Magyaritás a Délvidéken 1944-45 telén


Megjelent Czakó Gábor Kossuth díjas író  Beavatás Lépcső és szalmaszál c. kötetében


 Amikor 1941-ben a magyar honvédség bevonult a Délvidékre, ujjongó magyar lakosság fogadta, meg szerb orvlövészek.

Mi volt ennek az előzménye? Visszamehetnénk a török időkig, amikor a szerb segédcsapatok un. martalócokként követték a muzulmán hadakat, ölték-fosztogatták a lakosságot, a csaták áldozatait, vagy a XVIII-XIX századi rácjárásokig, amikor a bécsi udvar fölbujtására a befogadott szerb határőrök etnikai tisztogatásokat hajtottak végre a magyar falvakban-városokban, de kezdjük az első világháború végével, amikor Károlyi Mihály kormányának nyílt hazaárulása következtében a szerbek – is – akkorát haraphattak ki az ország déli részéből, amekkoráról álmodni sem mertek; Károlyiék mindennemű ellenállást megtiltottak a hódítókkal szemben, és a hadfölszerelést is átadatták nekik.

Az alakulóban lévő Szerb-Horvát-Szlovén királyság (1918. dec. 4.-1929. okt. 3.) a korszellem jegyében természetesen demokratikus alapokra helyezte katonai eredményeit. „Az Újvidéken 1918. november 25-én megtartott, Nagy Nemzetgyűlés néven ismertté vált szláv összejövetelen 757 küldött akart a terület sorsáról dönteni. A kevés híján négyszázezer vajdasági magyart a gyűlésen egyetlenegy ember képviselte.  Bácskában akkoriban a – lakosság 41,8 százaléka volt magyar, 23,2 német. Szerb, valamint horvát együttesen 27,5 százalék volt.” –  írja Sajti Enikő. A horvátságot két fő képviselte, a svábokat egy sem.

Megkezdődött a terület szerbesítése Elkobzott magyar birtokokra szerbeket, ún. önkénteseket, szerbül: dobrovoljácokat telepítettek, s ezer módon sanyargatták a népet. Néhány példa: „Túszokat szedtek. Horvátországban 17-szer, a Vajdaságban pedig 34-szer nagyobb volt az adó, mint az ország többi részében. (...) Ez tehát hadisarc volt, amit 1920-ban kivetettek s aztán 21 évig úgy felejtettek.” – Írja Matuska Márton, a délvidéki magyar holokauszt legjelentősebb kutatója.. Számos helyen nyilvánosan megbotoztak magyar szülőket gyermekeik vétkei miatt. Már akkor üldözték a magyar beszédet.

 „1918 és 1921 között 39 272 személy menekült át Magyarországra, az akkori magyarság 10%-a”, köztük közel tízezer különböző értelmiségi.

1941-ben, nyomban a terület katonai birtokbavétele után a magyar hatóság megkezdte annak magyarítását. Sajnos, a szerbek módszereit használta. Nem békét hozott, hanem visszavágott a korábbi sérelmekért, igyekezett megszabadulni a szlávoktól, s helyükbe magyarokat telepíteni. "1941 május-júniusában a dobrovoljacok helyére összesen 3279 bukovinai székely családot (13 200 fő) telepítettek be, 35 000 katasztrális hold földre." A közigazgatásba – a helybeli magyarság nem kis elégedetlenségére – anyaországi, megbízható tisztviselőket irányítottak, a nagy tanítóhiányt is több mint ezer anyaországi diplomás tanítóval és tanárral pótolták.

