A nyoma veszett osztály

Fekete J. József Magyyar Szó

Kukoricatörésre indultak, kínhalál lett a sorsuk A szerb sajtó is élénk figyelemmel kíséri Mérey-Zagyva Emmának a szerb állammal szembeni perét, amelynek során kártérítést követel az édesapja elvesztése miatti fájdalomért, szenvedésért és megaláztatásért. Nem meglepő az érdeklődés, hiszen az ítélet precedens értékű lesz, és amennyiben a felperes javára dönt a bíróság, más kárvallottak előtt is megnyílik a kártérítés lehetősége. Emma asszony édesapját, Mérey István zombori szíjgyártót, nyergest és bőrdíszművest 1944 decemberében a partizánok az akkor tízéves lánya szeme láttára hurcolták el az otthonából, majd rövidesen kivégezték. Később az édesanyját is bebörtönözték. Emma asszony kijárta édesapja rehabilitálását, amelyre 2007-ben került sor.
Fájdalmas élettörténetének része az is, hogy későbbi férje, Zagyva Sándor egyike volt azon három gimnazistának, akik megmenekültek a város magyar lakosságával szembeni gigantikus megtorlásban részt vevő partizánok karmai közül.
Az 1944/45-ös partizán vérbosszú, a magyarirtás zombori eseményeit részben föltárták a kutatók, a tanárnőikkel együtt megölt gimnáziumi osztály története sem ismeretlen a szakirodalomban, a városban azonban keveset tudnak róla, mert a többi vérengzéssel együtt ez is tabutémának számított, s a kényszerű hallgatás nyomán nem öröklődött át a családokban. Mérey-Zagyva Emma viszont sokat hallott róla férjétől, dr. Zagyva Sándortól, aki harmadmagával úszta meg a tortúrát.
– Tizenöt-tizenhat esztendős fiúk jártak az osztályba, három Magyarországról érkezett fiatal tanárnő is foglalkozott velük, köztük az osztályfőnöknő, valamint Walter patikus felesége, neki akkor, 1944 őszén volt hatvannapos a kisbabája. Nem volt tanítás, mert a gimnáziumot hadikórházzá alakították. Egy Bošnjak nevezetű nagygazda panaszkodott, hogy december elején még nincs betakarítva a kukoricája, erre a tanárnők munkaakciót szerveztek, hogy a magyar fiúk ne lábatlankodjanak a partizánok között, hiszen csábították őket a fegyverek. A tanárnők végigjárták a szülőket, hogy engedjék el a fiúkat egy hétre, mert nincs férfikéz, ami betakarítaná a termést. A gazda jó szállást, bőséges ellátást ígért. Az indulás napján a későbbi férjem belázasodott, az édesanyja nem engedte munkába, ráadásul az édesapját napokkal korábban elvitték a partizánok. Sztrilich János apját szintén elvitték, őt az anyja nem engedte munkába. Zsuffa Lajost meg az apja nem engedte, azzal a kifogással, hogy akad munka a saját gumijavító műhelyükben.
Mi történt a többiekkel?
– A többiek kigyalogoltak a birtokra, ahol a gazda, a fia és a béres elhelyezte a fiúkat, megetette és korai nyugovóra küldte őket, hogy másnap idejekorán nekiláthassanak a munkának. Este kilenc óra tájban a béres jelezte, hogy fegyveres, szerbül beszélő emberek közelednek a tanyához. Négyen-öten voltak, de egy nő parancsolt. Érdeklődött, miféle gyülekezet van a házban – tehát valaki följelenthette a gazdát –, majd megparancsolta a fiúknak, hogy szedelőzködjenek, bekísérik őket a városba, igazolják majd magukat a laktanyában, ott megalusznak és másnap reggelre visszahozzák őket a kukoricaföldre. Bekísérték a gyerekeket, de többet soha nem látta őket senki. A béres viszont megbújt a latrina mögött, reggelig elő sem mert jönni, teljesen összefagyott. Akkor berohant a városba, és értesítette a Bošnjak gazda feleségét, hogy se a gimnazisták, se a fiatal, se az idős gazda nem érkezett vissza a tanyára.
