Jovo Kapičićra bírósági eljárás vár Montenegróban (is)

Ternovácz István

2012. január 10.
Nincs könnyű helyzetben a hírhedt UDBA főtisztje Tegnap megjelent a Tükör rovatban az UDBA egykori főtisztjéről, Jovo Kapičićről szóló írásunk, aki az ötvenes évek második felében Jugoszlávia nagykövete volt Budapesten és Stockholmban. Beszámoltunk róla, hogy a titói állambiztonsági szolgálat egykori második embere Montenegróba készül azt követően, hogy december 12-én Belgrád központjában világos nappal támadás érte, emiatt Szerbiában többé nem érzi magát biztonságban. Az ügy legújabb fejleménye, hogy a fekete hegyek országában is vádemelés vár rá. A Večernje novosti című belgrádi napilap értesülései szerint ott tömeggyilkosság miatt indítanak ellene eljárást. A feljelentő Mira Mandić egy évvel ez előtt Szerbiában már bírósági eljárást kezdeményezett Kapičić ellen, de mivel az ügyben eddig nem történt semmi, és mivel hírét vette annak, hogy a gyilkosság elrendelője Montenegróba készül, most ott is fel fogja jelenteni.
Mira Mandić édesapját négy társával együtt 1947 februárjában ölték meg Kapičić parancsára (aki akkor belügyminiszter volt) az UDBA ottani emberei. Az áldozat a II. világháború előtt a királyi Jugoszlávia Katonai Bíróságának a bírája volt, a háborúban pedig a csetnik mozgalomban tevékenykedett. Az újságnak nyilatkozva Mira Mandić elmondta, hogy mielőtt felrobbantották volna az édesapjáék búvóhelyéül szolgáló hegyi barlangot, őt, lánytestvérét, anyját és nagyanyját az udbások élő pajzsként használták fel. Az áldozat lánya rámutat, hogy Kapičić a vele készült mélyinterjút tartalmazó nemrég megjelent könyvben arról beszél, hogy a gyilkosság időszakában maga is az adott hegyen tartózkodott. Mira Mandić elmondta, a per indításával egyetlen célja van, hogy a bűncselekményt és a bűnöst is elítéljék.
A Večernje novostiban megjelent írás szerint a kommunisták attól sem riadtak vissza, hogy Mira Mandić nem egészen öt éves fiútestvérét a kolašini kórházban megmérgezzék, csak azért, mert az apja csetnik volt. Ez 1951-ben történt. Mindezt maga a mérget beadó orvos mesélte el később, akit nem hagyott nyugodni a lelkiismerete, emiatt elhagyta Montenegrót, de előtte elmesélte a történetet. Mira Mandić kitért arra is, hogy a “félelmetes forradalmárok” Szerbiához hasonlóan Montenegróban is tömegesen gyilkolták az értelmiségieket.

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.