Zomborban bemutatták Molnár Tünde 1944-es gombosi eseményekről írt könyvét

F.Cirkl Zsuzsa

2013. február 08. Magyar Polgári Kaszinó

 

Február 8-án Zomborban, a Magyar Polgári Kaszinóban bemutatták Molnár Tünde Elhurcolások – Gombos, 1944 novembere című könyvét, amely tavaly év végén jelent meg a budapesti Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45. Alapítvány gondozásában.

Az író-olvasó találkozón közreműködött Matuska Márton író, közíró, a téma legjártasabb délvidéki ismerője, Fekete J. József író, újságíró, műkritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint az est háziagzdájaként F. Cirkl Zsuzsa publicista, újságíró, a Dunatáj hetilap igazgatója, fő- és felelős szerkesztője.

A délvidéki magyarságra nézve egyik legfájdalmasabb 20. századi történést, a második világháború végi és az azt követő időszakban megélt nemzet-tragédiát családtörténeten át bemutató kötet szerzője elmondta, édesapját nem ismerhette, hiszen a szülei mindössze néhány hónapja voltak házasok, az édesanyja várandós volt vele, amikor a családfőt és a családból még két férfit elhurcoltak. Egyikük sem tért haza. Mint a legtöbb helyen, Gomboson is a jómódú, köztiszteletnek örvendő polgárokat vitték el, ami arra enged következtetni, hogy nem véletlenszerű, önkényes brutalitás, hanem nagyon is eltervelt, sokkal korábban eldöntött „tisztogatás” áldozatai lettek a mártír sorsra jutottak.

Matuska Márton szerint mindaddig nem lehet szó nemzetek közötti megbékélésről, amíg az 1944/45-ben történteket nem dolgozzuk fel, illetve nem hozzuk nyilvánosságra. Mindenképp filmeket kellene készíteni,még ha nem is állnak rendelkezésre a filmkészítés korszerű feltételei, amelyek nélkül olyan horderejű és hatású film nem készülhet, amilyen Cseres Tibor Hideg napok című filmje, amely annak idején hatalmas magyar állami ráfordítással készült.

F. Cirkl Zsuzsa szerint a délvidéki írótársadalom koránt sem vállalta fel a kisebbségi sorsproblémákat olyan mértékig, mint a többi leszakított térség írói.

- Eléggé visszafogott a közéletben szereplők véleménynyilvánítása. Más területeken többet foglalkoznak a vészterhes időkkel és veszteségekkel. Magam is szembesültem olyan alkalommal, amikor erről beszélgettünk külföldi magyarok. Beszélgetőtársaim megjegyezték, mit akarunk mi, vajdasági magyarok, mikor úgy éltünk, mint a krőzusok. Megpróbáltam megmagyarázni, hogy a vajdasági magyarság arányszámát tekintve itt volt a legnagyobb vérveszteség, ha valakinek panaszra és fohászra van joga, akkor azok mi vagyunk.  Természetesen nem kerülik meg a mi irodalmáraink sem ezt a témát, szépirodalmi feldolgozása is van, nem egy, de kevés. Az, amit Matuska Márton elkezdett  Molnár Tünde és hozzá hasonló szerzők könyvének felkarolásával,sokkal fontosabb a szépirodalmi feldolgozásnál. Az akadémiák történelemként és statisztikai számokként tekintenek az eseményekre, holott a történelem éppen a „kis életek” sorozatából áll össze. Az ilyen könyvekben, amilyen Tündéé, kirajzolódik a családok élete, a hatalom viszonyulása a családokhoz, a nemzetek iránt, hosszan szivárványozva fedi fel annak a periódusnak az emberi vonulatát, amit mi nagyon könnyen el tudnánk intézni azzal, hogy „44-es események” – hallottuk Fekete J. Józeftől, aki egyebek közt kijelentette, megérdemeljük, hogy tudjuk és ismerjük saját történelmünket.

A szerző arra a kérdésre, hogy mit jelentene számára a bocsánatkérés azt válaszolta, elfogadná, de részéről már megtörtént a megbocsátás, hiszen közeli, kedves szerb barátai vannak. Úgy érzi, mi, délvidéki magyarok az együttélés folytán valamiféle kettősségben élünk, amivel végső ideje lenne tudományosan foglalkozni. Ugyanakkor Tünde fontosnak tartaná, hogy elkészüljön az ártatlan magyar áldozatok hosszú ideje tervezgetett közös emlékműve, és fontos, hogy ez az emlékjel ne csak engedélyezett, hanem védett legyen.

-                    A történteket fel kell tárni, ezt nem várhatjuk mástól. Vagy megtesszük mi, magyarok, amihez segíteni tudnak a szerb kutatók és a szerb állam, vagy homályban marad. A szerb állam támogatása nélkül nem mehetünk semmire. Most várjuk a megbékélést, a magyar és a szerb államfő árpilisban találkozik Csúrogon, kezet nyújtanak, kölcsönösen bocsánatot kérnek. Megmondom őszintén, nagyon félek tőle. Amióta ennek híre kelt, azóta egyre több falfirka jelenik meg, olyanok, mint a: Halál a magyarokra. Ismeretlen tettesek követik el. Újvidéken lecserélik a latin betűs feliratokat, Temerinben, Óbecsén újra történnek magyarverések, és a hivatalos szervek azt mondják, hogy nem nemzetiségi alapon. Lassan hetven éve lesz a történteknek, de nem akadt még szerb politikus, aki nyilvánosan azt mondta volna, hogy: bocsánat.

Az est során közreműködött a Berta Ferenc Zsebszínhát Kisegyüttese.

Hivatkozás: www.vajma.info/cikk/kultura/8219/Zomborban-bemutattak-Molnar-Tunde-1944-es-gombosi-esemenyekrol-irt-konyvet.html
Galéria

 

Felhívások, események
Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.