Rehabilitációs törvényjavaslat: észrevételek és javaslatok

Bozóki Antal

 Újvidék, 2011. november 28. – A rehabilitációs törvényjavaslat a jelenlegi megfogalmazásban nem fogadható el. Egyrészt azért, mert a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási (ún. restitúciós) törvény és a rehabilitálási törvényjavaslat egyes rendelkezései egymással ellentétesek, másrészt azért, mert az utóbbi egyes rendelkezései még önmaguk közt is ellentmondóak, és a vajdasági magyarságra nézve hátrányos megoldásokat tartalmaznak – olvasható a vajdasági magyar szervezetek (VMDP, VMDK, MPSZ, MRM és hét civil szervezet) 2011. november 15-i közleményében (A rehabilitációs törvényjavaslat nem fogadható el, http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12604/Tobb-vajdasagi-magyar-szervezet-ellenzi-a-rehabilitacios-torvenyjavaslat-elfogadasat.html, 2011. november 16. [15:13]).
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselője blogjában azt írta, hogy „kizárólag abban az esetben szavazzák meg a (rehabilitálási – B. A. megj.) törvényt, ha az utolsó vesszőig változatlanok maradnak azok a szakaszok, amelyeket október 19-én Slobodan Homennel, az Igazságügyminisztérium államtitkárával egyeztettek” (Lassú víz partot mos, http://www.pasztorbalint.rs/index.php/start/show/2010/hu, 2011.11.25. 12:32).
Lássuk azonban mit tartalmaznak a törvény és a javaslat szövegei:
1.A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény szerint csak azoknak van joguk az elvett vagyon visszaszármaztatására és a kárpótlásra, akiket 1945. március 9. és 1968. február 15. között fosztottak meg vagyonuktól.
A rehabilitációról szóló törvény javaslata nem tartalmaz időpontot, amitől a rehabilitálást kérni lehetne, vagyis időben nem korlátozza azt. Ezért előállhat olyan eset, hogy valakit az ellene 1945. március 9. előtt elkövetett jogsértések miatt rehabilitálnak, de a vagyonát nem kaphatja vissza. Ez miatt, a restitúciós törvényből is törölni kellene a határidőket.
2. A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja szerint a vagyon-visszaszármaztatásra illetve kárpótlásra nem jogosult „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerbia Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt és annak örökösei”.
Szükséges lenne ennek a rendelkezésnek a törlését, mivel a vajdasági magyar politikai pártok és a magyarországi politikusok értékelése szerint is „kollektíve bűnösnek” bélyegezte meg a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatásból és a kárpótlásból.
A rehabilitációról szóló törvény javaslata 1. szakaszának 4. bekezdése most ezt a rendelkezést tartalmazza:
„Rehabilitációra nincs joguk azoknak a személyeknek, akik a II. világháború idején a megszálló fegyveres erők és a quisling formációk tagjaként Szerbia Köztársaság területén fegyveres összetűzésekben vesztették életüket.”
A megfogalmazás ellenzői azt mondják, hogy magyar vonatkozásban, gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindazok a személyek, akiket behívtak a honvédségbe, vagy más katonai egységekbe a mai Szerbia területén, és harcokban életüket vesztették, nem jogosultak rehabilitálásra, és ennél fogva kárpótlásra, vagyon-visszaszármaztatásra sem.
A javaslatot támogatók viszont az állítják, „a magyar hadseregnek 1941 és 1944 között nem volt egyetlen harci cselekedete sem Vajdaságban”.
Lehetséges ugyan, hogy harci cselekedetek nem voltak, de számos olyan történetről tudnak az emberek, amelyben „a kivonuló honvédség tagjai, bácskai lakosokként itt maradtak, mert nem követtek el semmilyen bűncselekményt, egyszerű katonák voltak. De, amikor a partizánok beérkeztek az adott településekre, akkor elfogták őket, mivel egyenruhában voltak, és semmilyen bírósági ítélet nélkül falhoz állították, és lelőtték őket. Utólag, a hivatalos okiratokba azt írták a nevük mellé, hogy „harcban estek el”.
3. A rehabilitációról szóló törvény 2. szakasza lenne hivatott pontosítani, hogy kinek van joga és kinek nincs a vagyon visszaszármaztatására és a kárpótlásra való jogot, melynek a szövege a következő:
