Rehabilitálást és kárpótlást

Bozóki Antal

Javaslat a rehabilitálásról (erkölcsi, politikai, jogi és vagyoni jóvátételről) szóló törvény javaslatának módosítására

 1. Általános megjegyzések

A szerb kormány 2005. november 24-én jóváhagyta a rehabilitálásról (erkölcsi, politikai, jogi és vagyoni jóvátételről) szóló törvény javaslatát. A vajdasági magyarság szempontjából is fontos törvényjavaslat került a törvényhozás elé, amely a második világháború alatt és utána, a különböző megkülönböztetéseken alapuló jogsérelmek miatt életüktől, szabadságuktól vagy vagyonuktól megfosztott polgárok rehabilitálását és vagyoni kártalanítását hivatott rendezni.  

 A sajtóban közzétett, mindössze nyolc cikkből álló törvényjavaslat az olvasóban azt az érzést kelti – azon kívül, hogy Szerbia ennek a kérdésnek a rendezésével, mint számos más téren is, alapos késésben van –, hogy szövege nincs kellően előkészítve sem kidolgozva.   

A nemzetközi gyakorlatból ismert hasonló jellegű törvények általában tartalmaznak egy preambullumot (bevezetőt) is. A konkrét esetben a szerbiai törvénynek is a bevezetőben ki kellene mondania, hogy:
– az egykori Jugoszlávia területén 1941. április 6-án kezdődött második világháború alatt és utána elkövetett ideológiai, politikai, nemzeti és faji alapon való megkülönböztetések alapján történt tömeges törvénysértések és atrocitások mérhetetlen szenvedéseket és anyagi károkat okoztak az ország polgárainak. Sok esetben a polgárokat jogtalanul fosztották meg életüktől, szabadságuktól és javaiktól is;
– Szerbia Népképviselőháza elítéli és semmisnek nyilvánítja a II. világháború során és azt követően a kollektív bűnösség elvére alapozott politikai döntéseket, háborús bűncselekményeket és erőszakos cselekedeteket, amelyekkel egyéneket, egyes népcsoportokat, közösségeket megsemmisítettek, lakóhelyük elhagyására kényszerítettek, emberi és politikai jogaikat korlátozták, és hogy
– az érintett személyeket, illetve leszármazottaikat Szerbia Köztársaság erkölcsi, anyagi és vagyoni kárpótlásban ezen (vagy külön) törvény alapján részesíti.

