Csillagosok, gyilkosok

Domonkos László

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján

Képzeljünk el így tél végén egy gyönyörű májust, mondjuk az Adrián: egykori egyetlen kikötővárosunkban, a Szent Korona legszebb gyöngyének nevezett Fiuméban, a Kosztolányi által is megénekelt Via Corsia Deákon végeláthatatlan, hosszú sorokban fegyveresek vonulnak, sapkájukon vörös csillag, benne sarló és kalapács. A Via Corsia Deák romos és szemetes, a közeli, agyonbombázott kikötő  úgyszintén. A Krisztus utáni  1945-dik esztendőben járunk.
A kép, mondjuk ki: szimbólum értékű. A második világháború végén a majdani második Jugoszláviában mindenütt megjelenő vörös csillagos sapkás partizánok, akik Fiuméban néhány nap múlva a többségi olasz lakosság el nem menekült részét nemes egyszerűséggel belehajtják a tengerbe („a túlodalon van a ti hazátok, ússzatok át!”), jószerével felülmúlhatatlan mészárlásokat rendeznek az osztrák-szlovén határ menti Bleiburgban és a bácskai Zomborban, Szlovéniában éppúgy mint az egész  Délvidéken, később évtizedekig kiemelkedő népszerűségű vezérük, Joszip Broz Tito a maga egymillió 200 ezer áldozatával  a huszadik század nagy tömeggyilkosai között az előkelő 9. helyet mondhatja magáénak – mindez tünet. Csakis és kizárólag.
Mindez kommunista jelképek, kommunista jelszavak, kommunista terminológia jegyében és nevében történik. Ami a háború befejeztével zúdul az emberiség tekintélyes részére, hazánkat is beleértve: az addig csak a sztálini szovjet szörny-birodalomból úgy-ahogy ismert horror dermesztő elterjedése. És ne áltassuk magunkat: jóformán máig. Nemzedékeken át. Amikor Nagyváradon a mellettem ülő Milan Zver szlovén Európa Parlamenti képviselőtől azt hallom, Európának kötelessége szembenézni múltjával, máskülönben esélye sincs a tartós békére („a mi generációnk felelőssége Európát megkímélni egy újabb totalitárius rendszertől”, mondja), megborzongtam: ez lenne a helyzet? Még mindig?
Igen. Még mindig.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által a váradi Partium Keresztény Egyetemen a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Közös múltunk, közös jövőnk címmel  rendezett nagyszabású megemlékezésen éppen Tőkés László jóvoltából kellett szembesülni a jelen legdöbbenetesebb tényeivel: az alkotmánybíróság eltörölte az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségére vonatkozó paragrafust és meglehet, a 2006-ban az ’56-os szabadságharc kitörésének évfordulóját ünneplőkkel szemben erőszakosan fellépő rendőri karhatalmi vezetőket nem lehet megbüntetni.
Itt tartunk?
Tőkés Ésaiás prófétát idézte: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak”.
A csillagos sapkát viselőket néphősöknek, a tízezrével tömegsírba lökötteket, a perverz módon agyonkínzottakat népellenségnek nevezte a kommunista terminológia. (Íme, Orwell látnoki Újnyelve.)
Újabban – egy ideje már, időről-időre -  megbékélést emlegetnek.
Hogy egy kommunista szólammal feleljek: nem tartunk még ott, elvtársak. Majd ha a gyilkost gyilkosnak, az áldozatot áldozatnak nevezzük. Majd ha ennek megfelelő elbánásban részesítjük mindkettőt. És majd ha mindent feltártunk, tisztáztunk, ők mindent beismertek, netán bűnbánattal bocsánatot is kértek – akkor. Esetleg.
Csakhogy ehhez még egy és más igencsak szükséges. „A mai európai fiatalok többségének kevés fogalma van a totalitárius rendszerekről. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni a demokráciát, és megfeledkezni az őseinket megnyomorító önkényuralmi rendszerekről” – ezeket a mondatokat meg Andreja Valic Zver asszony, a  kommunizmus bűntetteit vizsgáló ljubljanai intézmény igazgatója hangoztatta Nagyváradon. Nem utolsó sorban arra is ráirányítva a figyelmet: érjük el már végre, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében ne használják a kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó -  a nürnbergi perhez hasonló eljárás keretében kellene felelősségre vonni a bűnösöket. Tíz- meg tízmilliónyi áldozat és legalább ugyanennyi tönkretett, megalázott és megszomorított embertársunk nevében.
Koszorúzunk, a Himnuszt énekeljük, csillognak a szemek. Az előbb több idős ember szólalt meg, megsárgult leveleket, dokumentumokat mutogattak, fölidézték az elmondhatatlant, emlékeztek az elviselhetetlenre. Békés este volt, enyhe, majdnem tavaszias az idő itt Váradon. Ami tudvalevően a Holnap városa.
Galéria

Letölthető állományok:

domonkosnagyvarad2013febr22pdf.pdf (2914 kb)

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.