet, és nem is szabad. Az igazgató megérti az áldozatokat és azok hozzátartozóit, teljes mértékben elismeri a sértettek jogát arra, hogy akár még gyűlöletet is érezzenek az elkövetőkkel szemben. Ez jogos, az emberi természetből fakad. „Engem ilyen dolgok nem terhelnek, szerencsére. Amikor megkaptam a felkérést, hogy koordináljam a munkát a vajdasági levéltárakban, gondolkodás nélkül elvállaltam, de tudtam, ebből szűzen nem lehet kijönni” – magyarázza döntését az igazgató.

Nagyon szép, hogy a bizottság a megbékélést szolgálja, ő is ezt kívánja, ez lenne az alapcél, de hogy sokan politikai játékokra használják fel az áldozatok számát, az is biztos. Történelmileg, tudományosan bizonyított, hogy minden náció a saját áldozatainak a számát szeretné nagyobbítani. „Tudunk olyan híres német kutatóról, akik 2800-ra becsüli a magyar áldozatok számát a Vajdaságban. Marhaság” – véli nemes egyszerűséggel Fodor. Cseres Tibor vezette be a köztudatba a 40 ezer magyar áldozatról szóló számot. Ez az igazgató véleménye szerint politikai célokra jól hangzik. Újabban a magyar források már óvatosabban fogalmaznak, s több tízezer áldozatról beszélnek.

Kérdés, lesz-e folytatás a megbékélés után?

Fodor fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy sokkal több anyag maradt meg a levéltárakban, mint amennyire maguk is számítottak. Az áldozatokkal kapcsolatos számokat szándékosan nem akart mondani, mert mint fogalmazott, akkor hozzájárulna a számháborúhoz. „Örülök annak, hogy kezdenek bennünket békén hagyni, végre dolgozhatunk. Jelenleg a szerb kormány pénzeli a kutatást – minden híresztelésekkel ellentétben” – pontosít a szakember. A tavalyi évet úgy kutatták, hogy megvolt a paritás, most az az elképzelés, hogy a második félévet a magyar fél finanszírozza.

Kérdéses, hogyan is alakul majd a helyzet a két államfő kézfogása vagy közös főhajtása után. Fodort az is foglalkoztatja, lesz-e folytatás, amely löketet ad a további kutatásoknak, vagy ezzel a politika eléri célját, s azt mondja, jól van most már megbékéltünk, ki van pipálva, le van tudva, vége. Optimistaként az igazgató azt reméli, a közös főhajtás csak hozzájárul majd ahhoz, hogy békességben, nyugodtan befejezzék a projektet.

Olyan munkáról van szó, amellyel sohasem lehet mindenkinek eleget tenni, az egyik oldalnak sok lesz, a másiknak kevés. Valaki mindig elégedetlen lesz, és persze, hogy vannak olyan körök a Vajdaságban is, amelyek tagjai eleve úgy álltak hozzá, úgy sem lesz az egészből semmi. „Másfél év alatt mi nagyobb munkát végeztünk, mint a tartományi kormány által alakított egykori ankétbizottság 9 év alatt” –– állítja Fodor.

A vajdasági regionális levéltárakban, Belgrádban, Újvidéken mindenhol folyik a kutatómunka, s nem kis eredménynek számít, hogy szerződést kötött egymással a Cvetković vezette sírfeltáró bizottság, meg az akadémiai bizottság. Az igazgató szerint ezt magyar oldalról valami miatt eleinte nem pártolták, egy év diplomáciai háttérmunkába tellett Belgrádban meg Budapesten elérni, hogy tavaly december végén megszülessen a szerződés a kölcsönös adatcseréről, hiszen minek kutassák mindketten ugyanazt, olyan gazdagok nem vagyunk, véli a szakember. Azóta is zökkenőmentesen működik az adatszolgáltatás, halad a munka.

tuti

Hivatkozás: www.vajma.info/cikk/tukor/5562/-A-szamhaboru-a-vajdasagi-magyar-aldozatokrol-folytatodik.html

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.