2. Konkrét javaslatok és észrevételek

1. szakasz
Ebben a szakaszban világosan ki kellene mondani, hogy olyan személyek rehabilitálásáról és kártalanításáról van szó, akiket az életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól, bírósági vagy közigazgatási határozat nélkül, illetve bírósági vagy közigazgatási határozat alapján, jogtalanul fosztottak meg. Vagyis, a szöveg jelenlegi megfogalmazásából hiányzik a jogtalanul szó. Ennek a szónak a hiányában rehabilitálásra és kártalanításra lennének jogosultak azok a személyek is, akiket valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt a hatályos jogszabályok alapján és az erre előlátott törvényes eljárás lefolytatása után jogosan ítéltek el.
Ezt a szakaszt ki kellene bővíteni a következő bekezdéssel: A leszármazottaknak és rokonaiknak joguk van az áldozatokról való megemlékezésre, sírhelyeinek a helyi szokásoknak megfelelően való megjelölésére. E jogában senkit sem szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteni.
2. szakasz
Ennek a szakasznak az első bekezdését ki kellene egészíteni azzal, hogy azoknak a személyeknek a rehabilitálását, akiknek nincs élő hozzátartozójuk, bármelyik természetes személy, de civil szervezet is kérheti. Ez esetben a kárpótlás összegét – a jogsérelmet szenvedett magyarok után – egy olyan alapba kellene befizetnie, amellyel a vajdasági magyarok által választott legitim szervezet rendelkezne.
3. szakasz
Több okból is elfogadhatatlan és nem ésszerű, hogy a rehabilitálási eljárásban egyedül a belgrádi Kerületi Bíróság legyen az illetékes. Elsősorban azért, mert a jogsértések legnagyobb része éppen Vajdaság területén történt és itt vannak az eljárás lefolytatásához szükséges bizonyítékok is (az eljárás gazdaságosságának elve). Ezért a törvénynek ki kellene mondani, hogy az ilyen eljárásokban első fokon azok a kerületi bíróságok illetékesek, amelyeknek a (jelenleg hozzájuk tartozó) területen a jogsérelmet elkövették.  
4. szakasz
A harmadik szakasz harmadik bekezdése szerint a kérelemnek „tartalmaznia kell a jogfosztott személy személyi adatait és a kérelem megalapozottságára vonatkozó bizonyítékokat”. Ez a rendelkezés ellentétben van a 4. szakasz 2. bekezdésnek megfogalmazásával, mely szerint „a bíróság intézkedik a szükséges dokumentumok és adatok beszerzéséről a hatáskörrel rendelkező szervektől és szervezetektől”.
Ezt az ellentmondást úgy kellene feloldani, ahogyan azt a 4. szakasz is megfogalmazza, vagyis a kérelemben, a személyi adatok mellett csak meg kellene jelölni – amennyiben a kérelmező okiratokkal nem rendelkezik, vagy számára azok nem hozzáférhetők – a kérelem megalapozottságára vonatkozó bizonyítékokat és a szerveket, amelyektől a bíróságnak azokat be kellene szerezni.
Ki kellene mondani azt is, hogy a rehabilitálási és vagyoni jóvátétellel kapcsolatos eljáráshoz szükséges dokumentumok hitelesített másolatait az illetékes levéltárak az érintettek számára kötelesek díjmentesen kiadni.
5. szakasz
Az 5. szakasz első bekezdése előírja, hogy „a rehabilitált személy ellen meghozott döntés és annak jogkövetkezményei a döntés meghozatalának napjáig visszamenő hatállyal semmisek, beleértve a vagyonelkobzást elrendelő büntetést is”.
A törvényjavaslat a továbbiakban egyetlen szóval sem említi, hogyan, milyen formában képzeli el a javaslattevő az érintetteknek az elkobzott vagyon visszajuttatását, különösen azoknak a javaknak az esetében, amelyek valamilyen oknál fogva megsemmisültek, más személyek tulajdonában vannak, vagyis nem lehetséges a restitúció (visszaadás, helyreállítás).  
A harmadik bekezdésben a törvénynek ki kellene mondani azt is, hogy mindazokat a sérelmet szenvedett személyeket, akik ellen nem folytattak bírósági vagy közigazgatási eljárást, illetve akik az ilyen eljárásban hozott döntés idején nem töltötték be a 18. életévüket, az erre vonatkozó kérelem benyújtása után, minden további eljárás lefolytatása nélkül és hivatalból rehabilitálják. Az erre vonatkozó határozatot az illetékes szerv a kérelem benyújtásától számított 60 napos határidőn belül köteles az érintetteknek megküldeni.
Nem tartható elegendőnek csak a ténynek a megállapítása, mint ahogy azt ennek a szakasznak a harmadik bekezdése teszi, hogy a bíróság a rehabilitálásra vonatkozó kérelemnek helyt adó végzésében megállapítsa, hogy „a rehabilitált személy politikai vagy ideológiai okokból történt üldöztetésnek és erőszaknak esett áldozatul”. Ennek következménye az erkölcsi jóvátétel, illetve kártalanítás, amiről a törvényjavaslatban egy szó sem esik. Ilyen jóvátételre a még elő személyek, illetve azok elhalálozása esetén a még elő házastárs, vagy ha már az sem él, akkor a közvetlen leszármazottak lennének a jogosultak.      
A törvénynek rendelkeznie kellene arról, hogy az élet elvesztéséért a hozzátartozó(k) egyösszegű kárpótlásra jogosultak. Szabadságvesztés (fogvatartás, internálás, kényszermunka, kitelepítés) miatt a még élő érintetteknek a szabadságelvonásban eltöltött minden hónapra meghatározott kárpótlási összeget kellene kifizetni.
Magyarországon az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlását az 1992. évi XXXII. törvény rendezi. Az élet elvesztése utáni kárpótlás összegét a 2003. évi költségvetési törvény 400.000-Ft-ban határozta meg, ami ma kb. 1.550 eurónak felel meg. Ennek kifizetésére akkor került sor, ha „a magyar bíróság törvénysértő vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy a sérelmet szenvedő a büntető eljárás vagy a büntető ügyben hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt”. Erre a kárpótlásra az elő özvegy, a sérelmet elszenvedett élő gyermeke és a még élő szülő, ezek hiányában – az összeg felére – az élő testvér jogosult.
A szabadságelvonás utáni kárpótlás összegét Magyarország havi életjáradék vagy kárpótlási jegy formájában állapította meg.  Erre csak az életben lévő sérelmet szenvedett, halála esetére pedig az jogosult, aki a szabadságelvonás idején a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt (a túlélő házastárs).
„Az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról” külön törvény (az 1991. évi XXV. Tv.) rendelkezik.
6–8 szakaszok
Ezek a szakaszok az eljárás kétfokúságát, illetve a fellebbezésre való jogot, a rehabilitált személyek névsorának a hivatalos lapban való közlését és a törvény hatálybalépésére vonatkozó szokásos jogszabályalkotási normákat tartalmazzák.  

3. Megállapítások
Tekintettel arra, hogy ez a törvény nagy számú jogfosztott – köztük vajdasági magyar – polgár sérelmeinek orvoslását hivatott rendezni, és hogy nem kis szerepe lehetne a második világháborús sérelmek méltányos rendezésében és a történelmi megbékélés megkezdésében, fontos lenne, hogy a törvényjavaslatot megvitassák és véleményt mondjanak róla a vajdasági magyar pártok, a Magyar Nemzeti Tanács és a civil szervezetek is. A vajdasági magyarok egységes álláspontjainak  megfogalmazása nélkül a szerbiai képviselőházban nem lehetne elfogadható az ún. rehabilitálási törvény sem.
Szinte felfoghatatlan és érthetetlen, hogy a szerbiai / vajdasági politikai élet magyar szereplői az egymás közti torzsalkodással vannak elfoglalva, és hogy a Magyar Nemzeti Tanács sem hallatta eddig a hangját a témáról (bizonyára „nem illetékes”), miközben a szerbiai képviselőházban olyan törvényjavaslatok születnek és kerülnek elfogadásra, amelyek messzemenően érintik a vajdasági magyarságot is.
A jelen törvényjavaslat több tekintetben nem felel meg sem a politikai sem a szakmai követelményeknek. Külön hiányossága, hogy – a címével ellentétben – egyetlen rendelkezést sem tartalmaz a jogsérelmet szenvedett személyek és leszármazottaik anyagi és erkölcsi kárpótlásáról, sem a vagyonelkobzást szenvedett személyek vagyoni jóvátételéről, azaz kárpótlásáról. Ezért a javaslatot mindenképpen vissza kellene utalni a szerb kormány elé, további megmunkálására és az észrevételeknek a szövegébe való beépítésére, valamint kiegészítésére.
Nem kis felelősség hárul a szerbiai parlament G17 Plusz listáján megválasztott két magyar nemzetiségű képviselőjére, hogy végül is milyen tartalmú törvény kerül elfogadásra.
Bozóki Antal ügyvéd

Újvidék

Kapcsolódó cikkek:

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.