Zenta: SZTE Nyári Egyetem a Játékokon


2012. július 27-én pénteken14 órától Forró Lajos Partizán iratok a Vajdasági Levéltárban A XIII. zentai Nyári Ifjúsági Játékokon minden nap színvonalas előadásokkal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Nyári Egyeteme, ahol neves előadók értekeznek majd igen érdekes témákról. A nyári egyetem elsősorban azok számára ígérkezik izgalmas programnak, akik a rendezvény délutáni óráiban tartalmas kikapcsolódásra vágynak, ugyanis – ahogyan a szervezők fogalmaznak – ezen a programhelyszínen megtalálhatja a számításait az is, aki a történelem iránt érdeklődik, és az is, aki szívesen elmerülne a matematika vagy éppenséggel a szerzői jogok világában.
A meghirdetett program szerint ma 11 órától Horti Gábor Római kor – ahol a történelem és a régészet találkozik, 12 órától dr. Kasza Péter Ferenc Jogi alapfogalmak és a foci, 13 órától Gyöngyösi Zsolt A modern fizika és matematika, 14 órától dr. Farkas Csaba Társasági jogi formák – egyéni vállalkozás Magyarországon, 15 órától pedig dr. Ember Alex Munkavállalás Magyarországon címmel tart előadást. Csütörtökön 12 órától Mezei Péter A szerzői jogok digitális környezetben, 13 órától dr. Gyémánt Richárd Nemzetiségi viszonyok a Bánságban az újratelepítéstől napjainkig, 14 órától dr. Heka László Mítoszok, előítéletek és sztereotípiák a Balkánon, 15 órától pedig dr. Szondi Ildikó A Délvidék nemzetiségi demográfiai adatai, különös tekintettel a magyarság adataira című előadását kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. Pénteken 12 órai kezdettel Kukovecz Ákos Nanotechnológia, 13 órától Szalánczi Szabolcs A matematikai modellek és alkalmazásuk, 14 órától Forró Lajos Partizán iratok a Vajdasági Levéltárban, 15 órától pedig Málovics György A fenntartható fejlődés aktuális kérdései a Rio+20 találkozó tükrében című előadása szerepel majd a nyári egyetem programjában, amely szombaton 13 órától Krizsán Kristóf Mit jelent az ELSA? című előadásával zárul.

 

Felhívások, események
„AKIKÉRT NEM SZÓLT A HARANG”

"Kedves testvérek, köszönöm nektek, hogy eljöttetek Délvidékről,

Könyvbemutató és emlékérem átadás Temerinben 2021. május 28. 17 óra
A Magyar Országgyűlésbe behívott délvidéki felsőházi és képviselőházi tagok Részletek Botlik József: Nemzetünket szolgáták című kötetből
Keskenyúton Emlékérem 2020 a temerini Szabó család a díjazott
„Akikért nem szólt a harang”
2020. november 29.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.