A szerbek partizánmozgalmat szerveztek, orvlövészeik komoly veszteségeket okoztak a magyar hadseregnek. Ezt a parancsnokok ’41 telén az újvidéki razzia elrendelésével torolták meg. Az eredmény 3800 ártatlan halott. Milán Popovic, a Magyar Országgyűlés újvidéki képviselője fél évvel a vérengzés után, 1942. július 15-én felszólalt az ügyben. „Az eset nemcsak gyászba borította lelki és érzelmi világunkat, hanem fizikailag és anyagilag is kétségessé tette életfenntartásunkat (…) számos ártatlan ember és azok vagyona elpusztult."  Deák Leó Bács megyei főispán szintén elmarasztalta a vérengzést, Szombathelyi Ferenc pedig már korábban, ’42 február 4-én katonai vizsgálatot indított. A hadbíróság 1943-ban elítélte az újvidéki parancsnokokat, négyet közülük halálra, ám a németek megszöktették őket. Az országgyűlés kártérítést szavazott meg a hátramaradottaknak. A világháború alatt rajtunk kívül egyetlen állam sem állapította meg semmilyen esetben sem saját háborús vétkét. Kállay miniszterelnök a parlamenti vitában ezt mondta: "Nem hiszem, hogy a jugoszláv parlamentben felállhatott volna egy magyar képviselő, és olyan beszédet mondhatott volna, mint amilyent Popovic Milan képviselő úr mondott." A jugoszláv, illetve szerb politikában ilyesmi azóta sem történt. Az irodalomban sem. Cseres Tibor – saját állítása szerint – azért írta meg a Hideg napok-ban az újvidéki gyilkosságokat, hogy ezzel mintegy válaszra hívja a jugoszláviai pályatársait. Csalódott. Egy hang nem érkezett ottani pályatársaitól.
Titó hatóságai Szombathelyi Ferencet, Deák Leót és Milán Popovicsot kivégezték. Szombathelyit Magyarország kiadta Jugoszláviának, Deák Leót pedig a szerbek egyszerűen elhurcolták budapesti lakásából. Nyilván azért, mert megtehették. Nem csak vele, sokakkal. A szerbek egyszerűen átjöttek a határonm, s vittek, akit akartak. A Rajk László-féle belügyminisztérium nem védte meg a magyar polgárokat.

65 éve, 1944 novemberében Titó partizánjai bevonultak Bánátba, Bácskába és Baranyába, és iszonyatos bosszút álltak a 41-es újvidéki és környéki tömeggyilkosságért. Lényegében az egész magyar férfilakosságot el akarták pusztítani, s ezáltal a magyarságot. Legkivált az értelmiségre, különösen a papságra és az iparosokra, tanult gazdákra vadásztak. Harmincnál több lelkészt öltek meg, köztük Gachal János torontálvásárhelyi-debelyacsai református püspököt. „E második razzia abban hasonlított az elsőre – írja Matuska Márton – „hogy mindkettőben ártatlan embereket gyilkoltak meg. A különbség az, hogy az előbbiről szinte mindent lehet tudni, az utóbbiról igen keveset. Az előbbit tényleg megelőzte egy erőteljes partizánmozgalom, 44-ben a magyarok semmiféle ellenállást nem tanúsítottak.”

Idézi Sajti Enikőt az áldozatok számáról: "A magyar kormányhoz különféle forrásokból eljutott, becsléseken alapuló számok 20-tól 60 ezerig terjednek." Három faluban, Csúrogon, Mozsoron és Zsablyán minden 14-15 év fölötti magyar férfit megöltek, tetemüket a Tiszába, dögkutakba és hasonló helyekre dobták. A németeket lágerekbe terelték, élelmet nem adtak nekik: ezrével vesztek éhen.

A magyar kormány a füle botját sem mozgatta.

A gyilkosok tagadtak, még az emlékezést is tiltották, sőt, megtorolták. Matuska Mártonnak elévülhetetlen érdeme, hogy elméletek és indulatok helyett tényeket hozott elő a lelkek és az irattárak mélyéről. Nemrég bejelentették szerb-magyar tényföltáró bizottság létesítését. Talán megindul a tömegsírok föltárása.

Hivatkozás: www.czakogabor.hu/index.php?page=olvas&id=2

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra

Szombathelyen a Vándorkiállítás
2017. május 4-május 24.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.