Stuttgart-München


Emlékezés az 1944/45-ös délvidéki magyar áldozatokra(2010. november)
„Talán egyszer nem lesz majd gyűlölet,Helyette győz az ember iránti szeretet…. „
Teleki Júlia beszámolója

Felejthetetlen emlék marad számomra az a szent mise, amit Tempfli Imre atya celebrált a stuttgarti Szent Gellért püspök templomban az 1944-es ártatlanul kivégzett magyarokért.
A mise után a templomban kb. 200 hívő előtt könyvbemutatót tartottam Hol vannak a sírok? címmel, majd  levetítettük Forró Lajos  Jelöletlen tömegsírok című filmjét.Az atya beszéde és imája után el - elcsukló hangon próbáltam elmondani, hogy mi is történt velünk magyarokkal Csurogon, de nem csak Csurogon, hanem egész Délvidéken. Hatvanhat év után sem lehet fájdalom nélkül elmondani mind azt ami 1944-ben Délvidéken történt a magyarokkal. Különösen a csúrogi. zsablyai és a mozsori magyarokkal, hisz e három község magyar lakosságát háborús bűnösöknek nyilvánították csecsemőktől az aggastyánokig. A  magyar életerős férfiakat az édesapámmal együtt 1944 őszén kivégezték. Az életben maradt magyarokat, pedig 1945 január 23-án kihajtották Csurogról, 29-én pedig Zsablyáról, majd tavasszal a mozsori (mosorini) magyarok is erre a sorsra jutottak. Mindannyian ott sínylődtünk a koncentrációs táborban, Öt hónapig Járekon , és utána még három hónapig Gajdobrán (Szép ligeten) ahol nagyon sokan meghaltak, közöttük az én nagyapám is. 1945 szeptemberében szabadon engedték a megalázott, csontig lesoványodott embereket, nőket és gyerekeket, kezükben  egy szál papírral, hogy bárhova mehetnek Csurog, Zsablya és Mozsor kivételével. Így váltunk, váltak földönfutóvá, hontalanná, kisemmizve a csurogi, zsablyai és a mozsori magyarok.         Az Erdélyből, Magyarországról, és Délvidékről elszármazott magyarok könnyes szemmel hallgatták a sokuk számára ismeretlen szörnyű eseményeket.Az elbeszélésemet megerősítette a film, hisz itt láthatták a jelen lévők mind azt a szörnyűséget, amit a partizánok elkövettek ellenünk. 

Köszönet  deggingeni Szegi Oszkárnak és Hajnalkának, a müncheni  Gőgh Antal és Katalin utunk megszervezésért és Stanyó Tóth Gizella újságírónak, aki elkísért erre az örökké emlékezetes útra.

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra

Szombathelyen a Vándorkiállítás
2017. május 4-május 24.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.