„Nem rehabilitálhatók és nincs joguk az elkobzott vagyon visszaszármaztatására Az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kártlanításról szóló törvény 2. szakasza értelmében („Službeni glasnik RS”, 72/11-es szám) a megszálló erők tagjainak, akik a II. világháború alatt megszállták Szerbia Köztársaság területének részeit, továbbá a quisling formációk tagjainak, ha háborús bűnöket követtek el, illetve részt vettek azok végrehajtásában.
Ennek a szakasznak az 1. bekezdésében leírt személynek, illetve Az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kártalanításról szóló törvény 5. szakasza 3. bekezdése 3)-as pontjában („Službeni glasnik RS”, 72/11-es szám) leírt személynek tekintendő:
1) minden olyan személy, akit a katonai bíróság vagy a Jugoszláv Népfelszabadító Bizottság ellenőrzése alatt levő más szerv döntésével a meghatározott település felszabadításának napjától számítva háborús bűnösnek, illetve háborús bűncselekmény résztvevőjének nyilvánítottak;
2) minden olyan személy, akit a Demokratikus Föderatív Jugoszlávia és a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság bíróságai vagy más szervei, valamint a II. világháború ideje alatti megszállók és segítőik bűncselekményeit megállapító állami bizottság háborús bűnösnek, illetve a háborús bűnök elkövetése résztvevőjének nyilvánítottak.”
Ez a korlátozás – a szakasz utolsó bekezdés szerint – nem vonatkozik azokra, akiket „a törvény erejénél fogva rehabilitálnak”.
A törvényes rehabilitációt a javaslat 5. szakasza rendezi, amely a 4. bekezdésében kimondja:
„A törvény erejénél fogva rehabilitálják azokat a személyeket is, akiket a kollektív felelősség elve alapján háborús bűnösöknek, illetve háborús bűncselekmények résztvevőinek nyilvánítottak, és nem veszítették el a jugoszláv állampolgárságukat, nem követtek el háborús bűnöket és nem vettek részt háborús bűncselekményekben.”
A megszállók és segítőik bűncselekményeit megállapító vajdasági bizottság az 1945. január 22-i 2-es számú határozatával háborús bűnösökké nyilvánította Csúrog község minden magyar és német lakosát. Kivételt képeztek „azok a személyek, akik a Jugoszláv Népfelszabadító Hadseregében és partizán egységeiben harcoltak”.
A javaslat szerint törvényes rehabilitálásban részesülnek Csúrog, Zsablya és Mozsor volt lakosai és azok leszármazottjai, akik „nem követtek el háborús bűnöket és nem vettek részt háborús bűncselekményekben”.
Amennyiben ez így marad a törvényben akkor felvetődik a kérdés, hogy kire hárul a bizonyítás terhe? Az államra vagy a rehabilitálást kérő személyre? Ez azért is fontos, mert a bíróság – a javaslat 14. szakaszának 1 bekezdése szerint – kötelezően kikéri az illetékes felsőügyészség ügyészének véleményét. Amikor pedig a jogsérelem bíróság, adminisztratív, katonai vagy más szervek határozatával történt [1. szakasz 1. bekezdés 3)-as és 4)-es pont], „az eljárás másik résztvevője – a bíró mellett – kötelezően Szerbia Köztársaság, amelyet az illetékes felsőügyész képvisel.
4. Szükséges lenne továbbá a javaslatba egy olyan rendelkezés beiktatása is, miszerint a törvény semmisítse meg a lincselő csoportok és a rögtönítélő katonai bíróság(ok) minden ítéletét is. Továbbá, hogy a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási eljárásokat egy ésszerű, törvényben rögzített határidőn (legfeljebb 5 éven belül) lezárják.
5. Azt is el kell mondani, hogy a „törvényes rehabilitáció” nem helyettesítheti egy olyan szerbiai képviselőházi politikai nyilatkozat elfogadását, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, és amely eltörli a csurogi, zsablyai és morozsori magyarokra kimondott, a mai napig fenntartott „kollektív bűnösséget” és koholt vádakat, biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, valamint az események hatékony tudományos feltárását és az elkövetők megnevezését.
6. A fentiek alapján – a parlamenti szavazás előtt – el kellene végezni a rehabilitálási törvényjavaslat átfogalmazását, illetve módosítását és kiegészítését.

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.