Ezek szerint a béres volt az egyetlen túlélő.
– Igen. A többiek sorsáról a következőket tudom. A gimnáziumban volt egy remek tanárnő, Kalcsán Mária. Mivel a kórházzá vagy laktanyává alakított gimnáziumból minden fölöslegeset kidobáltak, a padokat a katonák eltüzelték, Maca tanárnő rendkívül féltette a laboratóriumát. A második emeleten volt a fizikaszertár, és onnét hordta haza hátizsákban az értékeit. A második emeletről be lehetett látni a négyszögbe épített rendőrlaktanya udvarára. Azt látta, hogy az udvarba befarolt egy kamion, és a börtönből vezették elé az összevert, egymást támogató fiúkat, csak a Keller gyereket ismerte föl – azt is azért, mert a legmagasabb volt az osztályban –, meg az ugyancsak megkínzott kolléganőit. Úgy dobálták föl őket a kamionra. Átvitték őket a Kronich-palotába, ahol tovább kínozták őket középkori módszerekkel, őrültek módján. Éjszaka pedig kivitték őket a disznólegelőre. Oda minden éjszaka kivittek három magyar embert, megásni a gödröket a halálra kínzottak elföldelésére, így történt, hogy Anti nagybátyámnak kellett megásnia a bátyja sírját, amit csak évek múltán mert bevallani a szüleinek. Egy évre rá láttam a nagybátyámat, teljesen megőszült az átéltek miatt.
Hallott egyéb történeteket is a zombori magyarirtásokról?
– Számtalant. Amikor anyám 1946-ban vagy ’47-ben újra megnyitotta a műhelyt, akkor már csak foltozóként és szíjgyártóként, nagyon sok nő járt be hozzá, és mesélték egymásnak a tragédiáikat. Erős Pista például szó szerint a sírból menekült meg. Megtermett, nagydarab vendéglős volt. A fiával, aki később mormon pap lett, egy osztályba jártunk. Az apját éjszaka elvitték, napokon át ütlegelték, volt egy terem, ahol a partizánok tökrészegen verték az embereket. Ő mesélte, hogy egy csoportban volt édesapámmal, akinek eltörték a bal karját. Amikor megelégelték a tortúrát, gatyára vagy meztelenre vetkőztették a férfiakat, csuklóiknál fogva dróttal egymáshoz kötözték őket, és húszas–harmincas csoportokban vezették őket a megásott sírokhoz a disznólegelőre. Pista bácsinak útközben sikerült megoldania a drótot. Amikor rájuk emelték a fegyvereket, a lövések eldördülése előtti pillanatban hanyatt vágta magát a gödörben. A többiek golyót kaptak. Amikor minden elcsendesedett, hála a maradék erejének, áttörte magát a hullákon és a vékony földrétegen. Hazarohant, fölöltözött, és átszökött Bajára. Két év múlva jött haza, és föladta magát az UDBA-nál. Megfenyegették, hogy a történtekről soha senkinek nem beszélhet, mert különben a családját elnyeli a sötétség. Ő volt az egyetlen, aki megmenekült a Kronichból. Zomborban egyetlen esetről tudok, amikor a feleséget is elhurcolták a férjével. A Hajnal családnál orosz katonák voltak bekvártélyozva, és az asszony reggel felkelt, hogy reggelit készítsen. Kötelező volt. Két partizán beállított, és a gazdát kereste. Hajnal Árpád bácsi előjött, ő asztalos volt. A felesége kilépett a konyhából, és kérdezte, hova viszik a férjét, erre őt is elvitték. Úgy dobták be a lépcsőkön a pincébe, majd megkötözték a férjét. Az asszonyt megerőszakolták, szexuális tortúrának vetették alá, előbb levágták az egyik, majd a másik mellét, de még élt. Éjszaka gumikerekű kocsin tolták ki a disznólegelőre. Ezt is Erős Pista mesélte. Hát mondja, hogyis ne lenne ilyen élmények súlya alatt az ember gyermekkorától kezdve depressziós?
Galéria

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra

Szombathelyen a Vándorkiállítás
2017. május 4-május 24.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.