Werner Mihály martonosi apátplébános emlékhelyének avatása

MNO

Simor Márton szegedi szobrászművész alkotását 2012. június 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes  avatta fel


Egy pincébe zárva verték és kínozták az apátot

Méltó emléket kell állítani a magyarság mártírjainak – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden az észak-bácskai Martonoson az 1944-ben meggyilkolt Werner Mihály apátplébános emlékhelyének felavatásakor.

Dokumentálni kell a magyarság kálváriáját, üldöztetését, a Délvidéken legyilkolt vagy a Duna-deltába hurcolt magyarok történetét, bemutatni a szülőföldjükről elüldözött felvidéki, a málenkij robotra elvitt kárpátaljai magyarság sorsát – mondta a politikus.

A Budapesten létrehozandó „magyar Jad Vasem Intézet” feladata lenne emléket állítani azoknak a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak is, akik az üldöztetés idején segítő kezet nyújtottak a magyaroknak – közölte a miniszterelnök-helyettes. Az anyaország másik feladata a lehetőségekhez képest orvosolni a trianoni traumát, a kulturálisan amúgy is egységes magyarság közjogi újraegyesítésével – hangsúlyozta Semjén.

Mai napig jeltelen sírban nyugszanak

Forró Lajos történész elmondta, Werner Mihály apátplébános egyike annak a tucatnyi mártírhalált halt délvidéki magyar papnak, aki nem hagyta magára nyáját a vérzivataros időben. A martonosi plébánossal különösen kegyetlenül bántak hóhérai, napokon, heteken át kínozták, ennek ellenére az utolsó éjszakán meggyóntatta és feloldozta sorstársait – tette hozzá a történész, akinek nagyapja az áldozatok egyike volt.

A partizánok által elkövetett megtorlásnak a jelenlegi kutatások szerint huszonöt áldozata volt Martonoson, huszonnégyüket 1944. november 21-én gyilkolták meg, Németh József leventeoktatót pedig korábban verték agyon a Tisza menti faluban – közölte a történész. Az áldozatok a mai napig jelöletlen tömegsírban nyugszanak Martonos és Magyarkanizsa között – mondta Forró.

Állandóan kínozták az apátot

A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án foglalta el Martonost. A szovjet hadsereg jelenléte annyira fölbátorította a helyi szerbeket, hogy néhány fiatal 1944. október 11-én brutális módon agyonverte Németh József leventeoktatót, majd a katolikus plébániára mentek, ahol tönkretették az irattárat és a könyvtárat. A bútorokat összetörték, a pénztárból eltulajdonítottak 17 840 pengőt, és magukkal hurcolták Werner Mihály apátplébánost.

Rövidesen elfogtak még néhány magyar polgárt, és a városháza pincéjébe zárták őket. Itt aztán több mint egy hónapig állandóan kínozták és verték a foglyokat. Werner Mihály apátplébános hímtagját naponta marcangolták harapófogóval. Sörös Sándor rendőrnek szíjat hasítottak a hátából. Forró Lajos hentest rohamkéssel szurkálták meg, mert nem volt hajlandó sírni és könyörögni, miközben verték.

„A magyarság volt a bűn”

A jugoszláv partizánok magyarság ellen elkövetett népirtása XX. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A jugoszláv partizánok közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra. Közel negyvenezer magyar esett áldozatul Tito katonáinak; ahogyan azt Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: „maga a magyarság volt a bűn”.

Mint arról az MNO-nak adott interjújában beszélt, csodával határos módon túlélte a partizánok kegyetlenkedéseit. Vallja, a vértanúságot szenvedett rendtársai, mint bajtársai, a szenvedések során váltak igazán a testvéreivé. Értelmét nem lehet látni ezeknek a borzalmaknak, szörnyűségeknek. A délvidéki tragédia szemtanúja szerint a magyarság nagy áldozatot hozott a második világháború végnapjaiban. „Az emberiség történelme borzasztóan gyors történelem. Minden mozog, minden változik. Ha néhányan bátorítást, erősítést nyertek a példámból, akkor már megérte.”

Minden eszközzel megakadályozzák

A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer szülőföldjéről elüldözött vajdasági magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak lokális epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb délvidéki városok magyar (és német) polgáraival a rettegés hónapjaiban, ezzel kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások – hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.

A kilencvenes években a Milošević-féle diktatúra tovább akadályozta a kutatókat a tények feltárásában. A délvidéki magyarság első politikai szervezete, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megalakulásától kezdve követelte a kutatások megindítását és a kollektív büntetési elv alapján kimondott vétkesség hatálytalanítását. A Milošević-rendszer bukása után az új vajdasági parlament foglalkozni kezdett a kérdéssel. A délvidéki magyar pártok megkezdték egy központi adattár létrehozását, amelynek feladatai közé tartozik az emlékhelyek nyilvántartása, valamint a kutatási eredmények közzététele nyomtatott formában és az interneten.

Semjén Zsolt a Lakiteleki Népfőiskola Szent-Györgyi Albert Kollégiumának több száz hallgatója előtt kedden azt mondta, olyan nemzetpolitikát kell folytatni, amely az egyetemes magyarság megmaradását teszi lehetővé szerte a nagyvilágban. „A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet, de történelmi okokból kifolyólag, megkockáztatom a mondatot, világnemzet lett, hiszen a világ minden részén élnek magyarok” – tette hozzá Semjén Zsolt.

A kereszténydemokrata politikus szerint a kormány soha nem folytatott a határon túli magyar közösségeket megosztó tevékenységet, ezért határozottan visszautasítja, hogy Magyarország beavatkozna bármely külhoni magyar közösséget, így az erdélyi magyar közösséget érintő választási kampányba.

A tömegsírokban a csecsemők és az aggastyánok

A tömegsírokba éppúgy kerültek csecsemők, mint aggastyánok. Az pedig külön figyelmet érdemel, hogy maguk a kivégzések és az azokat megelőző kínzások mennyire nyomdafestéket nem tűrő módon történtek. Az egyik szekcióülésen felidézték annak a lánynak az esetét, akit lábfejénél fogva felszögeltek egy ajtófélfára, majd az onnan lelógó testet élve kettévágták, akár a sertést a vágóhídon.

„Voltak, akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt” – mindezeket Teleki Júlia Hol vannak a sírok? c. regényében olvashatjuk, amely az 1944–45-ös délvidéki mészárlásokról szól.

Hivatkozás: www.vajma.info/cikk/vajdasag/13711/Martonos-Felavattak-Werner-Mihaly-apatplebanos-emlekhelyet.html
Galéria

 

Felhívások, események
„Személyesen ástam el őket… Nem tudok gázolni rajtuk…”

Kurcz Ádám István írása a Magyar Szóban

Beismerő vallomás http://www.slobodnisrbobran.com/vreme-je/
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.