Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága
Potápi Árpád János elnök részére


Matuska Márton levele a NÖB-hoz


Tisztelt Elnök Úr!
Nem csekély elégtétellel értesültem arról, hogy az Ön által elnökölt bizottság 2011. május 24-ére összehívott ülésének napirendjére tűzte az 1944–1945 folyamán a Délvidéken lezajlott magyarellenes atrocitások feltárására létrehozott magyar és szerb akadémiai közös bizottság munkájának ügyét. Levelemmel szeretném felhívni a figyelmet néhány, szerintem döntő körülményre.
1.           Az idén ősszel 67. esztendeje lesz a Délvidéken lezajlott véres tragédiánknak. Ennyi év után még mindig nem tudjuk méreteit, az áldozatok számát – véleményem szerint elérheti a húszezret –, nagy tömegmészárlások színhelyei nincsenek megjelölve. Több helységben, ahol név szerint ismert több száz áldozat esett, a méltatlanul szerény emlékművet évtizedek óta rendszeresen lerombolják, a tettesek bántatlanul folytatják cselekményeiket. A belgrádi központi hatalom soha eddig nem adta jelét részvétének. Néhány áldozatot ugyan rehabilitáltattak már a leszármazottai, de hol vagyunk még az ezer és ezer mártírunk bűntelenségének kimondásától, elkobzott vagyonának visszaadásától, a nagy vérengzések színhelyének megjelölésétől. Az Újvidéken, Zomborban, Nagybecskereken, Nagykikindán, Óbecsén…. történtekkel alig-alig foglalkozott valaki, jószerével még emlékhely sincs kijelölve.
2.           Magyarország hivatalosan csupán 2004 decemberében foglalkozott először az üggyel, amikor az Országgyűlés határozatot fogadott el róla.
3.           A belgrádi parlamentben a kilencvenes évek derekán Ágoston András és Páll Sándor, a VMDK két képviselője megkísérelte napirendre tűzetni a kérdést, sikertelenül.
4.           A vérengzés tényét a délvidék magyarsága nyitotta meg 1990 tavaszán, nem sokkal azután, hogy megalakult első politikai szervezetünk, a ma már történelminek mondott Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A szervezet nyílt levéllel fordult a Szerb és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiához, felkérve őket, hogy vizsgálják ki a vérengzés körülményeit. A VMDK-nak sosem tapasztalt politikai sikere lett a felvetéssel. Belgrád meg is tett mindent a szétzúzására.
5.           A kérdés nyitása azonban megtörtént. Elsősorban lelkes amatőr kutatók kezdték gyűjteni az eseményekre vonatkozó adatokat. Néhány avatott történész is bekapcsolódott a munkába, a teljes feltárás azonban várat magára. Ez már a mai nemzedékünk vétke.
6.           A 2009-es esztendő második felében felcsillant a remény, hogy a két ország államfőjének kezdeményezésére Magyarország és Szerbia tudományos akadémiája hozzálát a várva várt feltáráshoz. Azt hittük, végre méltó kezekbe került a dolog. Azóta közel két év eltelt és valójában a közös bizottság megalakulásán is alig vagyunk túl, holott eddigre már legalább munkaprogramot kellett volna kidolgozni, ki kellett volna jelölni néhány tömegsírt s próbafeltárást végezni, szintén kijelölni egy központi, méltó emlékhelyet. Újvidéken erre történt kísérlet, de nem volt hozzá politikai támogatás sem magyar sem szerb oldalról. Az újvidéki emlékhelyet a magyar főméltóságok közül eddig csupán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke koszorúzta meg.
7.           A vérengzés feltárása vezethet el a két nemzet közötti feszültség enyhítéséhez. A teljes feltárás kezdeményezése, a hozzá való program kidolgozása azonban nem várható el a szerb féltől, hiszen annak az az érdeke, hogy az eredmény minél kisebb számú áldozatot mutasson ki. Ilyen szándékra utaló jelek látszanak is. A levéltárak nagy része ugyan megnyílott, de vannak még mindig hozzáférhetetlenek. Az újvidéki mészárlások dokumentumai ugyanis hiányoznak a Vajdasági Levéltárból.
8.           A magyarországi közvéleményben csakúgy, mint a szerbiaiéban az a hamis látszat rögződött meg, hogy a vérengzés nem volt egyéb, mint az 1942 januárjában az Újvidéken és környékén lezajlott razzia magyar vétkeseinek felelősségre vonása. Ennek cáfolására sok-sok adatunk van. A napokban várható egy újabb helytörténeti jellegű könyv megjelenése, amely többek között azt is tartalmazza, hogy az Újvidék melletti Kabol községben két magyar falusi bíró – Molnár Andor és Horváth Mihály –, Dunafalvi Lajos helybeli csendőrparancsnokkal 1942 januárjában megakadályozta kétszáz helybeli szerb polgár lemészárlását, a titói hatalom mégis mind a két bírót likvidálta, példátlan kegyetlenséggel. Pedig a falu szerb lakossága mindenáron meg akarta menteni őket.
Tisztelt Elnök Úr!
Nemzedékek nőttek föl az 1944 végén, 1945 elején ránk szakadt tragédia lezajlása óta. Ezek mind azokkal a hamis adatokkal lettek táplálva, hogy mi magyarok milyen galád nemzet vagyunk, s folyton az 1942-es délvidéki razziát hozták fel az állítás igazolására. Tudjuk, hogy a nemzet 1946-ban nem volt abban a helyzetben, hogy a minket ért sérelmeket a párizsi béketárgyaláson témává tegye. Azt is tudjuk, hogy a szovjet megszállás hosszú ideje alatt sem volt lehetőség az ügy feszegetésére. Azóta azonban más a nemzetünk és az országunk helyzete is. Tavaly május óta meg éppen más.
Meg vagyok győződve, már elérkezett az ideje, hogy a délvidéki magyarirtás ügyét tisztázzuk és lezárjuk, a szerb és a magyar nép között állítsuk helyre a bizalmat. Ennek azonban feltétele az is, hogy magunk is megtegyük azt, ami ránk tartozik. Ez nem a délvidéki magyarság ügye, hanem a nemzeté.
Arra kérem, az Ön által vezetett bizottság serkentse a feltárás haladéktalan megkezdését s mindannak a feladatnak a beindítását, ami ezzel összefüggésben van, nevezetesen az egész eseménysor tudományos feldolgozását, a magyar és a nemzetközi közvéleménybe beépítését, az áldozatok névsorának elkészítését, a tömegsírok azonosítását és szakszerű feltárását, az emlékhelyek kijelölését, emlékművek állítását, segítse az áldozatok rehabilitálását, vagyonuk visszaszármaztatását, s a kimondott kollektív büntetésről szóló jugoszláv rendelkezés semmissé nyilvánítását.
Szomorúan veszem tudomásul, hogy az eddig tapasztalt huzavonából nem tetszik ki a szándék, hogy mindez megtörténjen.

Kelt Újvidéken, 2011. május 22-én.                     

Kapcsolódó cikkek:

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.